Magyar Országos Tudósító, 1933. június/2
1933-06-14 [078]
Gonda azt fejtegette továbbá, hogy a miniszteri biztos nem áll feladata magaslatán és éppen ezért kívánta, hogy a főváros intézze a kilakoltatott emberek elhelyezési ügyét. L i b c r Endro alpolgármester rámutatott arra, hogy a főváros vezetősége mindenkor törődött a kilakolta tottak érdekeivel, már eddig 400 lakást bérolt a hajléktalanok elhelyezésére. A választ a közgyűlés tudomásul vetto. Szabó József a közüzemi munkások bérleszállitásával kapcsolatban bejegyzett Interpellációját nem mondta ol, minthogy a költségvetés módosításánál az idevonatkozó kérdéseket már előterjesztet te . Lévai Sándor az interpellációkra adandó válaszókat TETTE szóvá, s kifogásolta, hegy a közgyűlésen szóvátott ágyekre hónapokon keresztül nem kapnak választ, sőt megtörtént az is, hogy teljesen elmaradt. Lr. dorogi Farkas .-kos főjegyző a polgármester nevében közölte, hogy már intézkedés történt arranézve, hogy a válaszok ezentúl haladék nélkül megadassanak. S t o r n Szerén a Bezerááy-utcai isk olai étkezőnél/ tapasztalt állapotok dolgában akart interpellálni, mivel azonban időközbon megindult a vizsgálat, sőt az orvoslás is megtörtént, felszólalásától elállott. Vitéz Aladár az állatkerti belépődijak mérséklését követelte. Meg mindig 70 filléres belépőjegyek vannak, amit a közön s ég nem bir megfizetni. Ezért a mult évb^n 35 -ke 1 esett vissza a n látogatottság. Egyébként az Állatkert vezetésével nincs megelégedve, bizzak olyan emberre, aki ért hozzá. A polgármester a polgárság te _ herbiroképcssége arányában szállíttass; le a belépőjegyek árát, gondoskor jók a régi szinvonal visszaállításáról, újból rendezzék emagasnivóju szimfonikus hangversenyeket es a mcsodélutánokat, akkor majd lesz látogató. . w 0 Kovács ház:/- Vilmos tanácsnok a polgármester ncv ben válaszolt. Az Al lakért nívója ellen nem "lehet kifogás, állandóan szereznek be uj állatokat, van szaporulat is, most újították fel az aquáriumot, a Pálmaház és a kertészet is mintaszerű, s minden külföldi nagy elismeréssel nyilatkozik az intézményről. A látog tottság egyébként a. tavalyi évhez viszonyítva emelkedett. A dijakat azonnal nem lehet leszállítani, mert költségvetési hiányt okozna, de a szakbizottság legközelebb foglalkozik a kérdéssel. M a g y a r Miklós a halálsorompó problémájának megoldását sürgette. A polgármester szerezze meg az Államvasutak most szőnyegen lévő uj racionalizálási tervét és a Mávval karöltve minél hamarabb segitse a megoldáshoz a főváros erdekeinek megfelelőon ezt a kéráést• Kérdez.., van-e tudomása a polgármos törnek arról, hogy a MÁV a két balparti pályaudvar üzemét ugy akarja átszervezni, hogy a Keleti pályaudvarra csak távolsági, a Nyugatira pedig csak helyi vonatok fussanak be. z'az elgondolás kiküszöbölné végre a hal álsorompókat is,mert a Cegléd4lajosmizsoi pályatestnek a megszüntetése ós ennek a forgalomnak a körvasutra való átvezetése végre meghozná azt a megoldást, amit a főváros közönsége már évtizedek óta vár. K o m p e 1 e n _.gos ton müszakif őtanácsos városrendezési ügyosztály vezetejo válaszolt a polgármester helyett. A halálsorompó.' kérdésével annakidején egy külön bizottság foglalkozott és a városfejlesztési bizottság is programmjába vette a kérdést, A különbizottság egyébként ismét foglalkozik a halálsorompo üggyel. 0 r o v a Zsigmond dr. arra kérte a polgárre storTT intézkedjék, hogy Lukács fürdőhöz tartozó Zsigmond-utcai melegvizű tavacskát, amely trópusi növényzetével Budapest egyik legérdeke-* sobb látványosság, szabadítsák ki piszkos környezetéből és tegyék a közönség szamára hozzáférhetővé. Viola Rezső műszaki főtanácsos válaszolt a felszólalásra. Hangoztatta, hogy a tó magántulajdonban és magénterületen van, igy a hatóság csat épitésrendészeti szempontból avatkozhat a dologba. Ha azonban a Lukats-fürdő vállalat rendezni akarja a tavat a fuvaros szívesen, lesz ebben segítségére, A szabályozási tervben egyébként szerepel'a tó. PQ /^olyt .köv. /