Magyar Országos Tudósító, 1933. április/3

1933-04-29 [073]

AZ ORSZAGOS BALNEOLÓGIA!" EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSE. Az Országos Balneologiai Egyesület szombaton tartotta közgyű­lését a Budapesti Kir. Orvosegyesület Semmelweiss-termétIrlulijesen meg­töltött a megjelent előkelő közönség, A közgyűlésen képviseltették magukat a különböző minisztériumok, a főváros, az egészségügyi intézmé­nyek és tudományos egyesületek. A főváros képviseletéten Kovács­h á z y Vilmos, a kereskedelmi minisztérium megbízásából V á 1 k a y Bertalan miniszteri tanácsos jelentek meg, az Országos Kczegészségügyi Tanácsot dr. T a u f f e r Vilmos professzor képviselte. A közgyűlésen Vámos s y Zoltán egyetemi tanár elnökölt, ki megnyitóbeszédében kifejtette, hogy a 42 éve működő egyesület első­nek gyűjtötte össze a magyar fürdőkre vonatkozó adatokat, s egy táborba tömöritette a magyar fürdőügy szakértőit ós barátait. Az egyesület elért eredményei között a legfontosabb a fürdőtörvény megalkotása és az azt kö­vető kiegészitő ujabb három rendelet. Beszámolt az elnök az egyesület kiküldötteinek részvételével lefolyt városfejlesztési tanácskozásokról, amely Budapest helyes fürdőpolitikájának megalapozásához vezettek. Vá­mossy Zoltán befejezésül a nyári időszámítás bevezetésének nagy fontos­ságát hangsúlyozta és indítványozta, hogy a nyári időszámítás be­vezetésit az egyesület újtól sürgesse , mert ha az valóra válna, nagy előnyt jelentene különösen a magyar fürdőhelyeknek, mert ezeknek utóidé­ny ét nagyrészt az erősen rövidülő napok kurtitfták meg. A nagy tetszéssel fogadott elnöki beszéd elhangzása Után P r a n k Miklós dr. a főtitkári jelentést ismertette, melyben külö­nösen az egyesület által rendezett fürdőügyi kiállítást emelte ki, mely uj és modern formatan mutatta- be a nagyközönségnek az ország fürdőhe­.lyeit, fürdőtelepeit, forrásait, gyógyvizeit és ásványvizelt, továbbá bemutatta a legmodernebb balneologiai kutatások eredményeit is. Ismer­tette a főtitkár, hogy a talneolégiai kiállitás holnap, vasárnap délben ünnepélyes ke-etek között zárul te, de a kiállitás anyaga együtt marad és magja xesz egy nagy fürdőügyi múzeumnak. Hangoztatta a főtitkár, hogy B a 1 m a d y Zoltán professzori;, aki a kiállitást megszervezte, s er- ' kölcsi és tudományos sikerét biztosította, a legnagyotb elismerés Illeti. A főtitkár végül az egyesület különböző akcióit ismertette, ovátbá a fő­város nagyfontosságú'uj fúrásait, amelyekkel ujabb értékes gyógyvize­ket tártak . fel, A főtitkári jelentés után dr, V á 1 k a y Bertalan min, taná­csos, a kereskedelmi minisztérium képviseletéten ismertette, hogy eddig miért nem lehetett a nyári időszámítást bevezetni - főleg külföldi aka­dályok miatt - de hangoztatta, hogy a. nyári idősz ámitást a jövő esztendő­ben bevezetik, tehát az egyesület kívánsága megvalósul. Az igazgatótanács inditványára a közgyűlés ezután elhatározta, hogy a fürdőügyi kiállitás állandó tudományos anyagának megteremtésére lépéseket tesznek. Ezután Dalmady Zolt n egyetemi tanár inditványára a közgyűlés az egyesület tiszteleti tagjává választotta lg lói Sz ont agh Tamást a TESZ örökös elnökét. hogy A nyári szünidő intézményes rendezése érdekében: a fürdő szezont. meg lehessen hosszabbítani, továbbá a balatoni fürdő adóügyének egységes kezelése, illetve a sérelmek megszüntetése érdekéten 8 á n ó Dezső kor­mányfötanácsos tett indítványokat, melyet a közgyűlés egyhangúan elfoga­dott* T u-t o r I Kornél azt javasolta: kérjék az ország valamennyi iskolájában egy idegenforgalmi nap megtartását, hogy a fürdőügy és az i­degenforgalom jelentőségéről a legszélesebb rétegeket tájékoztatni lehes­sen. Tábori Kornél indítványát a közgyűlés szintén elfogadta. Dr. Ne­mes Jenő György és dr. Schulhoff Film&s kiegészitő indítványo­kat te;tek, amely szerint sürgették, hogy az orvosok részére is tartsa­K nak külön fürdőügyi felvilágosító előadásokat. A közgyűlés a kiegészitő L indítványokat magáévá tette, . /Folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents