Magyar Országos Tudósító, 1933. január/3

1933-01-26 [070]

IIAGYAP, ORSZÁGOS TüDOSITO IC é z i ra t . __ » Tanácsülés 1 oldal. Budapest, 1933. január 26. A TÖBVÉNYHAI6SÁGI TANÁCS ÜLÍSE. A törvényhatósági tanács csütörtökön délután Huszár Aladár főpolgármester elnöklésével ülést tartott.-Az üzemi kisipari mű­helyek megvizsgálására kiküldött bizottságba a lemondott Bródy Ernő he­lyében Friedrich Istvánt küldték ki. Napirend előtt Sc h e u ­e r. Róbert szóvátette, hogy egy volt fővárosi főmérnök állandóan külön­böző ^vádakkal illeti a fővárost, kérte ezeknek a vádaknak megvizsgálá­sát és azt, hogy alaptalanságuk esatén a vádaskodó ellen bűnvádi eljárást indítsanak. L i b e r Endre alpolgármester kijelentette, hogy Scheuer kívánságának megfelelő módon intézkednek. Közölte ezután L i b e r alpolgármester, hogy a közoktatás­ügyi miniszter február hatodikáig az összeg fővárosi középiskolákat be­záratta. A szünet tartama alatt azonban a főváros polgáriiskoláiban a tejakció és a napközi otthonok továbbra is működnek. A tisztifőorvos véleménye alapján az elemiiskolákat a főváros nem záratja be, tehát az ezekben működő szociális intézméjryek is üzemben maradnak. Telekszabályozási ügyek letárgyalása után a tanács hozzájárult a fdváres közkórházaibál kikerülő moslék értékesítése tárgyában tett pol­gármesteri javaslathoz. C siller y András e tárggyal kapcsolatban indítványt terjesztett be az individuális étkeztetés bevezetése érdekében. Az állami klinikákon már bevezették az egyéni étkeztetést, ő most java­selja, hogy egyik fővárosi kórházban próbaképpen szintén valósitsák meg az étkeztetés e módját, mert ezzel kettős célt lehet elérni, egyrészt azt, hogy kevesebb hulladék keletkezik a kórházakban, másrészt aztj hogy a betegek megfelelőbb táplálkozáshoz jutnak, Szóbahozta Csillery András azt is, hogy a közkórházi orvosok részére terítés ellenében adott étke*? zési adagokat fel kell javitani. Liber Endre alpolgármester közölte, hogy^Csillery indítványait magáévá teszi. Arról is beszélt Csillery András, hogy hir szerint a belügyminiszter törölni akarja a fővárosi kórházak igazgatóiőorvosainak közlekedési pótlékát a költségvetésből, halott ez teljesen méltánytalan lenne, mert a legtöbb igazgató-főorvos 2-3 egészségügyi intézményt vezet, amelyik egymástól távol feküsznek. H u s z á r/ Aladár főpolgármester közölte, hogy a tervbevett törlésről nincs tudomása, az ügyet azonban figyelemmel kiséri és szükség esetén interveniál. A tanács a Ferenc József-rakparton Bogdanovits Milosnénak Duna­uszoda részéré bérbeadótt egy partterületet, majd vita nélkül fogadta el alpolgármesteri ^előterjesztéseket különböző személyi ügyekben, szabályozás­módosítási kérdésekbet és az 1933. évre fenntartandó költségvetési hitelek ügyébmn. A kislakásos bérházak lakbérének csökkentése ügyében készült előterjesztéssel kapcsolatban 3 ü c h 1 e r József szóvátette, hogy a háztulajdonosok nyilvántartást vezetnok a bért nem fizető lakókról es igy ezek kiköltözésük után nem tudnak lakást kapni. Petrovácz Gyula és líüller Antal azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a háztulajdonosok ré­szére adómentességet leell biztosítani, ha lakóik nem tudnak fizetni, Ilovszky János a fővárosi épületekben lévő üzletek bérének rendezését kérte és azt is kívánta, hogy a főváros hívja fel a háztulajdonosok szö­vetségét 4 az üzletbérek csökkentésére. R a 3 s a y Karoly^, hajléktalanok elhelyezésének^kérdését sürgette meg, majd Révész Mihály beszélt a lakók nehéz helyzetéről, .végül S c h u 1 e r Dezső tanácsnok válaszolt, Közöl­,. te, hogy a főváros állandóan tájékozódik a kormánynál az adókedvezmények i kérdésében és esetenként foglalkozik az üzletbérek revíziójával is. A f tanács ezután hozzájárult a polgármesteri előterjesztéshez, melynek ér­I telmében a főváros egyes bérházaiban február 1-től a lakások bérét to­vábbi 5W12 ^-kal csökkentik ugy, hogy ezzel az ujabb redukcióval a le­szállítás már az eredeti bérek 20.#-át is meghaladja. /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents