Magyar Országos Tudósító, 1933. június/1
1933-06-08 [077]
L> 'VI • • • HÍREK Q NAGY RÉSZVÉT MT LETT TEHETTÉK EL ÖZVEGY SZABOLCSK é MIHÁLYNÉT. Özvegy Szabolcska Mihálynét, született etédl Korondy Etelkát, ki június 6-án hosszas szenvedés után ötvenhat éves korában elhunyt>csütörtökön délután nagy részvét mellett temették el a • •.. Kerepes 1uti temetőben* A temetésen megjelentek előkelő közönség élén Szász Károly, Urmánczy Nándor, Kéky Lajos, Ravasz Lászlóné dr.-né, Józan Miklós,Gyökcssy Endre, Bárány Gero, Ha^pál Béla, Kulcsár István, Maday Gyula, Kovács Kálitán, Stark Béla a Szarvasi Öregdiákok képviseletében és még sokan mások, á ravatalra koszorút küldött a temesvári református egyház,a Temesvári Református Nőszövetség és a temesvári református ifjúság. R a v a s z iászló dr.dunamcllékl református püspök mondta a vigasztaló beszédet. - Gondviselésszerű volt - úgymond - hogy a nagy ma-'< gyar papköltő Szabolcska Mihály mellett cg:/ olyan nomcslclkü asszony élt, egy felsőbbrendű asszonyi kinek ravatalánál most azért állunk, hog: r búcsút vegyünk tőle örökre. Mig élt, egy erős férfi lábainál ült és boldogan szedett kalászokat arról a Virágos és kalászos rétről^ mely a nagy költőé, Szabolcska Mlhályó volt. Szerényen, szinte elrejtőzködve ólt országosan ünnepelt költőfér^e mellett, s lénye olyan volt, mint a zene, moly betölt mindent. Ahol 0 járt, ott a világnak zaja halk melódiává vált, amerre c lakott, arra nem mert a gonosz menni, s lényével el tudta takarni ennok a világnak minden csúnyaságát. Jó hitves, igazi magyar asszony és jóságos édesanya volt, kinek egész lényét betöltötte a szerctbt. A magasan szárnyaló beszéd elhangzása után Ravasz László püspök megáldotta Szabolcska Mihályné földi maradványait, majd a koporsót kivitték a négylovas gyászhintóhoz és megindult a gyószmonot a hagy költő, Szabolcs Ica kihály sirjához, ahol férjo mellé: temették el az ol«» . hunyt nagyasszonyt./MOT/Vr. A TERMÉSZETTUBOMÁir'I TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYA csütörtökön d 'lután a társulat üléstermében szakülést tartott, melyen érdekes elő- ' adásokat tartottak Miltényi László, Hollendonner Ferenc és Bénzes Antal. Az előad ásókat bemutat ÓBB ok követték. /MOT/Vr. -—.-.MAGYAR GAZDASZÖVETSÉG TELEPÍTÉSI SZAKÉRTEKEZEETE. A Magyar Gazdaszövetség telepítési ankétjének műszaki bizottsága ülést tartott Groffits Gábor gazdasági akadémiai igazgató elnökletével. Az oinök hosszabb előadás köretében foglalkozott a telepítés láilönböző technikai kérdéseivel, majd utána a vitáiban Toronyi Follner Sándor miniszteri tanácsos, Karkovány -ákos, S a s s Gábor, G ö 1 l'n or János, V 1 a d á r Endre akadémiai tanárok, M u z s na y Józs of ,0 zenner István, Vlncze Lajos, Deáki Zsigmond és László József mérnökök vottok ' részt, akik felszólalásaikban a telepítés ópitószetl és általános mér-nöki kérdéseire nézvo terjesztettek elő részletes s z akvé 1 omény t ,^ÍM0T/B . lA A i