Magyar Országos Tudósító, 1933. június/3

1933-06-22 [079]

/TffSETTY" DMA ÉS P3TR HUGÓ B.jSZÁLIOLáJA. Folyta t ás 2./ Hosszantartó lelkes éljenzés között fejezte be Payr Hugó sza­vait, majd Kozma Jenő országgyűlési képviselő a fővárosi pártszer­vezet központi elnökét kívánta hallani a nagygyűlés közönsége. Kozma Je­nő mind er.ekolőtt azt hangoztatta, hogy a déli kerület országgyűlési kép­viselőinél, Usetty ^éIánál és Payr Hugónál odaad óbban a polgárság érde­keiért még nem harcolt, nem fá adózott senki. Majd általános és hosszan­tartó helyeslés között leszögezte, hogy képviselőtársaival együtt rendü­letl nül állja a harcot Gömbös Gyula komáányelnök mellett, mert az ö po­litikája, a'nemzet egységének megteremtése az egyedül helyes ut, amelyen haladhatunk. Az az egység, amelyre mi nyolcévvel ezelőtt már törekedtünk, és amelyért azóta rendületlenül küzdünk, a miniszterelnök támogatásával csak bővülni fog. Képviselőtársaival együtt rendületlenül áll.,, a po­rondon a főváros polgárságának védelmében, mert ereje kiapadhatatlan, a polgárság égsz él „ sebt rétegeinek bizalmából fakadt. Azu-án a főváros és a vidék problémáival foglalkozott. Az ut°bbi időben - mondotta - sok­szor halijuk, mintha a koímányzafcban nagyobb szeretettel volnának a vi­dék, min: a főváros iránt. 3z tévedés. Mindenki tudja, hogy az ország ős­iek osságát, c. földművéstársadalmat •> amely támogatásra szorul, segíteni keli, mert he r. gazda fizetésképtelenné válik', mgyanerr : a sorsra jut a városi lek os-ág, az ipar és a kereskedőiéin is. Azt kívánjál: azonban, hogy a gazdákhoz hasxile támogatásban részesüljenek ez iparosok és a k-reskedók is, Egyil: foprobléma ez, miként lehetne a lemorzsolódott értékok, az érte­kében lecsökkent fedezet és t változatlanul fenmaradt adósságok közötti j nagy diszprritást eltüntetni. Ha valamilyen megoldással - a bol ott a nem ilyen - eil: rülne a buza árát az 1928-as nivóra visszasegíteni, akkor a városi lakosságnak is jobbl^-nno a h lyzcte és a kenyérnek sxi szabadna drág ább nak 1enni• Beszéde végén Kozma Jenő kijelentette, hogy a fővárosi párt szervezeteinek vezetését meg kell hagyni, azokban az erős és bevált ke­zekben, amelyek bizonyságot s zolgáltattaí arról, hogy tudnak alkotni és ezért tartson ki,a válesztópolgárság továbbra is olyan kitűnő vezetői" mailett, min': Usetty és Payr. Evek óta éjjel-nappal fáradhatatlanul és önzetlenül dolgoznak a polgárság' érdekében, amelytől semmi mást nem kérnek, mint bizalmat és hűséget. Lelkes éljenzés követte Kozma Jenő beszédét, amelyért P a v 1 i k Ferenc mondott köszönetet az gesz választókerület polgár­s ág a nev éb cn . 1 A nagygyűlés* után társasvacsora volt, amelyen számos felkö­szöntőben ünnepelték Kozma Jenőt, Usetty Bálát és Payr Hugót'. /MOT/D

Next

/
Thumbnails
Contents