Magyar Országos Tudósító, 1933. július/2
1933-07-24 [081]
— KETTŐS HÁZASSAÖ BÜNTETTE MIATT EGYHÓKAFI PCGHAZRA ITELT A KÚRIA EGY MÉSZÁROST. Sztapalszky Sándor kecskeméti mészáros még 19o9-ben megnősült Szerbiában és feleségül vette Krosofcsics Anicat. 3ztapai3zky ' a habom alatt Magyarországra került, és feleségét Szerbiában hagyta 1921 -ben újból megnősült feleségül vett egy jemcdu özvegyasszonyt. Ismerései elvitték másodszori nŐsülés ének hírét Szerbiába, mire els§ felesége feljelentette kettős házasság büntette miatt. A kecskeméti törvényszéken Sztapalszky azzal védekezett, rogy a körülmények kényszerítő hatás a alatt nősült meg még egyszer, mert be kellett váltania a második felesegének már régen tett házassági Igéret.ét, Arra is hivatkozott, hogy az első feleségével nem is kötött szabályszerű házasságot, mert annakidején ki sem voltak hirdetve és csupán a sabáei papnak az udvarán kötöttek látszólagos házasságot. Ezt a házasságot a sabáei pap az ö vallás ának tör vényei szerint egyébként is felbontctta. A kecskeméti törvényszék Sztapalszky ügyében megkeresést intézett a jugoszláv natóságokhoz és az onnan beérkezett válaszokból megállapítást nyert, hogy Sztapalszky házasságát szabályszerűen kötötte meg és nem kérte seholsera a házasságának falbontását. Ezekután a kecskeméti törvényszék Sztapalszkyt nyolcnapi fogházbüntetésre itélte, de az Ítélet végrehajtását felfüggesztette* A törvenyszék ittlétét a tábla Melybenhagyta. A kúria Polgár-tanácsa c tábla Ítéletét megváltoztatt: és a kettősházassággal vádolt mészáros büntetését egyhónapi fogházbüntetésére emelte fel és az Ítélet végrehajtásának felfüggesztését mellőzte. /MOT/ H. A TRÉFA VÉGE. Marton myörpy csongrádi gazdálkodó névnapját egy korosmában borozgatás közben ünnepelte meg. Tréfás kedvű volt az egész társaság mikor Urbán 'István az asztalhoz lépett és jókedvűen a névnapját ünneplő Marton György fülét meghúzva gratulált neki.'Marton sértésnek vette gazdatársát el ezt a bizalmaskodást, felugrott helyéről és rátámadt Urbánra. k iál tottaJ - Tréfálsz velem? - /es a~ kéz ében lévő pár csizmát Urbán fejéhez vágta. Most már aztán komolyra fordult a dolog, aminek a vége az lett, hogy Marton kirántotta bicskáját ós beleszúrta gazdatársába, halált okozó súlyos testi sértés büntette miatt került a vádlottak padjára a mulatság után Parton György, akit azonban a szegedi t orv thyszék felmentett az ellene emelt vád alól, mert meigái lap árkot ta, hogy Marton jogos védelemben járt el. A szegedi tábla azonban megváltoztat ta a törvényszék Ítéletét, bűnösnek mondotta ki Marton Györgyöt halált okozó sülyoá testi sértés bűntettében és ezért kétévi börtönbüntetésre Ítélte, A bejelentett semmisségi panaszok folytán ma tárgyal ta az ügyet a kúria Polgár-tanácsa és a perbeszédek elhangzása után helybenhagyva a tábla minős it es ét, Marton büntetését háromévi fegyházra emelte'fel. /. 01/ H. --- KABÁTTOLVAJ KIBIC A BÍRÓSÁG ELŐTT. Érdekes lopási bon pert tárgyalt ma a bünte tőt örvénys zék Flórián-tanácsa. Ez óv március 9-én a bűnt e t öt örvénys z ék Scliirillá-tanács a egy év:* börtönre Ítélte Gulyás János munkanélküli napszámost, aki különféle bűn os ele menyeket követett el. Amikor vége volt a tárgyalásnak, Gulyás ódament a ruhafogashoz és leemelt egy bundát s kifelé iramodott. Kalmár József altiszt, aki a kabátok felett őrködött, észrevette, hogj Gulyás nem a saját kabátját vette le a fogasról, mert emlékezete szerint egy vékony felöltőre n jött és utánaeredt, de nem tudta utolérni. Megtette a biti vádi feljelentést a kabáttolva j ellen, aki Kohn József bundáját vitae magával. . /Molyt.k s v. / Sy .