Magyar Országos Tudósító, 1933. május/3

1933-05-23 [076]

AZ EGYETEMI KÖR HA.TVANBSZT E UD ŐS JUBILEUMA. Az Egyetemi Kör,'a budapesti egyetemi és főiskolai if;u­ság e nagynultu egyesülete na, kedden este önnepelte neg fennállásának, hatvanadik évfordulóját. A jubileum alkalmából a kör diszes közg„ülést ' rendezett, amelyen az ifjúsági rendes tagokon kivül nagyszámú és il­lusztris közönség vett részt. Az ünnepi közgyűlés a Hiszekegy elóneklé­sével kezdődött, amit az Egyetemi Énekkarok adtak elő. Ezután K á v á s s y Béla dr, miniszteri osztálytanácsos, az Egyetemi Kör örökös tiszteletbeli elnöke mondott megnyitóbeszédet. A bevezető beszédben visszapillantást vetett a kor múltjára és megalapí­tásának történetérc. A multszázad hatvanas éveiben, az abszolutizmus legsötétebb napjaiban a budapesti főiskolai ifjúság az egyik március 15-ikl ünnepségen izzó lelkesedéssel, hazafias tüzzbl adott kifejezést érzelmeinek. Ez természetesen a hivatalos körök ellenzésével taláiko** zott, a hazafias tüntetés vérbe fulladt és áz áldozat Fcrinyák Géza joghallgató volt, aki a cserepárok fegyverétől találva, hpel he Iáit . halt. Ez a véres esemény adta meg a legfőbb impulzust arra, hogy a ha­zafias gondolkozású, magyar egyetemi és főiskolai ifjúság egyesületbe • tömörüljön, 9 Így alakult meg az „ . 1873-ik esztendőben a Budapesti Egyetemi Kör. Az Egyetemi Kor tulajdonképpeni megalapítói: Závoöszky Károly, Visy Imre és Penyvessy Ferenc egyetemi hallgatók voltak* akik­nek a nagyfontosságú eszme részere sikerült megnyerniük a haza 'böl­csőt: Deák Ferencet is. Doák a parlamentben is felszólalt az Egyetemi Kör segélyezése érdekében és ezzel a kör véglegesen meg is alakult. ­Az elnöki megnyitó a továbbiakban nagy vonásokban végigvezetett az Egye­temi Kör egész múltján; Kávássy Béla dr. többek közt'különösen kiemel­te az ujabb idők küzdelmeit, a z 1926. év eseményeit, amoly esztendő ugyanis a kör életében fordulópontot jelentett, A kör ekkoriban rend­kívül súlyos anyagi természetű'válságba jutott, és csupán Prcisz Hugó akkori tudományegyetemi rektor, valamint Wolkenberg Alajos hittudomány­kar 1 dékán és Fináczy Ernő dr, bölcsészetkar1 dékán áldozatos fellépé­se mentette meg o jelentős multu ifjúsági egyesületet a vógcnyészottől, Az elnöki megnyitó elhangzása után F u t n o k y Is'>ván ifjúsági oln^- jelentette, hogy Barabás Béla, az Egyetemi &í? legré­gibb, élotbenlévő veit elnöke táviratban mentetté ki magát az ünnepi közgyűlésen való megjelenése alól. A lelkeshangu, izzó hazaf.cágu távi­ratot'az ünnepi közgyűlés közönsége lelkes éljenzéssel- és tapssol fo­gadta, s egyben elhatározta, hogy Barabás' Bélát táviratban üdvözlir Most- Z s i t v a y Tibor ny, igazságügym'inlszter, az E­gyotemi'Kör volt elnöke lépett a szónoki emelvényre és ünnepi beszédet mondott?, - Az elmúlt hatvan esztendő - úgymond - távlat tekíatété­ben, mélységekben a logsulyosabb Időszaka volt az egész nagyar börtöne* lemnek. Ezúttal együtt ünnepelnek a nagyapák, az apák és a fiuk- A kör múltjának első husz es zt end éjében'a magyar egyetemi Ifjúság szirté ré­szeg volt a szabadság levegőjétől, A második husz esztendőben nár meg­indult az aknamunka, a hitetlenség elhintésére és a szociális forrada­lom előkészítésére. A mi generációnk már megsejtette a veszedelme, a­nemzeti öntudatot elmérgező hadjárat veszélyeit. Kcgéreztük, hogy ez a^z irányzat szakadék felé vonszolja az ország szekerét. Az utolsó husi-.esz­tendő volt a legsúlyosabb lusztrum. A'mai ifjúság örökölte az'olőzo ge­nerációtól a legsúlyosabb problémákat, még sokkal keservesebb, keserűbb lével loöhtvo. A gondok, a problémák egyre sokasodnak, de arra való a • férfiváll, az ifjúi sziv, hogy megküzdjön azokkal. Az ifjúságnak nem szabad jelszavak után igazodnia, hanem tiszta ideálokat kell felírnia zászlajára. A legfontosabb: a magyar jövendőről soha, egyetlen pilla­natra sem szabad lemondani! A mai ifjak szemében ugyanaz a tüz ég,mint az azelőtt lekében. S a zászlót ugyanaz, az örökkévaló magyar ifjúság hordozza. Ári a mai if jak arcán egy keserű ránc, egy keserű vonás ül meg, amit az előző generációk ifja nem ismert. A magyar sors: minden nemze­dóknok újra kell kezdenie a küzdelmet, de a legáldozatosabb, ' a legnehe­zebb haro a mr if-••is .'gór a vári rfi /Folyt, köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents