Magyar Országos Tudósító, 1933. január/3

1933-01-26 [070]

MAGYAR ORSZAGSS TUDÓSÍTÓ Rézirat. Harmadik kiadás Budapest, 1933. január 26. XV. évfolyam, 21. szám.­F Ö V Á R 0 S /5 BEZÁRTÁK A KÖZÉPISKOLÁKAT. A közoktatásügyi miniszter csütörtök délben rendeletet boosátott ki, amelyben aziránt intézkedett, hogy a budapesti középiskolákban a tanítás január 27-től február 6-ig bezárólag szüneteljen. A miniszteri rendelet természetszerűen a székesfővárosi középiskolákra is vonatkozik és S z e n d y Károly tanácsnok, ,a köz oktatásügyi osztály ve­zetője a miniszteri rendelet kézhezvétele után nyomban körtelefonon értesí­tette a fővárosi reál, felsőkereskedelmi ós polgátilskolák igazgatóit a szünet megkozédóről, A középfokú iskolák bezárása azért vált szükségessé, me _,rt az influenzajárvány következtében a tanári karbél is, a tanulók közül is igen sokan kénytelenek mulasztani. A főváros középisicoláiban már napok óta nagy nehézségekkel tudták ellátni a hiányzó tanerők helyettesítését és voltak olyan osztályok, ahol a tanulók fele, sőt kétharmadrésze hiányzott. ... A székesfővárosi elemi iw^yl-ák bezárásénak kérdésében pénteken dél­előtt a közoktatási ügyosztályban megbeszélés lesz, amelyen dr. Csor­dás Elemér tisztifőorvos is résztvesz./MOT/H, ^ H I R E K A MAGYAR NUMIZMATIKAI TÁRSULAT csütörtökön délután a társulat helyi* ségében felolvasóülést tartott, amelyen 3 e r á n j,ajos szobrászművész a modern pénzhamisításról tartott elóadáSTE FslEertexte a vaiodl pénzér­mék készítésének módját, a nemesfém ötvözését, öntését, hengerlését a kész fémlapkáig, amelyből a pénzérmet sajtolják, továbbá a pénzverŐtő el­készítését, - mellyel az érmét sajtolják - a művész tervétől a .kész acél­éromtőlg. Ezekre az Ismertetésekre azért van szükség - hangoztatta az előadó -, hogy á valóéi .6a hamis pénz gyártási módja közötti különbség szembetűnjék. Ezután a hamispénz készítésének technikáját ismertette, annak különböző módjait: az öntést, sajtolást, vagy pedig galvanoplaszti­kái uton való előállítását. Rámutatott azokra a külső és belső jellegze­tességekre, amelyein*ől a hamisítvány könnyen felismerhető, A hamis pénz szine, zsiros tapintása, a felületén mutatkozó egyenetlenségek,a formá­zástól eredő többletek, melye]: mint ajuró, domború golyócskák mutatkoznak, a széldiszités hiányossága, vagy annál: utólagos, rendeliefc beverése. Vé­gül pedig ismertette a hamispénz silány fémtartalmát, annak összetételét és az üvegszerü, vagy pedig ezzol ellentétben lévő, tompa pengését, /MC2/Vr. A CSENDŐRSÉGI HÍRKÖZPONT KÖZLHI&JYEI: —-MEGFAGYTAK AZ UTON. Vessző AndrÓ3 40 éves Olaszfalu közs ghoz tartozó weimpusztal gazdasági cseléd a napokban tojót szállított Zircre. Visszafelé indulva kocsijára kéredzett Holonics József, 19 évos bakonynánal lakos, ki Zircen szabótanonc volt. Vessző András Nagyoszter­gár község hotárában letért a műútról, hogy rövidebb idő alatt érjenek haza. A nagy hófúvás miatt azonban oltóvesztették az utat és addig baran­goltak, mig kimerülve, megfagytak. Csak két nap múlva bukkantál: a járó­kelők Olaszfalu határában a két holttestre. A csendőrség a balesetről je­lentést tett az ügyészségnek,/MOT/ j A U —RABLÁS. J u n 1 s á k György 55 éves németi lakost Harkány község Jf határában három ismeretlen ember megtámadta, a földreteperte, s pénzét, ! ! csomagban vitt ruháját, valamint csizmáját elrabolta, A csendőrség személy­íj leírásuk alapján nyomozza a tetteseket,/MOT/ t!

Next

/
Thumbnails
Contents