Magyar Országos Tudósító, 1933. május/1
1933-05-02 [074]
ONNI TÁLAS BUDAPESTI FINN KCVET ELŐADÁSA A MAGYAR NMMZETI BIZOTTSÁGBAN. • •. . A Magyar Tudományos Akadónia által a nemzetközi tudományos ogyüttmunkálkodás ügyeinek intúzúse vógett alakitott Magyar Nemzeti Bizottság kedden délután, előkelő közönség jelenlétében ülést tartott, ' ' Az ülésen Berzeviczy Albert elnökölt, aki megnyitó beszédében hangoztatta, hogy Onni Tálas, nint jogtudós a helsinkii egyctor.i diszc volt, s később hazájának lcglcrit ikusabb korszakában,nint igazságügynin iszter, vaskézzel törte le azokat a forradalmi mozgalmakat, melyeket Szovjetoroszország szttott Finnországban. Onni Tálas,mint a finn parlament tagja, s későbben, mint követ, nagy érdemeket szerzett hazája felvirágoztatása körül. Előadásának tárgya: a finn állam alkotmányának keletkezése különösen felkelti érdeklődésünket. A fajrokonság ugyan a politikai életben nem mindig összokötőkapocs a nemzetek között - mondotta Berzeviczy Albert, de mindig összekötőkapocs marad a sors:özösség.A finnek éppúgy, mint mi, elnyomatást szenvedtek és szabadságuk visszanyerése, önállóságuk kialakulása nagy nehézségek árán sikerült. A nagyhatású elnöki megnyitó beszéd elhangzása után Onni T a 1 a s, a budapesti finn követ németnyelvű előadásában ismertette a finn állam keletkezését és alkotmányát, s vázolta Finnország történetét 1809-től, amikor a finnek svéd uralom alól orosz fennhatóság alá kerültek,Az orosz támadáskor - fejtegette az előadó - a svédek a" finneket magukra hagyták, s az oroszok végigsöpörtek Finnországon,toljcsen feldúlták, s ezzel megkezdődött a finnek orosz fennhat°ság alatti élete. Az orosz uralom alatt lényegesen különbözött a finnek helyzete, mint amilyen helyzetük a svéd fennhatóság alatt volt.Mig azelőtt a svéd birodalomnak voltak egyik tartománya, egyforma'jogokkal, az orosz fennhatóság alatt Finnország helyzete megváltozott, mert autonómiát kaptak. Az orosz uralkodóház évtizedeken át vigyázott arra, hogy a finnek az orosz uralom alatt is jól érezzék magukat. Ennek'ellenére Finnországban a nemzeti önérzet nagymértékben megerősödött. Ekkor mondta az egyik finn nemzeti hcs a következőket: "Svédek már nem vagyunk, oroszok nem akarunk lenni, nekünk tehát finnekké kell lennünkl" Amilyen mértékben nőtt a finnek nemzeti öntudata, oly nagy mértékben romlott a viszony az oroszokkal szembon, Az oroszok egymásután sértették meg a finn alkotmányt,^ rövidesen kiderült, hogy az orosz kormányzat csak az ürügyet keresi, hogy a finn autonómlát megszüntethesse. Az oroszok egyre jobban megnyirbálták Finnország szabados ágát, s egymást érték az erőszakoskodások. A'világháború kitörésekor, ismertette Onni Tálas', a finnek is megérezték, hogy sorsuk a világháború kimenetelétől függ. A finnek szivvcl-lélckkel kívánták, hogy a központi hatalmak győzzenek, tudva azt; hogy csak az orosz birodalom vereségének'árán enyhülhet elnyomatásuk, s csak igy szerezhetik meg önállóságukat, A finn ifjak ezrei mentek át Németországba, ahol katonai kiképzésben részesültek, és hősiesen résztvettek a világháború küzdelmeiben.' Ezeknek az ifjaknak későbben az újjáéledő finn állam nagy hasznát vette, mert ők szervezték meg és vezetik ma is az önálló finn hadsereget, .'.mikor 1917-ben Oroszországban kitört a forradalom, az orosz forradalmi kormány hozzájárulásával Finnországban megalakult az első szac iáldenokrata kormány. Természetesen a finnek ezzel nem érték be, mert ők állami szuverenitásukat akarták teljes mértékben megszerezni, Észak-Finnország lakosságának bámulatos vitézségével és a németek segítségével elkeseredett harcok után sikerült is a Finnországba;! garázdálkodó or os z s cr egeket' ki vem i, s igy Finnország kivivta teljes önállóségát és függetlenségét. Finnország függetlenségét a leg L öbb állam azonnal elismerte és kitartó munkával sikerült rövid idő alatt a finn nemzetnek konszolidálódnia* Hosszasan ünnepelték Onni Tálast rendkívül érdekes előadásának elhangzása után, amelyért B 43 r z c v 1. czy Albert mondott az illusztris előadónak köszönetet. /MCT/Vr