Magyar Országos Tudósító, 1933. augusztus/1
1933-08-14 [082]
E ÍREK MARKó MIKLÓS TEMETÉSE. A rövid szenvedés után, 68 éves korában elhunyt'M a r k ó Miklósnak, az egykori jónevü és erdemes újságírónak, a Petőfi Társaság tagjának ma, hétfőn délután három érakor volt a temetése a Korepesi-uti köztemető halottasházából. A magyar hírlapirodalom és a művelődéstörténet derék és tevékeny munkását az evangélikus egyház szertartása szerint helyezték örök nyugalomra. A lelkész megható gyászimája után az evangélikus egyházi énekkar adott elő gyász énekeket, majd L ő r i n c z y György iró, a Petőfi Társa 3dg és a Kisfaludy-Tár* saság rendes tagja mondott emelkedotthangu gyászbeszédet GÖmÖr v,ármegye, az e~hunyt publicista szülőmogyé$Cjés az Otthon írók és Hirlopir°k Köre nevében. Ezután a Jókai-lepellel bevont egyszerű fekete koporsót gyászhintóra emelték és az elköltözött rokonaibél, jóba rátáiból és tisztelőiből álló , gyászmenot megindult a főváros-adományozta díszsírhely felé. Itt a lelkész újra megáldotta a halottat, majd Marké Miklós hűlt tetemeit elhantolták. Az elhunyt ravatalára többek között a gróf Andrássy-csalad, valamint a Magyar Cigányzenészek Egyesülete ls küldött koszorút. Markó Miklós volt ugyanis a magyar A* cigánykérdés egyik legalaposabb ismerője, aki erről az érdekes tárgyról szarv mos értekezést 'és könyvet irt életében. /MO'f/Ky w —