Magyar Országos Tudósító, 1933. június/1

1933-06-09 [077]

ÖT ÉVI FEGYHÁZRA I'TELTÉK A NAPSZAMOST, AKI ELR^BCITA EGY ÖTEVEÜ KTE­L.-NY FÜLBEVALÓJÁT. A büntetötörvényszek Krayzoél tanácsa ina tárgyalta a rablás bünt oet .;vel vádolt Mérések József napszámos bűnügyét, aki ez ev nér cius. elején erőszakkal kivette Bálint Margit 5 év . s kisleány fülbevalóját és azt nyomban eladta. Mer esek a gyereket megleste, amikor kijött az óvodából és azt^n behúzta a Kolozsvári ut 57 számú ház kapujába, a falhoz szo­rította és kiszakította a fülbevalót a füléből ugy, hogy a kisleány fü­lén meg ma is let szánok a nyomok. Mer csak, akit rövidesen elfogtak kihallgatásakor tagad ­ta, hogy ó volt a rabló. Azt adta elo, hogy az utcán veate ogy isme­retlen eebertol a fülbevalót és azért adta el, mert.a gyermekei éhez­tek és nem tudott nekik k nyeret adni. A mai tárgyal-_áson már másképpé] védokezett. Eszerint volt munkája, de keveset keresett és ugy gondcltf , hogy jó üzletet csinál a fülbevaló vétellel. Kihallgatta a törvényszék az öt éves Fáiint Margitot, aki bátran értelmesen mondta el a rablás történetét. - Az óvodából jöttem , amikor egy mi ci sapkás bácsi megszó­lított és behúzott a kapu alá. Aztán a térdével a falhoz szóritott éa kivette a fülbevalómat. - Engedted!, h ogy kivegye? - kérdezte Krayzell elnök. - Ham, de orosza ;cskodott. Egy fájt, amikor kitépte, - Ez volt az a bácsi? - kérdezte most az elnök a fogházör mellett ülö vádlottra mutatva. - Igen, - véála szólta hat ároz ottan a kis lány T 6 volt az. Ezzel véget ért a gyerek kihallgatása, utána Neszvdán István órás tett tanúvallomást, aki megvette a csekélyértókü arap:y fülbeva­lót, amit azzal hozott be Mercsek, hogy gyerekei éheznek és kénytelen az egyik fülbevalóját eladni. A tanú sz rint a kislány nyomban felismer­te Mérésekben a rablót, akit az' egyik menhelyről állított elő a rendőr. Ötvös József dr. törvényszéki orvos szakértő véleménye után vitéz Széchy István dr. kir. ügyész súlyos büntetés kis zabását k„rte, Jobbágy Lajos dr. védő azonban felmentést inditv,.nyozott, nett szerin­te nincs bizonyitva, hogy -^eresek köveote volna el a rablást. A törvényszék Ítéletében bűnösnek mondotta ki wiercse : József­et rablás bűntettében és ezért öt évi fegyházra és lo évi hivat; Ivosz­tésre itélte. Az indokolás szerint sulyosbitó körülmény a kétszeres büntetett előélet és az, hogy ogy gyermeket rabolt meg. Az Ítélet nem jogerős. Mer:k tovább is fogva maradt. /MOT/FÍY. --- A MCLNÁR-TJTÓá.1 RABLÁS BŐN UGYE A TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. Nagy feltűnést keltett néhány héttel ezelőtt, hogy három fiatalember a Molnár-utca 29, számú házban gumibottal leütött egy gyárigazgatót, hogy az igazgató lakásat kirabolja. A flat-i-.lemb erőket menekülésük kö­bön elfogták és a bűnügyet ma tárgyalta a büntetötörvényszek Krayzel.j tanác sa. A királyi ügyészség ifj. Tilli József tizenkilencéves reál­gimnáziumi magántanuló, Szabó István húszéves magánhivatalnok és if, . | Sándor Mihály tizcnkilsncéves magánhivatalnok ellen szándékos ember­ölés kísérletének büntette, valamint rablás kísérletének büntette ói­mén emelt vádat. A nyomozás adatai szerint Tilli József, Szabó István és Sándor Mihály munka nélkül voltak, nem volt pénzük s ezért állandó­an arról tanakodtak, miként lehetne pénzt szerezni. A beszélgetés so­rán Szabó István megemlítette, hogy Ő ismeri dr. Lukács'Jánost, aki beteges hajlamú és a hozzá feljáró fiukat jól megfizeti.. Megemlítette, hegy ő már egr szer-két szer járt a gyárigazgató lakásén s elmondotta, hogy Lukácsnak sok pénze van. A beszélgetés hatása alatt elhatározták, hogy dr. Lukács Jánpst leütik és a pénzét elveszik. Szabó István az egyetemen ellopott egy gumicsövet, melyet kettévágtak, hogy fegyver­ként használhassák. A gyárigazgató egy ismerőse nevében levelet írtak Lukács dr .- nak és ezt a levelet if j . Sándor Mihály vitte fel. A le­vélben Sándort a gyárigazgató figyelmébe ajánlották. /Folyt.köv./ r.

Next

/
Thumbnails
Contents