Magyar Országos Tudósító, 1933. augusztus/1
1933-08-14 [082]
HÍREK A SZÍNIGAZGATÓK b^VOZ ÖLTÉK A NEMZETI SZÍNHÁZ KORMÁNYBIZTOSÁT. A Budapesti Színigazgatók Szövetsége üdvözölte dr,Vojnovits Gézát abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Szinház kormánybiztosává nevezték ki. Dr. Vojnovits Géza a következő levelet intézte R o b o' z Imréhez, a Szövetség elnökéhez; "i.léiyen tiszteit Elnök Ur í Hálásan köszönöm a Nemzeti Szinház kormánybiztosává történt kineveztetesem alkalmából hozzám intézett szíves szavakat. E jóindulat ad némi reményt és bizalmat, hogy helyemen talán meg fogok tudni állni, mindenesetre egész lélekkel rajta leszek, hogy a Budapesti Színigazgatók Szövetségével vállvetve dolgozzam a nehéz időkben a színházak javán, mind művészi, mind anyagi érdekek tekintetében, hiszen nemcsak szihházainknak, hanem a magyar kultúrának is közös és általános érdeke. Kidön az irántam nyilvánított jóindulatért hálás köszönetet mondok, kórom annak megtartását a jövőre is, hogy közös céljaink érdekében teljes egyetértéssel munkálkodhassunk. líély ti sz telet ;el az egész Tisztelt Szövetségnek és Elnök Urnák, készséges hive Vojnovits Géza." A Színigazgatók Szövetsége a hétfőn délelőtt tartót', összesülésen, örömmel vette tudomásul a kormánybiztos levelét, /MOT/B. A FŐVÁROS NEiMŰVELI31 BIZOTTSÁGÁNAK SZENT ISTVÁN-HETI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Alt ' ' Augusztus 16.-án, szerdán. Az Országháza megtekintése. Gyülekezés d.u. 3 óráig az Országház előtt az Ahdrássy-szobörhál, A Szent István Bazilika megtekintése d.u. 5 órakor. Augusztus 17.-én, csütörtökön .A Királyi Palota megtekintése. Gyülekezés a Sikló felső végállomásánál d.u. 5 óráig. A Budavári Koronázó Főtemplom megtekintése d.u. 5 órakor. Augusztus ld . - án. pént ekon. A Sz ópmüv é sz et i Mnzeum' meg t ekintése reggel 0 órakor. Az Országház megtekintése d.u. 3 órakor. A M. Kir. Kúria épületének és freskójának ismertetése d.u. 5 órakor. Szent István napján'a tűzijátékok megtekintésére külön sétahajót indit a Népművelési Bizottság, A hajó negyed 9 érakor indul a D'.ű.T* Petőfi—téri kikötőjéből, visszaérkezik kb. háromnegyed 11 érakor. A nagy érdeklődésre való tokintet jel ajánlatos a jegyeket már most megváltani. Ara kedvezményesen l.-P, A főváros a Városi /labriola/ Színházban ezidén is megismétli Paulini Béla rendezésében'a nagysikerű táncos és énekes népművészeti bemutatót, a Gyöngyös Bokrétát, Kedvezményes jegyek már válthatók. A Székesfővárosi Zenekar kiváló művészek közreműködésével mindennap félhét órai kezdettel ingyenes magyar hangversenyt rendez a városligeti Iparcsarnok előtt lévő zenepavilloríban. Bővebb felvilágosítás éo jegyek a Bizottság hivatalában, IV,, Szép-utca 5, félemelet 2,, telefon 84-6-29 köznapokon 9-2 között, péntekek eri -délután 5-7- óra között kaphatók. /MOT/B. V V '