Magyar Országos Tudósító, 1933. január/3

1933-01-30 [070]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat, Harmadik k la ö ás, Budapest, 1933, január 30. XV, évfolyam, 24. szám, EGYHÁZI HIREK —-SZABOLCSRA- ÜNNEPET REIDEZ A DEBRECENI KOLLÉGIUMI DIÁKSZÖVETSÉG. A Deb>­reoeni Kollégiumi Diákszövetség "budapesti fiókegyesületének választmánya Benedek Sándor ny. közigazgatási bírósági másodelnök vezetésével választmányi ülást tartott, amely 0 s v á r t h Ferenc dr. főtitkár je­lentésének meghallgatása után elhatározta, hogy az Ősi debreceni kollé­giummal szoros kötelékben állott Szabolcska Mihály emlékére ünnepet rendez, /MOT/F, H I R E IC- ­MAR' CIUS 18,-ÁN LESZ A SASKÖR KÖZGYŰLÉSE, .. ím A Sas Kör március 18,-án, szombaton tartja ezévi közgyűlését, A Sas Kör közgyűlése a hagyo­mányos ünnepi külsőségek között lesz megtartva és a közgyűlés diszszónoka"! dr. S i p ő c z Jenő polgármescert, a Kör elnökét kérték fel. Ugyanezen a napon avatják fel ünnepélyes keretek között a Sas Kör 150 uj tagját, A Kce elnöksége egyébként Nagy Ferenc tanácstag ügyv. elnök vezetésével tegnap ülést tartott, amelyen kidolgozták a Kör nagyszabású munkaprogram­ját, Kilián Tibor dr, a Kör ügyésze bejelentette, hogy a belügyminiszter a Sas Kör alapszabálymédositását jóváhagyta. Elhatározták, hogy a Sas Kör nagyszabású eleadássorozatot tart, amelyben elsőnek B a k t a y Ervin dr. tart'előadást keleti utazásairól. A Sas Kör táncestélye február 18.­án lesz. /MOT/D, mm—m —««A DUNA-KI ÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA A NEMZETI SZALONBAN. Vasárnap délelőtt ' nagyszámú, előkelő közönség jelenlétébon nyitotta meg dr. Hónán Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter képviseletében Kertész K. Ró­bért államtitkár és dr. Rónay Zoltán miniszteri tanácees, a művésze­ti ügyosztály vezetője a Nemzeti Szalon első roprczcnt-.t iv Duna-kiállítá­sát, A miniszter képviselőjét Gellért Jenő alelnök és K a t ó Kál­mán fogadták , s kalauzoltak a kiállításon, A székesfőváros részéről dr, L i b c r Endro alpolgárncstcr és dr. A m b r ó z y Kálmán tanács* fo­galmazó, Ugrón Gábor v.b.t.t. a Képzőművészet 1 Tanács elnöke jelen­tek meg. Megjelentek még V ó g h Gyula az Iparművészeti Múzeum főigazga­tója f Luk á c s György v.b.t.t. és még számosan, A kiállítás nanonta 10-2-1g tekinthető meg, /MOT/B. A SZINNYEI TÁRSASÁG NAGYHETE. A SzÍnnyel Morse Pál Társaság hétfőn dél­után tartotta id i rendes közgyűlését, melyen a dijak odaítélése és az üresedésben lévő egy tagsági hely betöltése tárgyában döntöttek. Csütörtö­kön, február 2.-án hat órakor Szinnyoy halálának tizenharmadik évfordulójr a lkaiméból a Magyar Tudományos Akadémia kistermében ünnepi ülést tart a társaság, amelyen az elnöki, titkári jelentősök után Farkas Zoltán r. tag jelentést tesz a dijakról, M e 1 1 e r Simon r*. tag pedig bemu­tatja "Szlnnyel művészete" clmü értekezését. Február 7.-én, kedden este tartja a társaság ünnepi lakomáját a Fészek Művészidubban, ahol a Szinvol serleggel P r e s z ly Elemér Fcstvármcgye főispánja, meghívott tag mond­ja az ünnopl beszédet. /MOT/B. HALÁLOZÁS, D brevoczky Károly ny. pénzügyi szemlészt 73 éves korában, január 27.-én temették Szakos községbon általános részvét mellett. Özvegyén kívül if j, Dobrovoczky Károly, dr.. Dobrovoczky Béla, Dobrovoczky Sándor, dr. Dobrovoczky József, Anna 03 Katica gyermekei gyászol ják./MOT/B Pro d o m o : Fonti hir szives közlé­sét kéri Dobrovoczky Sándor r. felügyelő^ Aki

Next

/
Thumbnails
Contents