Magyar Országos Tudósító, 1933. június/3
1933-06-24 [079]
TÍZEZER PENGŐS K-JETERITÉST KERT, - A BIRóSÁGCK MIND A KÁROM PÓKON TIZ PENGŐT ÍTÉLTEK MEG SZAMÁRA* A Nemzeti Sport cimü sportújság egyik mult évi, őszi számában szin.es cikk jelent meg, amely az egyes futballcsapatok holyzctével cs képességeivel foglalkozott s egyebek közt leközölte a "Tempó Fradi!' 1 kezdetű lelkesítő, buzditő szólam megzenésített formáját, azaz: a kottaszövegét is. Emiatt a közlés miatt Jós ika-Jezsek Miklós budapesti sz •• bómoster polgári pört inditott a Nemzeti Sport felelős szerkesztője: Vadas Gyula dr. ellen, szerzői jogbitorlásjcimón. A felperes szabómester azt hangoztatta keresetében, hogy a "Tempó Fradi!" kezdetű buzde. tó szólam "zenéjét" o szerzetté, a dallam az Ő privát tulajdona. Mii •• hogy pedig - hangzott a dörgedelmes kereset - a sportújság szerkesztősége, helyesebben annak felelős szerkesztője c zenei dallam lekez •• lésére a szabómestertől, ránt egyedüli szerzőtől engedelmet nem kért, - a lap szerkesztője szerzői .jogbitorlást követett el s ezért orkö^ és anyagi kártérítéssel tartozik, Jczsek-Jósika Miklós - szerényen • tizozer pengő megítélését követelte, az alig néhány taktusból álló zenei "szerzemény" le közlésé őrt, - részint anyagi, részint "órkölcz-l" kártérítés cicién. A budapesti kir. törvényszék, - Vadas Gyula dr. felelős zerkesztő jogi képviselőjének megfelelő védekezése után - öt, mond: 5 : :n gő birságban marasztalta cl a lap felelős szerkesztőjét és a felperes zeneszerző-szabómester kárának megtérítéséül lo, azaz tiz pengőt italt meg, a felelős szerkesztő terhére. A budapesti tábla ezt az Ítéletet helybenhagyta és most a kir. kúria Jakab tanácsa jogerőre emelte. A dőrék szab ónos tor ezek sor rint a "Tcmpo Fradi I" dallamának leköz léséért, 'felmerült anyagi és erkölcsi kára fejében lo pengőt lap. /MOT/KY. A HAMIS ESKÜ VÉTSÉGÉÉRT EGY HÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK A MÉRÉSI JUHÁSZ GAZDÁT. Fricdrich Pál 42 éves juhászgazda az 1929 év őszén Széchenyi Lajos és if j . Mihályi László földbirtokosok cserháthalápi gazdaságába szegődött, feles juhászként, A "Juhászgazda 2oo darab birkát vitt magával a gazdaságba és a két földbirtokossal olyan szerződést kötött, hogy a konvenció ós a legeltetés ellenében a birkaállomány fele két év múlva Széchenyiek tulajdonába megy át. A földbirtokosok ellen azonban az I93o év folyamán többen is végrehajtást vezettek s e végi" hajtások során lefoglalták a 2oo juhot Is. Fricdrich juhászgazda nyc ban kijelentette igényéit a lefoglalt birkákra és az igényper során :.' részben pernyertes is lett: a lefoglalt juhok számának felét a végrehajtás alól mentesítették. Minthogy azonban Fricdrich a saját ügyvó jc részér., meg Ítélt perköltséget nem fizette meg, az ügyvéd: dr. Zr i mond Viktor expensnota pert inditott ellene. A juhászgazda c pör során eskü alatt kijelentette, -hogy az ügyvédnek nem adott mégha tar .zást, a biankót tán szereplő névaláírása nem az ó kezétől szármáz!'. Ezek után Fricdrich Pál ellen hamis eskü büntette cinén bűnvádi oá,' rti^, rás indult s minthogy a kihallgatott tanuk, valamint a szakértők a hászgazda ellen vallottak, a törvényszék megállapította Fricdrich é bűnösségét a hamis eskü vétsége tekintetében s ezért - az enyhito ló rülnények figyelőéibe vételével - egyhónapi föghá.zra itólte. - A fcábj •Csonka tanácsa most ezt az ítéletet helybenhagyta. /MOT/KY.