Magyar Országos Tudósító, 1933. április/3

1933-04-26 [073]

NINCS ÖSSZEFÜGGÉS A FUIJA VIZE ES A HUNGÁRIA-FORRÁS KÖZÖTT > A ^Magyar­honi Földtani Társulat nagyszámú hallgatóság jelenlétében szerdán dél­után az Ásványtani Intézet tantermében W e s z e 1 s z k y Cryula elnök­letével ülést tartott. Elsőnek Rohr inger Sándor műegyetemi ta­nár az Alföld talajviszonyairól tartott előadást, amelyben többévi ku­tatásainak eredményeit ismertette, rámutatva arra, hogy az eredmények nemcsak tudományos, hanem nemzetgazdasági szempontból ls igen fontosak. Előadta, hogy a kutatások még nem nyertek befejezést, s azok jelenleg is folyamatban vannak. Utána É b n e r József igazgató tartott előadást, ismer­tetve, hogy a Hungár ia-forrás vízhozamát ke távon keresztül vizsgálta, s " összefüggést keresett a Duna vízállása, a csapadék és a légnyomás között. Eredményül azt kapta, hogy a Hungár ia forrás vízhozama a Duna vízállásá­val és a csapadékkal nem mutat összefüggést, mert az összefüggés csak látszólagos. Hangoztatta, hogy megdőlt tehát az a feltevés, hogy a Tu­na duzzasztó hatással lenne a Hungár ia-forr ás vízhozamára, A rendkívül érdekes előadásokhoz Sajó Elemér miniszteri tanácsos, Horusitzky Henrik igazgató, Mazalán Fái főmérnök, Tokár Gyu­la igazgató, Wendl Aladár műegyetemi tanár és az elnöklő Woszelszky Gyu­la s zóltak hozzá. /MOT/Vr FŐVÁROS ELMARAD A CSÜTÖRTÖKI TANÁCSÜLÉS. A törvényhatósági tanács képviselő tagjai szerdán délután azt kérték dr, H u.s z ár' Aladár főpolgármes­tertől, hogy a csütörtöki tanácsülést halassza cl,, arra való tekintet­tel, hogy ugyanakkor, amikor a tanácsülést tartanák, a köröskódolni tárca költségvetését tárgyalják a parlamenti bizottságban, amelyen a kérdés'fontosságánál fogva okvetlenül jelen kell lcnniök. A főpolgár­mester, méltányolva a képviselők kérését, nyomban intézkedett és'az es­ti órákban sürgős értesítést küldött a tanács tagjaihoz, közölve, hogy a csütörtöki ülést Jfcrieti tartják meg és az uj ülés összehívásáról később fog intézkedni. /MOT/D DCHÁIPZZÁS A V ILD'vMOS CN.'A közlekedési bizottság május 3-án, szerdán tartja legközelebbi ülését, amelynek legfontosabb tárgya a dohányzás­nak a villamosvasúti kocsikban való engedélyezése lesz. A polgármester javaslata az, hog;/ a dohányzást a villamosok pétkocsijának első perron­ján egyelőre engedjek meg. Ugyancsak a legközelebbi ülés foglalkozik ismét a taxi-határok revíziójának kérdésével. Újból a régi javaslat kerül szőr egre, amelynek a lényege a z, hogy a taxihatárok azonosak lesznek a közigazgatási hat árokicai, ezzel szemben a hegyvidéki fuvarok­nál bizonyos pótdiját számithatnak fol a taxisok. /MOT/D H I R E E MéRINETTI ELŐADÁSA A RÁDIÓBAN. Mar inett i Enrico, a hires o­lasz költő, az olasz akadémia tagja és a futurizmus megalapítója szerdán este előadást tartott a magyar Rádióban. Érdekes fejtegetései során han­goztatta, hogy a futurizmus kirántson érkezett el a megnyugvás állapotá­hoz. Ma inkább aktív, mint valaha és örökké alkotó mozgalom marad,amely mindenáron fel akarja szabadítani a tehetséges fajok géniuszát a mult bilincseitől, Folitikai téren a nemzeti szellem megújhodását hirdeti. A­mi a futurizmus és a fascizmus közötti helyzetet illeti, az előadó han­goztatta, hogy a futurizmus mintegy előhirnökc volt a fascizmusnak,mert A felébresztette az olasz önérzetet. A modern Olaszország megalkotója, a Duce a futuristák szemében a megtestesült politikai agyvelő, az erő és /a fiatalság ideálja..- Az érdekes riikrofon-lntorjut Somogyi Gyu­I la, a Magyar Rád1ó munka társa közvetítette. /MOT/X ———

Next

/
Thumbnails
Contents