Magyar Országos Tudósító, 1933. március/2
1933-03-16 [072]
r A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG ELUTASÍTOTTA A FR IEDR ICH-FÁRT PETÍCIÓJÁT A DtíLI VÁLASZTÓKERÜLET bGEEDEN . A Közigazgatási Bíróság csütörtökön tárgyalta a Friedr 1 ch-pártnak a budapesti déli kerületi képviselőválasztások ellen benyújtott petícióját. A Közigazgatási Bíróság még annak idején elrendelte 732 tanú kihallgatását, s az eskü alatt tett vallomásokról felvett jegyzökönyveket áttették a Közig zgatásl Bírósághoz, A tárgyalást Balázs K ornél tanácselnök nyitotta meg, m. jd Borsos Endredr. előadóbirő' ismertette a blzonvitási eljárás eredményét. Előadta, hogy 732 tanú kihallgatását rendel_ tél: el, melyek közül 225 tanút nem lehetett különböző okok miatt megidézni kihallgatásra, & tanúval a Fr iedr ich-párt visszavona tta a panaszt, s Így végeredményben 5C1 tanút hallgattak kl.Az ö'Oi tanúból 52 azt vallotta, hogy sajátkezüleg irta alá az ajánlási iveket, 431-en pedig azt vallották, hogy ők az ajánlási iveket nem Írták alá,végül 18-án kijelentették, hogy nem mernek esküt tenni arranézve, hogy az ajánlási Íven szo» rcplö aláírás tőlük származik-e, vagy sem. Az előadó biró leszögezte,hogy ezek 3zerint a tanuk 10^-a elismerte, hogy az ajánlási Íveken aláírásuk valódi, ellenben 86% arról tett v-llomést, hogy az aláírás nem tőlük származik: hamisítás. Bjobor József, a panaszlók képviselője kérte,hogy a bíróság rendeljen el további bizonyítást és adjon módot arra,hogy a hiányzó 225 választó helyett más ajánlókat ideshessenek be.. Brück- ler Elemér dr. az Egys ;gospárt képviseletében kérte, hogy a bizonyítást kiegészítő indítványt a bíróság utasítsa cl és Ítéletet sürget ott. Szőke Gyula dr.. a Kereszténypárt képviseletébon csatlakozott 1 Brücklor Elemér indítványához. Ezután a tanács a déli órákban Ítélethozatalra vonult vissza, pélután két óra előtt néhány perccel megszolaltak a közigazg€ tási tiröság nagy tanácstermének villanycsengői, a nagyszámú érdeklődó közönség t vonult, s a köv tkező parolién megjelent az i ;élö tanács :az -élnek és a bírák állva maradnak helyeiken,, a t • remb -n feszül; csend,mindenki lélekz-'j vásszafoj tva várja az Ítéletet. Balázs Kornél dr. tanácselnök már enunciálja is: - A k: - yar 3z?nKorona n j vébenl "A m.kir.közig: zgatási Bíróság a dr.Kecskéssy Tibor és társai által a választás érvénytelenítése iránt benyújtott panaszt és a Mirgay 8yülc részéről Suching jr wanö választhatósága ellen k adott kifogást elutasítja «s végrahr.jtás ; ^rhe mellett kötelezi: 1. / Dr.Kecskéssy Tikor és társai panaszosokat, hogy 22.500 pengő köissüget dr.Usetty Béla és Payr Hugó orszgy .képviselőknek,képvi-s sélőjük: dr.BrCokler Elemér ügyvéd k zéhez, - 3.300 pengő költséget pedig néhai Buday D^zső örökösei, ;ová.tbá: Petrovácz Gyula, Líüller Antal és rilis Károly országgyűlési képviselőknek, képviselőjük:dr.Szőke G; ula ügyvéd k zéhez egyetemlegesen tizenöt nap alatt megfizessenek; 2, / Lirgay Gyulát pedig, arra, hogy 200 pengő-költséget Buchinger Líanö országg. ülési képviselőnek, képviselő j e:' dr •Farkas Zoltán üg; véd. ]:•-zéhez, szintén tiz;nöt nap alatt megfizessen. A dr.K.cskéssy Tibor és társai panaszosok által az eljárási költségek fedezésére befizetett 1.159 p ngő költségből a tanuk kihallg: tás^val f lm rült kiadások fedezése után fennmaradt 426 p-ngőt a nevezető panaszosok részére, képviselőjük: dr.Bieber József ügyvéd k-zéhez visszcutalni rend li. Az ajánlási ivekben történt és az 1878:V»t .c .391. §-a alá vonhetónek látszó közökére theraisit '.sokat c bíróság az erre mu'tetó adatok k ö-zlése és a vonatkozó ajánlási ivek át ;í tele mellett a budapesti Kir, ugyó szségnól félj e le nt i • L ind ezekről az országgyűlés Képviselőházát .a jelen Ítélet . egy példányának megküldésével értesiti." ]j Eddig szólt az érdekes t :; nagyjelentöségü Ítélet rendelkező % része* A rendkivül nagyt -.rjedelmü indokolást az elnök n-m olvasta fel, • \\ hanem közölte,hogy az érd .'keltei: számára az egész i':életet, indokaival « V együiz,hivate'lból írásban fogják kikézbesiteni. /MOT/Vr. - Ky,