Magyar Országos Tudósító, 1933. március/2

1933-03-11 [072]

SZÉKESFJJHÉRVARI KÜLDCTTSFG A FCPOLGaRIliSSTÉRNÉL ÉS A IOLGARLIESTERNÉL. Gróf Széch'-.enyi Viktor főispán és 1 s i t á r y Emil polgármester vezetésével Székesfehérvár sz . liir. város közönsége nevében küldöttség járt dr. Huszár Aladár főpolgármesternél és dr. 3 i p 6 c z Jenő polgár­mesternél. A székesfehérvári küldöttség a főváros vezetőit a Fehérváron épü' lő Prohászka Ottokár emléktemplom támogatása ügyéten kereste fel kérésével, ' A nagynevű püspök emlékének megörökítése érdekéten, mint ismeretes, a szé­kesfőváros egy Prohászka Ottókár emléktizotóságot :ftlskitott és ennek a ti­zottságnak a feladata lett a Károlyi-kertten felállítandó Irohásrka-szotor létrehozása, A főváros annakidején ugy határozott, hogy az emlékmű felál­lításán tul megmaradó összeggö. a fehérvári emléktemplom építési költségei­hez járul hozzá. Egyik közelmúlt közgyűlésen T a to d y Titor interpel­láció formájátan tette szóvá a fehérváriak kérését, most pedig a küldött­ség ismételte meg azt a kórelmet, hogy a székesfőváros lehetőleg nagyott összeggel támogassa a Prohászka-emléktemplom építését. A főpolgármester és a polgármester a legnagyott megértéssel vették tudomásul a kérést, amelyet Széchenyi Viktor főispán adott elő és közölték, hogy a I-rohászka-emlékalap nái rendelkezésre álló összeget, amint a szotor végelszámolása megtörté­nik, rövidesen átutalják az emléktomplom javára. /LTT/D, E ÍREK ---ÖTÁLLÓ ÍÍOK TÁNCOS TEÁI, LüTÁFFLA. Az Cnálló Hivatástan Dolgozó Hők Kiút­ja inak Szövetsége programmjáta vette, hegy minden vasárnap délután .5 órai kezdettel műsoros, tánccal egybekötött teadélutánt rendez. Az első "ilyen teadélutár. vasárnap lesz a Horánszky-utca 16. II. klubhelyiségben./i'ICT,3Y. AZ ORSZÁGOS LISZT PEREN" TÁRSAS*3 IRC PALHI ÉS LFÜVÉSZI rFLlFHHFF\. Az f r­szágos Liszt Ferenc Társaság irodalmi szakosztályának második irodalmi és művészi délutánija március 1^,-én, pénteken délután 6 érakor lesz a Zene­művészeti Főiskola kistermét:r.. K á k a i Rezső "Liszt Ferenc vázlatköny­vétől", dr. p a r t h a Béla pedig "A romantika költészete Liszt Ferenc dalaiban" cimmel tart előadást. R i g c Lagda, P> o t 6 Lilly és F. i e d ­iái Tt olya I. iszt-dalckat adnak ele, K e t t a r Ernő • zongorakiséreté­VJI . Beléped!; nin^ s, vendégeket szivesen látnak. /FOT/P. rilíT.aí FFHőT FFIFTATTÁE \Z IIOFAlOHTOg.T^NETI TLHoAZAG FLJF'IFI 3-ZíáÚBfi.i Az Irodalentertén ti Társaság szombaton délután az Akadémia he­ti üléstermében a tagek -nagyszámú részt vét ele mellett- tartotta közg 'ülését. A közgyűlésen Szász Károly alelnök töltötte te az elnöki tisztet,kinek meg­nyit 4 szavai utár Aiszegr .y Leolt a titkári jelentést és Oberle '6zsef péru ­tárosi jelentését r edíg Peréiayi József terjesztette a közgyűlés elé, mely azok-t egyhangúan eli'cg.dta. Ezután a társaság a tisztújítás mege.itése során az elhunyt Héy yesy Lászl* helyére Pint ér Fenő tudat esti tankerületi főigazgatót, a kivált magyar történet ir<H váTTsztotta elnökéül .Alelnökök lettek: Szász Károly, Tolnay • Filmes, Viszota Gyula, Z.l inszky Aladár.: t itkár Uszeghy Zsolt, szerkesztő Faros Gyula, jegyző Frisits Fr igyes , pénzt ár cs Cherié Fózsef és ellenőr ?erényi Fózsef. Pintér -"er.őt á társaság nevében Szász Károly üdvözölte .meleg­hangú teszédben, melyre Pintér Fenő megitatott szavakkal vál :;3zclt,meg­köszönve az iránta megnyilvánuló r a ; as zkedás t. f int ér Jenő személtében az Irodalomtörténet i tudományok vezér i székébe Fecthy Zsolt és iíégyesy Lász­ló méltó uuJdj.--, került .Sec 1 ig is összeforrt neve nemcsak a tud ománnyal, ha­nem magával az irodalomtörténeti társasával is, Így 6 szerkesztette húszon* A két éven át a társaság, folyóiratát, az Irodalomtörténetet.Tudományos mun­kássága a szakkörök legnagyobb- elismerésében akkor részesült .mikor az Aka­jfc óémia nigyjut Urnával tüntette ki Irodalomtörténeti első négy' kötetét .Elnöki { műnk áj:, elé :t legnagyott riz .lemmel tekint az irodalmi t-.^iómár-ok •nlhden j |L szakembere. /HOT/,:'.

Next

/
Thumbnails
Contents