Magyar Országos Tudósító, 1933. március/2
1933-03-20 [072]
««--VESZÉLYES ÜZEk-E A HU? léebis Nándor cipész már régebben korosot ot adott bc if j . dr. Timár Dezső utján a kincstár ollón. Előadása szerint agy alkalommal az Erzsébet, hidon torosstül hal;dt kerékpárjával, amikor a hid tetejéről egy öse szekötő vasról mintegy 80 kilo súlyú darab levált és lezuhant. Fabis szerencsére nem dóit előro a kerékpár kormányára, hanem egyenesen ült a nyeregben és igy történt, hogy a súlyos vasdarab a kerékpár első részét összetörte, majd a földről egy vasdarab visszapattanva megsértette a cipész hátát és lábat is eltörte Az ügyvéd a cipész nevében Zooc pengő kártérités megfiz tésere leérte kötelezni a kincstárt és a ra hivatkozott, hogy a lánc s tárnak kötél os»go lett volna a hid karbantartását elrendelni, illetve felügyeltetni arra, hogy ilyen szerencsétlenségek elé ne fordulhassanak. A kincstár j'ogi képviselője ezzel szemben a kereset elutasításáét indicványozta és azzal érvelt, hogy a hidak fenntartására irányuló jogszabályok értelmében a kincstár a hidakat minden lo évben egyszer köteles tataroztatni. Ez a legnagyo" b gondossággal meg is történik, tehát senki sem számithatott a bekövetkezett szerencsétlenségre. A járásbíróság annakidején megállapította akincstár felelősségét. . Az indokolás sz.rint nem fogadható el a felperesnek az a felfogása, hogy a hid "veszélyes üzem'', de a kincstárnak minden cso;re ugy kell á fclügycLtet gyakoroltatnia, hogy hasonló balesetek elö ne fordulhassanak. Az összegszerűség kérdésében a járásbíróság nem döntött. Ütellebbozés folytén ma leerült az ágy akir. törvényszék Boros tanácsa elé, amely a járásbíróság Ítéletét helybenhagy ta ./MOT/ÍVIA . . ---BIZONYÍT-ST RENDELT EL A TaSLA KREIKA FERE 0 LÓNAGYKEKESKEDGNEK ÉS A MAGYAR LÓTENYÉSZTŐK CKSZ.G03 SZÖVETSÉGÉNEK HETVENÖTEZER PENGŐS POIGlRI PER BEN, . Krcikc Ferenc budapesti lénagykereskedő néhány évvel ezelőtt,, úgynevezett "amóta" alapon, vagyis közös kockázatra szerződést kötött a' kagyar Lótenyésztők Országos Szövetségével, többezer magyar fajiénak Törökországba tört énő exportálására. A nagyarányú üzlet nem járt kolle anygi sikerrel,., a szerződő felek összesen, mintegy 75.000 eongőt veszítettek.. A dologbei pörösködés származott, aminek "3 crán Kreika Ferenc azt hangoztatta, hogy az anyagi veszteségnek a Magyar Lótenyésztők Orsz^os Szövetségének ki nem eiégitö adminisztrációja, az exportüzlet helytelen technikai lebonyolítása volt az okozója. Ez_ol szemben a szövetség jogi képviselője annak a véleményének adott kifejezést, hogy éppen ellenkezőleg: Kreika Ferenc meg nem felélő üzleti gesztioja okozta a nagycsszc-gü kárt s a szövetség ügyvédje azt igyekezett bizonyítani, hogy az ügylet technikai lebonyolítását egyébkent la a lénagykereskedő személyesen vezette. A EALOSZ /Magy r Lótenyésztők Országos Szövetsége/ olyan irányú propoziciét tett, hogy a szembenálló felek felezzek meg a felmerült kárösszeget s mindegyik fél vállaljon magara 37..5oo pengőt a veszteségből. Kreika ebbe a megoldásba nom volt hajlandó beleegyezni s csupán 17.500 pengőt fizetett ki a maga jószántából a szövetségnek. A YALOSZ a hátralékos Zo.ooo penge erejéig polgári pert inditott, azonban a budapesti kir. törvényszék a megejtett számit ások alapján mindössze 12455 pengebc-n marasztalta el a lónagyksroskedöt, az önként felajánlott és ki fizetett 17.5oo pengőn kivül. A törvényszék Íteletét mind a ket fél megfellebbezte és a tábla Lew tanácsa tebbizben foglalkozott az é dekes pörrol. A tábla un bizonyítást folytatott le s a mai folytatola os főtárgyaláson bizonyos momentumokra vonatkozóan további bizonyítást rendelt el... A tábla a legközelebbi tárgyalást az ügyben április... 28-án tartja meg, amikor előre l-t hatóan sor kerül az Ítélet kihirdetésére is.. /EOT/KY.