Magyar Országos Tudósító, 1933. május/3
1933-05-26 [076]
MEZŐGAZDASÁG- f * %$" /A Magyar Szőlősgazdák Országos Közgyűlése. Folytatás 1./ Ezután M a r s c h a 1 1 Ferenc szólalt fel, s beszédében Ígérete; tet hogy fáradtságot nem ismerve, ugy mint eddig, továbbra . is dolgozik, a szőlősgazdák érdekében, Hangsúlyozta, hogy elsősorban vállvetett munkával ós összefogással kell az eredményeket kiharcolni. Utána 3 a r o s s Endre dr. igazgató határozati javaslatot olvasótc fel, melyben a közgyűlés örömmel állapította meg, hogy a kormány részéről a magyar szölőor;azdatársadalom a legteljesebb jóindulatot élvezi. Felhivjc a határozati javaslat a pénzügyi- ós a földművelésügyi kormány figyelmét . rra, hogy a termelői kimérések után kivetett kereseti adó ellenkezik az őstermelői foglalkozás jellegével és ezért sürgősen kerülj hogy a kereseti adónak kivetésétől már ebben az évben tekintsenek el. A szó.'.őogazdák kérik a kormányt, hogy a termelői kimérések záróráj ának szabályozására vonatkozó végleges rendelkezését sürgősen adja. ki. A borpátlatrendelet augusztus 31.-én lejár, ezért a szőlőgazdák kérik a földművelésügyi minisztert, hogy a bornak, 'mint szeszalapanyagnak a további biztosítására kezdjen tárgyalásokat olyan irányban, hogy a fogyasztási szeszBk kizárólag borból, gyümölcstől ós ezek melléktermékeiből állíttassanak elő. A közgyűlés kéri a kormányt arra is, hogy a hadseregnek borral való ellátását állandósítsa, legalábbis a mai keretek és módok mellett* Végül a közgyűlés leszögezi, hogy a borfogyasztási adónak felére csökkentése a borforgalmat tetemesen növelte és ez a bor árában is kifejezésre jutott. Az ->gyo sülét a borfogyasztási adó teljes eltörlését sürgeti továbbra is, de addig is, amig ez nem történhetik meg, a felére való lesz állítást, mint a magyar szőlő és borgazdaságnak hasznos támogatását könyv etí el. D i c e n t y Dezső felszólalásában a szőlőfogyaoztás emelése érdekében nagyszabású propaganda megindítását sürgette, s kérte, hogy az egyesület sürgesse a földművelésügyi kormányzatnál a törkölyfeldolgozáo. problémájának megoldását. Szíj j Jenő /Okéccke/ tiltakozott a termelői borkimérések kereseti adóval való megterhelése ellen, majd Fleischmann Oszkár felszólalása után dr. R e i n e r László hangoztatta, hogy a termelői borkiméréseknek kereseti adóval való sujtása illegális. K u r u c z Károly ny, tábornok /Sárospatak/ leszögezte, hogy a borfogyasztási adó csökkentése hasznára volt a borfogyasztásnak, mely 30-35 ^c-kal emelkedett azóta, s ezáltal a fővárootnom érte nagyobb veszteség, A vendéglősök és korcsmárosok szerint - mondotta - a termelői borkimérések lerombolják a borárakat, amit a szőlőtermelök cáfolnak és sürgetik a termelői kimérések további szervezését. S á n d o r Endre hangsúlyozta, hogy a szeszkérdés általános rendezés nem tür halasztást, ugyanakkor sürgetni kell a törköly feldolgozásának kérdését is. Bárány Győző aggodalommal mutatott rá, hogy a szeszfőző szövetkezetek válságos helyzetben vannak és megmentésüket sürgette. Kérte az egyesület vezetőségétj eszközölje ki, hogy a szőlők a főidényben az ország egész területén bértetebrautón szállíthassák . S z 1 a p á k Pál /Csongrád/ a gyümölcsből való szeskifőzéo megengedését sürgette a gyümölcstermelők érdekében. A felszólalásokra báró W ; 1 d b ott Kelemen válaszolt, s közölte, hogy az elhangzott indítványokat az egyesület vezetősége magáévá tette, s a határozati javaslatot az indítványok f igy el emb evét elével kiegészítik és eljuttatják a kormányzathoz, Y A közgyűlés lelkes hangulattan ért véget,/MOT/Vr.