Magyar Országos Tudósító, 1933. június/3

1933-06-30 [079]

AZ UMGHVARY-JBÉL2 HAGYATÉKI ÜGY MELLÉKHAJTÁSA A. JARÁSBIROŐA-.: ELŐTT. Az Unghv.-..ry-~'• le nagy hagyatéki ügyből kifolyólag öernolák Nándor dr. ügyvéd h e;is vád büntette cisién már régebben följelentést bett Lengyel Zoltán dz*r ügyvéd, valamint Unghvéry László es üngkv_.xy Lász­Ióné ellen különböze bűncselekmények elkövetése cimén. A királyi ügyészség azonban ugy találta, hogy nem hamis vád, hanem hatóság előt­ti rágalmazás vétsége látszik fennforogni es ezért az ügyöt érdemle­ges elhirálás végett a büntető járasbiróságnak küleb>tte meg. Borod: Dezsb dr. büntető jár .sbirö előtt mára volt ez ügyben kitűzve a tár­gyalás, amelyen csak az első két vádlott jelent meg, mig Unghváryné betegség cimén kimentette magit. Erdeméén nem lehatott egyébként sem le tárgyé lni az ügyet , mert Bornolák Nándor dr. és rajta kivül az ügy ­nek még három sértettje: Monostory Károly dr. kecskeméti törvényszé­ki biro, -ülcs^ics János veit nemzetgyűlési képviselő és Metusevics Péter erdŐigaz tJ .atö, - bejelentették, hogy az ügyészségnek szóban forgó végzését nem kapták neg, tehát most veszik át a pótmagánvádat és hamis "vád büntette cimén kérik Bemoiák és két vádlott-társa el­len az eljárás lefolytatását. Mivel pedig ebben, az esetben az ügy le­t árnyalására nem a járesbiróság illetékes, Borody jé.rásbirö ugy hatá­rozott, hogy az ügy aktáit további intézkedés végett a királyi ügyész­ségnek küldi meg, A tárgyalás ezzel véget ért. /MCT/ Ma. A MEZŐKÉRE SZTESI PETÍCIÓ ÜGYÉBEN A KÖZIGAZGAT x*3 I BIRÓSAG ELKEN ­LELTE A BIZONYÍTÁST do AZ ELIENBIZOFÍITAST. Az 1933 óv februárjában a borsodmegyei mezőkeres ztosi választó k-erü­1 étben időközi képvisel oválasztas volt. Az első szavazás alkalmával egyik jel ólt sem érte el az abszolút szótöbbséget ÓS igy a törv ey értelmében, egy hót múlva, pótvalasztást tartottak. A potvalasztás- . ból Szabó Papp Karoly ny. vezérkari ezredes került ki győztesen, akit a Nemz éti Bgységp3r t jának programjával, mintegy 4no szótöbbséggel^ megválasztottak képviselővé. A ki ebbsógben maradt Tildy Zoltán Füg­getlen Kisgazda part i jelolt h eve 1 mogpeticionált ák a választást* A közigazgatási biróság Bothos tanácsa néhány héttel ezelőt napokon keresztül foglalkozott a petíció ügyével. A petíciónál ók nov ­ben Károlyi Józsof dr. ügyvéd terjesztette ele a különböző panaszokat es vélt sérelmeket, amely ok ro vonatkozólag bizony it a s elrendelését kan­té* Dr. Brücklcr Elemér mandátumvédő ügyvéd minden egyes panaszpont­rá megfelelt ós ellenbizonyítást ajánlott fel. A közigazgatási biro­sag a mai napra tűzte ki a végzés kihirdetésének időpontját. A mai, folytatólagos tárgyaláson az elnök elsősorban is n ' ­huny kérdést intézett a két ügyvédhez, egyes panaszpontok tisztázás­erdekében, ezután Brücklcr Elemér dr. raandatumvédö állott fel szó­lásra, ..ki ujabb bejelentésüket tett, illetve ujabb ollenbiz onyat :-­kokat ajánlott fel. A me-ndáturuvédó foként azt kivan ta bizonyítani, hogy Tildy Zoltánok resn^-jéról súlyos izgatások folytak, I. választást megelőző napokban; igy például Ulain Ferenc ország gyűlési képviselő súlyos kijelentéseket tett a kormány tagjairól, áréikor az egyik Vá­lasztó gyűlésen azt állította, hogy a kormány az aranyat elrejti és a választó polgárokat nehéz adókkal sújtja. "Az egys eges párt ha te 1­mas urai - mondotta álli.tolog Ulain - kevesebb adót fizetnek, mint az egyszerű, falusi rie-p." Ulain Foronc ezenkívül becsmérlő kijelenté­sekkel illette a fóisp.-ihit, le -akarta fegyverezni az egyik csenaórt ós dühösen, kvalifikálhatót>lan módon rontott be Szentkirályi fős zolga­blró magánlakásába, ugy hogy ezek miatt a cselekmenyek miatt ellene bűnvádi ol jurás is van* f olyamatban. A mandátumvéd. ezenkívül felpana­szolta, hogy a Tildy gár<t kortesei sodronykötelet f es zitett-Me: ki Bod­rogkeszi közs eg prs zegut. j án leereszt ül, nyilván azzal a Celza ttal, hoy az ódavart főszolgabíró kocsiját ily módon erőszakkal feltartóztassák sőt a föbiró testi ópsoc;ét ekepun súlyosan veszolyoztessók• ' ' /Folyt. köv./KY.

Next

/
Thumbnails
Contents