Magyar Országos Tudósító, 1933. május/2

1933-05-16 [075]

; KIR EK (. *< ->/ t RÓ N'-ERY ALIÉIT •ELŐADÁSÉ I ANZIGR ÓL .Dr «B ár ó N y á r y Albert tegnap tartotta nog nagy érdeklődéssel várt előadását Danzigról, a Korridorról '3 o. longyol tengerpartról. A felolvasó végigvezette hallgatóit Danzlg ogász ter'tánolnón, rámutrtva arra, hogy Lanzig hosszú évszázadokon át a lengyol h irodaion' egy iE legfontosabb kiköt öj o volt • Majd rámutatott Dan­zignák nagyar vonatkozásaira* V:'. gozetül Gdyniát, az uj lengyel kikötővá­rost ismertette. Az előadást dr.E a r t c 1 János igazgató köszönte nog a ozóp szánban összegyűlt közönség nevében. Utána K a j t á r Jenő az•ifjúság nevében mondott az előadónak köszönetet, o bejelentette,hogy a danziyi kérdés t unulm án y o z ' s ér a a Lengyel bar .át Ifjúsági Egyesület bal­ti osr ééiyt. ok .kit .. V . á g h Jenő dr .rámutatott az előadás teljesen objektív, o tárgyilagos hangjára s arra, hogy nekünk nagyároknak igen is foglalkoznunk kell ezzel a kérdéssel. Az előadáson a lengyel követség teljes számmal j el ont meg, élén Lepkonski Szaniozló követtel. /kOT/B, A Ik.GYAR G/.ZE.tdZüVET3.i.G TELEPÍTÉSI ^N KE TJE. A telepítési ankét tel­jes ülésein kialakult irányelvek alapján megkezdődtek az egyes albi­zottságok tanácskozásaij melyek a telepitéo ráozletkérdósóit tárgyalják . mog. Tognap a nüsz.kri albizottság tartott ülést J h r i g Karoly dr.el­nöklet ével• Ezen L á s z 1 ó József épitészmérnök,a Kép egészségügyi Múzeum adjunktusa tartott előadást a tel , ; pitéssel kapcsolatos épitke­z és ok egészségügyi köv :t élménye irol. A telephelyek kiválasztás ánál, a la­kóépületek kivitelezésénél 's elhelyezésénél az egészségügyi szemponto­kat nett szabad figyelmen kivül hagyni. A földreform során történt kis­1 ukásép 11kozésok szol alhatnak ebben n tokint jtbon intő pólóóul»Rámuta­tott a falusi egészségházak és keh turháza k szükségességér c, amelyeknek ma már- egy faluból sem szabadna hiányozni. Az előadáshoz, valamint a t elépítés ápitészoti kardoséihoz hozzászóltad: Kaán. K-ároly, Csikvándy Ernő, Kot s is Endre, Vincso Lajos, Bcáky Zsigmond, vitéz Takács László, T.Eollncr Sándor, Sass Gábor, Antal Eozső, Háry Géza és dr.Trájbor István. Valamennyi felszólaló megegyezett abban, hogy utolepitést alapos műsza­ki ol cké'oz i':esnek kell megelőzni és arra törekedni,hogy a telepesek lo­hetölcg kész lakás ba köl tözhessenek bo. A bel telek nagysága 4*600 négy­szögöl legyen, .éz iker házas megoldás a telepítésnél k.ovésbbé jöhet fi­gyelemé. A műszaki bizottság legközelebbi ülésén u telepítés általános mérnöki, kataszteri -és tagositáoi kérdései kerülnek sorra. /MOT/B. MEGKEZDŐDÖTT A MéGY-JA TUDGí ÁNYOS AI^DÜMIA NAGYHETE, A Magyar Tudományos Akadémia nagyhéte kedden kezdődött meg, amikor is az Akadémia osztályai zárt üléseikben mindenekelőtt javaslato­két tettek o. ozordám tartandó nagygyűlésnek a mult évi nagygyűlésen hir­detőt'., j utal ont ét elek elintéz 'se tárgyában. Az I.osztály javasolta, hogy adja ki .a nagygyűlés a szép­irodalmi No;utóimat Here z o g ^orenc lg.és tiszteleti tagnak az 1924-32 . évkor b on m eg j ol on. t ösozes munkái gyűjteményes kiadásáért, továbbá javasolja az osztály, Ao-y két . kr c z ibáriyi - juta lmot Ítéljenek oda és pe­dig ez egyiket néhai kozma en-idor tisztelőt i tagnak "Symphoniák" cimü kötetéért, egész költői ráunhass ágának méltatáséiul. A másikat pedig Bárd Miklósnak "Köd" cimü költői elbeszéléséért és szintén egész költészete j értékelése gyanánt • 3 A nyelvtud oná.nyi értekezés jutalmazás ára kitűzött Sámuel* Kölbcr-jut-Imát az osztály dr ,lo lez tus ' GyulaTcgyot er.il m. tanárnak jut­tatná: "A finnugor idők Ei uh - kul ás ának kér d és*ého z" cimü a Magyar Nyelv­őrben megjelent értekezéséért• j A II.osztálv nem javasolja kiadni a Chorin F orenc-jute.lmat "ti Dunamedonco gazdasági pr oklémája" cimü jutalomté télre beérkezett tizen-a ; hat pályamunka egyikénél: se-.,ellenben javasolta az osztály,hogy az i "Alfa" ós a "Eunavölgy" jeligéjű két pályamunka szerzői hivassanak fel arra,hogy a nagygy.uülés határozatától számit ott nyolc napon belül jclcnt­\ kőzzenek a főtitkári hivatalnál éo a jelentkezés esetére utaltassál: ki réssülrro egyenként 500-500 pengő munkadíj . / folyt. köv./

Next

/
Thumbnails
Contents