Magyar Országos Tudósító, 1933. május/1

1933-05-05 [074]

a pataki főiskola iránt, hiszen az angol internátus az egész ország pe­dagógiájának egyik legnagyobb dicsekedése. A főiskola a szent örökséget megbecsüli és mag fogja tartani mindennemű támadósok dacára is! A főis­kolát ne féltse, de ne is bántsa"senki! E n y e d y Andor dr, egyetemes missziói előadó szólt még az ügyhöz, azután Fuky Endre javaslatára kimondottál:, hogy' a konvent a középiskoláktan folyó missziói munka eredményét megnyugvással veszi tudomásul. Ravasz László dr. püspök emelkedik most szólásra és ezeket - Kezdettől fogva meg voltam nyugodva, hogy isicoláink szelleme kifogástalan. A pusztító irányzatokkal szemben kétféle módszerrel kell küzdeni, s ez ok. eredménye s s ég e abban áll, hogy a két módszer miképpen tudja egyensúlyozni egymást. A' princi p iis obsta elvének a legteljesebb eréllyel érvényt kell szerezni. De amilyen intranzigens módon kell hor­dozni ilyenkor a kardot, éppenolyan atyai szívvel kell a nevelő ós ins­piráló ' szeretőt ajándékait is közölni. A gondolatok átmehetnek a falon,, átmehetnek a határokon, felettük nincs hatalma a kardnak, a sz ur onynak: felettük csak a gondolatnak van hatalma, egy uj lelkesedésnek, egy uj léleknek, egy uj világ-koncepeiönak. - Amikor tehát éjjel és nappal vigyázunk, hogy a konok, a büuös, a megátalkodott megfékeztessék, a magyar reformátusság tudja meg azt, hogy félmunkát végezne,-ha minden eddiginél elhat ár oz óbba n oda nem' ál­lana az ifjúság mellé és irányítását teljes mértékben nem magának tar­taná fenn', kppen az a serdült kor az, amely'.természeténél fogva kritikus, lényénél foya azt keresi, ami tilalmas, kedves neki, amit non ajánlanak az előtte járó nemzedékek, viszont természeténél fogva hajlandó igazat adni annak, aki másképp gondolkozik, mint atyái és nevelői, - Ezt az ifjúságot csak ugy lehet megtartani, ha megmutatjuk neki, hogy az igazság mindenekfelett való, hogy ez nem a nemzedékek küz­delme, hanem az örökkévaló Igazság küzdelme az örökkévaló hazugsággal. Ha fol tudjuk mutatni, hogy ez Bellái'harca Krisztussal^ akkor az ifjú­ságot többé nem fogják veszedelmek fenyegetni, A kard és a lélek egyensúly- • tan legyen, keert bármelyik is, magárahagyatva elveszíteni' a maga fo­. ganatosságác. Ez minden f el elő s|_ia eggy oz ed é s e és gondolata, L_ tényező - Egy nagy világválságban, - így végezte mélyhatásu felszóla­lását Ravasz püspök, nagy átalakulás küszöbén akartam mindezeket hang­súlyozni, B a 1 o . • h Jenő elr, világi elnök hozzáfűzte a felszólalások­hoz, hogy - amint ezt már elnöki székfoglalójában is nyomatékkal emel­te ki -, a válság nemcsak gazdasági, kanom lelkiválság is, Megköszönte a sz ónol: ok b e s z ód e it. Baltazár Dezső dr. püspök, mint az Egyetemes Konvent lelkészi elnöke szintén hangsúlyozta, hogy amilyen megütközéssel látták a támadásokai, ugyanolyan megnyugvással tapasztalták, hogy a sárospata­ki főiskola történelmi nagyságára és jelentőségére semmi árnyék nem A továbbiakban a konvonti közgyűlés örvendetesen vette tudem.' sul, hogy a -Magyar Református Diákok Soli Deo Glória Szövetsége, a Keresi ­tyén Ifjúsági Egyesületek, a Magyar Keresztyén Leányegyesületek Nemzeti Szövetsége, s a Bethánia-Egylot egyaránt nagyszerű szociális'és nevelő­munkát vég ez > 'mindegyiknek elismeréséi ny il'vánitotta konvent. Özv. S z ő t s Farkasné dr.-né elnök terjesztette te a konvent­hez a református szociális missziói tanfolyamról szóló jelentést, amelyet szintén elismeréssel regisztrált a közgyűlés. A Filadelfia Diakonissza-Egylet munkája az 1932. évben is to­vábbfejlődött. A Lorántfy Zsuzsanna-Egyesület, a debreceni református L, diakonissza-intézet munka jelentései is gazdag eseményeket sorolnak fel, ~h- A dunamclléki egyházkerület annak kimondására kérte az Egyete­" mes Konventet, hogy minden gyülekezet az év október havának Utolsóelőtti /Folyt,kcv./

Next

/
Thumbnails
Contents