Magyar Országos Tudósító, 1933. június/1

1933-06-08 [077]

ZU MEZ0KERE3ZTE3I FETICtTC . /Folytatás az 5-ik kiadáshoz./ Jkr, károlyi József, á pc ticiónálók jogi képviselője ezzel szemben hangoztatta, hogy az alaki kifogásokra történt hivatkozás non helytálló s kérte a kifogás elutasítás ét. Amennyiben tételenként vá­laszolnia kellen^ az elhangzott kifog á-sokra, ebben az esetben a tár­gyalás elnapolását kéri, hogy a szükséges ódátokat beszerezhesse s a biróság elé terjeszthesse. A birói tanács ezután határozathozatalra vonult vissza, na jc hosszas tanács ozá; után Sctcs Gyula dr. elnök, enunciálta, hogy a közigazgatási biróság hajlandó a mai tárgyalást elnapolni, de ez csaki< a pc ticiónálók költségére történheti: :r.og. Erre Károlyi József dr. a peticionalok ügyvédje kijelentette, hogy a halasztási indítványtól eláll és a köz igazgatás i biróság belát ás ra bizta a nandátunvódó ré­széről bejelentett alaki kifogások folülbirálatát, Amennyiben ncd­jaban áll, az egyes konkrét kifogásokra igyekszik nár ezen a tóo ­gyalason választ adni. A biróság Károlyi József dr.-nak ezt az előterjesztését akceptálta ós elrendelte a nyilvános szóbeli tárgyalás azonnali fo ly­t fc é - S Cá "fc • Ezután iseiét Prückler Eleiek': r dr. nandátuiavédő állt fel szó­lásra, alá nőst névszerint is előterjesztette azoknak a valas ztoknak a neveit, akik v-.lceeenyo szerint illetéktelenül szerepelnek a pétidé­nél ok között, A kifogásolt neveknél Prückler Elemér dr. külön-külön . negjegyezte, hegy közülük melyik non volt feltalálható a megjelölt ci­n en,melyikük hal el, melyikük neei szerepel egyáltalán a választók név j egy zekében . /Folyt. kev ./KZ. A NAGY E3 EFTHNER CÉG MEGNYERTE AZ ELLENE HlkSM...RGk ZÉ3 MIATT INDI8 TCTT &M TERITÉGI PERT. Isreom-teS az a ha '•.áloset, amely miatt a Nagy és Eichnor cég tulajdo­nosa Eichner Grá'oöP ellen bűnvádi eljárás is indult. Beck János sütö­munkás felesége toavirstlit vasárolt Herlinger Lajos Király utcai üz­letében és az gesz család megbetegedett, Bock három nap múlva hus­eiérgozésben meghalt. Az asszony följelentésére bűnvádi eljárás indult a Nagy és Eichner cég tulajdonosa ellen, mert Herlinger Nagy és Eich­noréktcl szerzi bo a húsárut és állítólag a virstli romlott voltT A bűnvádi eljárás sor.en Xi inich Károly dr. törvén széki orvos szakértő Kenyér eS Balázs prof ess zo ral együtt e.zt a véleményt térje szte ttE ele hogy a tömeges megbetegedéseket és a sütőmunkás halálát huseierge.o s okozta. A. biróság azonban jogerősen felmentette Eichnor Gábort az el lene ereolt v d alól, de Bock János özvegye kártőrit ési port inditot t illene áo.ooo pengő orojeig. Ebben az összegben a gyermekek tartásdí­ja és egyéb járadékok is bonfogl:. Itatnak. Horváth Andor dr . törvényszéki bíróhoz került a kártérítési per. á tárgyalás okon .ideült, hogy ugyanakkor, a iker Bcckné a nyolc­pé.r virstlit vásárolta a Király utcai üzletben, a vásárcsarnokban esi. kot is vett, amelynek.-e.gy .részét másnap megették, a másik részét pe­dig rokonaiknak, a Fokocs családnak ajándékozták. A megfőtt hus lóvé­ból Fekccsék adtak varrónőjüknek és férjének is, de betegek lettek va­lamennyien: Bockék, Fekccsék a varrónő és férje is. A polgári per­ben újból véleményt adott Minich professzor, aki kijelentette, hogy a valoszinüség amellett szol, hogy a tyúkhús okozta a megbetegedéseket, A bűnügyi eljárás során adott véleményben azért non. terjeszkedett ki erre a körülményre, mert ekkor meg nem tudták, hogy a virstlin kivül eiást is ettek Beckék a kérdéses napon. Horváth birö előtt a mai tárgyaláson Ziehn Alfréd dr. felpe­resi ügyvéd kérte, hogy a törvényszék tegye át az iratokat az Igaz­ságügyi frvosi Tanácshoz, mert az egyik orvos véleménye szerint tyúk­hús tói non is lőhet husnérge zestKapni. Stein Ernő dr . alperesi ügyvéd .. /Folyt- köv./sr. jn oj

Next

/
Thumbnails
Contents