Magyar Országos Tudósító, 1933. március/2
1933-03-16 [072]
PRO D OH 0 I Mai n c g F c Ö i k ós ö t ö d 1 k kiadásunkban adtuk az újság iról: 3zabadoáglakorná ját, Ötöd i k ' kiadásunk utolsó szakaszában a tudósítás Antal István dr . sajtófőnök bcszúdóvel foglalkozik* Tisztelettel kórjuk a t,Szerkesztőségeket, hogy Antal dr. beszédének alant adott átdolgozott formáját méltóztassanak felhasználni. Az elnöknek hosszantartó, tapssal fogadott besz'dc után Antal István dr. szólalt fel, aki a következőket mondotta; - Amikor a sajtófőnöki tisztet elfoglaltam. egye3 újságírói körök - amelyek talán nem jó szemmel nézték, hogy nem cég"-bcll újságíró, de egy fiatal pesti ügyvéd kerül' erre a fontos po3Z"tra,- azt mondották, hogy az uj sajtófőnök ne higyje azt, hogy ő a magyar' sajtónak a főnöke, mart ö csak a miniszterelnökségi sajtóosztály főnöke. Az azóta eltelt hat hónap alatt ő meggyőződött arról, hogy ennek a nem éppen ba— rátságcsnak szánt kijelentésnek igaza van. Igaza vah, mert a magyar sajtó egyáltalában nem szorul arra, hogy főnöke legyen, annak főnöke az újságírói etika, a hazafias érzés, a közzel szemben való lelkiismeretesség, amely egyetlen más társadalmi osztályban 3lncs meg erŐ3ebbon, mint a magyar újságírókban. Azt vallja, hogy amint a.XX. század nem a liberális, hanem a szociális felszabadulásnak a korszaka, ugy az újságíróknál is hiába bőszé lünk eszmei felszabadulásról, ha as újságíróknak anyagi gondok verik béklyóba i gondolkodását. A magyar sajtó ls elmondhatja Talloyrand«*al,- jelentette ki Antal István -; Különféle irányzatokat, de mindig ugyanazt a hazát szolgáltam, Antal István e szavai után a taps elcsitulásával 3 o r o 3 László, majd IJ a g y Emil nagyhatású beszéddel kapcsolódtak bele Antal István szavaiba. A 3zabádség-lakoma résztvevői éjfélig maradtak ogvütt a fehér asztalnál. /fcICT/3zM H I RE K ' ' ' —-KCZLkkék 31 3.LESETEK. Csütörtök délután a Thököly-ut és Karnád-utca sarkén B ü r k i andrás 24 éves étclkihordó biciklijéről leesett és agyrázkódást szenvedett. íZuzott sebeivel lakására szállították^ - A De binszky-utca és Bethlen utca sarkán Bihari István 50 éves kályhás motorkerékpárjával nekiment a 46-os villamosnak.' Agyrázkódást, talkartörést, és fején és arcán zúzott sebeket szenvedett* A mentők a Rókus korházba vitték. /MOT/M V'lREKEIe.SEK. A Petőfi -Sándor-utca 10, számú házban Kovács Elek 57 éves segédházfolügyelő és fia, K o v é c s László 23 éves napazámos összeverekedtek. Mindkettő:' fején súlyos zúzott sérüléseket szenvedett, \ mentők az apát és fiát is bekötözték és lakásukon hagyták, -Vajda Jenő 27 éves gabonamunkást a Gubacsl-uton ismeretlen cgvén megtámadta és mellbeszurta. A mentők a RokUS-korházba szállította!:. - A Gubacsl-ut és Kén-utca sarkán 3 a 1 o g István 63 éves ny, villamos ellenőr és h a dl e r Foronc 40 éves hentes összeverekedtek. » Balog Istvánt Mádler megszúrta. Balog védelmérő keltek a verekedés szen/ tanul, s az egyik Madlert fejbcvágt.n egy kalapáccsal, ugy,hogy súlyos ( koponyatörést szenvedett. A mentők mindkettőjüket a ózont Isivén-korház* j ba vitték. /MOT/M