Magyar Országos Tudósító, 1933. június/3

1933-06-24 [079]

POLITIKA J /WOLFF FS G3ILLERY BESZÁMOLÓJA A BUDAI VÁLASZTÓKERLiLETBEN» Folytatás 1./ S a I y Árpád kerületi pártelnök elnökié sévol c. Keresztény Gazdasági ós Szociális /Wolff-/ Párt na délután 6 órakor tartotta ülé­sét, cnolyofi W o 1 f f Károly ésC siller y András tartották be­számolóikat • Elsőnek S a 1 y Árpád kerületi pár tolnök üdvözölte a Elég* jelenteket óc kifejtette, hogy a magyar politikának kereszténynek kell lennio óo ezt a politikát azoknak kell képviselniük 0 közéletbon, akik­nek nincsen vaj a főjükön 6a lélekben magyarok és keresztények. Ezután üdvözölte a megjelent közönség nagy tapsa közben Ernszt Sándor volt mi­nisztert, tovább á Petrovácz Gyula, Llüller Antal, Pillis Károly országgyű­lési képviselőket, a megjelent törvényhatósági bizottsági tagokat és' Toperczer^ Akosnét, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének elnökét. Ezután C s 1 11 őr y András emelkedőt t szólásra a lolkes budai közönség tonboló éljonzéóe közbon, Csilléry boszánolóját a követ­kező szavakkal kezdte meg: - A politikus helyzete igen tisztolt # hölgyein és uraira, kedves keresztény testvéreim, a mai körülmények között roppant nohéz.Ak­kor, amidőn ideális célok felé törekszünk, az élet durva realitásával találkozunk, pedig a politikus lelkét kell, hogy áthassa a becsület, az őszinteség és önzetlenség ; odaadó legyen azzeí a tömeggel szemben, a­melynek vezére és aaelynek irányítására vállalkozik. Ma azonban a poli­tikus sorsa roppantul szomorú, különösen Magyarország képviselőié,nort nem merül ki másban a politikus munkája, mint abban, hogy állandóan vé­dekoznie, ébren kell lennie, gátló akadályokat kell felállítania azok­kal a követelésekkel szemben, amelyek a nagy tömegek életét nehézzé, két­ségessé és bizony talán ná t eszik,./Ugy van! Ugyvan!/, Ma az a holyzöt,hogy felettünk a kapitalista nagytőke, amely leigázza az egész világot. Ez so­hasem oudj a méltányolni a dolgozók végzett munkája után járó bérekot és jövedelmeket, hanem qgészon önző módon magának vindikálja a hasznot. Ezzel az akadállyal szemton fol kell vé-rtezve lennünk, nem törődünk sem­miféle akadállyal, gátló körülménnyel, a porondon mindonütt megjelenünk, hallat juk tiltakoz°'szrvunkát, amely a keresztény magyarság érdekeinek a megvodé-sét célozza, /Élénk helyeslés,/ Nagyon jól tudjuk, hogy ebben a világban igazán barátok nél­kül élünk, mert nem tudo m ebben a pillanatban mérlegre ;onni azt a nagy baráti jobbot - és érzést, amely a közgazdasági válság idején v ikLink o z aab on megnyilvánult. Ugyanis ma az egész világot a kapitalista liberális men­talitás hatja át, amely nem akarja pozicióját feladni és non akar szoci­álisan gondolkozó, nemzeti alapra f Dktotott Irány altnak holyot adni, . • . t - . /Ugyvan! Ugyvan!/ A jelen pillrnatban a világgazdasági konferencia nevetoégbe fullad. Hiába a számító ész , nagy kvalitás és nagy kapacitású on borok, minden össze fog dőlni addig ? amig a liberalizmusnak teljesen le nem tud­juk törni a polip karjait. /Elénk helyeslés,/ Mort ránknésve ni t jel ont a liberalizmus £ A liboralizmus édes bölcsője és ringató anyja a radika­lizmus, A radikalizmus minden alkalommal keblén neveli a köztársasági de­mokráciát, amely oddig semmi mást nem tormolt^ mint a szociáldemokráciák , amely a végÉélon, az osztályharcon keresztül a kommunizmushoz vezet.Eb­ben a hazában már végigéltük a szörny^bolsovizmust, saját testünkön ta­pasztaltuk, mert ez nem a munkástömegek és a kis emberek hatalma volt, hanem csak egyeseké, azoké, akik a nemzottől távol álltak, egy Idegen fajtáé, /Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.^é Felkiáltás: Tanuljunk ., Németországtól!/ Igen tanulnunk kell, bár igaz, hogy ők tőlünk tanulták ÜL/ 3 a nemzeti megújhodást, megmozdulást, mort oz az ország hamarább' lj ébredt öntudetra, mint bármelyik nemzet a világon, /Lolkoe éljenzés./ ' \\ Tanulnunk kell ^ki tartást, hűséget, becsületet, de nem zászlóárulással. /Folyt! köv./

Next

/
Thumbnails
Contents