Magyar Országos Tudósító, 1933. március/1

1933-03-03 [071]

/Zu Megérkezett a főváros költségvetésének jóváhagyása. Folytatás 1./ Ezenkívül a kiadások is emelkedtek az uj adór-ndeletek folytán, miért is a belügyminiszter a költségvetésbe 108.000 pengő-* uú kiadást állított be a főváros uj bérhasai után esedékes adópótlékok fedezéséül. A költ­ségvetésben ilyen módon 5,808.000 pengő hiányoznék. A miniszter rámuta­tott leiratában, hogy a tudóét bevételeinek elbírálásánál figyelmen ki­vül hagyta azt, hogy a gazdasági helyzet további romlása esetén egyes városi adóknál, sőt a főváros többi jövedelmeinél is lényeges apadás áll hat bo, továbbá, hogy a forgalom ós a fogyasztás • visszaesése miatt egyes üzemek jövedelmezősége is kedvezőtlenül alakulhat, A költségvetés egyensúlyának biztositása a mutatkozó 5.8 millió pengős hiány kiküszöbö­lése céljából megfelelően mérsékelni kellett a kiadásokat is. Ezek közül elsősortan az alkalmazottak időközben már elrendelt fizetésleszállitésa révén mutatkozó megtakarítás jött számitásba, mintegy kétmillió pengő összeggel. Hasonló megtakarítási lehetőséget lát a miniszter a fővárosi munkások térének megállapításánál, mivel a főváros magasabb béreket fízji munkásainak a magánvállalatoknál. A leirat hangsúlyozza, hogy a munkások méltányos díbjazását é3 emberséges megélhetésének biztositásat feltétle­nül szükségesnek tartja, minthogy azonban a súlyos gazdasági viszonyok hatása alatt a munkabéreket világszerte mindenütt leszállították, ezt a csökkentést a fővárosnál sem lehet elkerülni. A miniszter ezért a munka­bérek 5 /í-os redukálásával kereken 1.2 millió pengő kiadást'törölt a költ­ségvetésből, Az üzemi kiadásokat azzal is apasztotta, hogy 1,8 millió pen­gőt törölt az irányzattól, továbbá 500,000 pengőt a kórházi kiadásoktól. Mindezeken kivül még 300.000 pengő törlés van a községi háztartásban, a­melynek összegét kisebb jelentőségű,.apróbb tételek eredményezik..A fő­város költségvetése ilyen módon egyensúlyban van, ,minthogy azonban a fő­város jövedelmeinek további visszaesésére kell számítani, a költségvetést csak hitelkeretnek lehet tekinteni. Sélszerűnek látja azért a miniszter, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a dologi kiadásokat az előirány­zott összeg bizonyos százalékával zárolják és továbbra is következetesen érvényesülést nyerjen az az elv, hogy a kiadásoknak minden körülmények kö­zött igazodniok kell a rendelkezésre álló bevételekhoz."/MOT/H. HÍREK I ELGÁZOLTA AZ AUTÓ. F o t e z Fái 41 éves mészárossegédet a Gróf.. /j Károlyi;utoa és Egyetem-tér sarkán a 36.662 számú személyautó elgázolta. L Fotez Fáit lábtöréssel és zúzott sérülésekkel a mentők az Uzsoki-utc i " kórházba vitték./MOT/M.

Next

/
Thumbnails
Contents