Magyar Országos Tudósító, 1933. január/3
1933-01-27 [070]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. Negyedik kiadás. Budapest, 1935. január 27. XV. évfolya», 22. szám.FÖVÁROS. J*' /A tanács- és közgyűlések idejének megváltoztatása. Folyt.1./ összhangba kell hozni ezt a reformot a törvényhatósági bizottság üléseivel, mfeután a közgyűlés, illetve a tanács tagjai közül tizenhat az országgyűlésben is helyet foglal. A Városházán még nincs kialakult álláspont arravonatkozóan> hogy hogyan változtatják meg a tanác sülés és a közgyűlés időpontját, de a valószínűség az, hogyha a megváltoztatások elkerülhetetlenek, akkor a tanácsülések délelőtt lesznek, a közgyűléseket pedig olyan napokra hívják össze, amikor a parlamentnek nem lesz ülése. /MOT/D. MEZŐGAZDASÁG —A SZÖLLÖBIET OKOSOK A BOR TÖR VEI ff MÓDOSÍTÁSÁT KÉRIK. A Magyar Szőlőbirtokosok Országos Társaskőre tegnap ••• ' tartott igazgató választmányi ülésében foglalkozott a bortörvény módosítását célzó kormányjavaslattal és ennek kapcsán a kormányhoz intézendő felterjesztéssel. Egyértelműen megállapították, hogy olyan intézkedésemre van szükség^ amely a'bornak belföldi fogyasztását előmozdítja és külfÖld 1.export ját megkönnyiti. Ezért olyan borkezelési eljárások megengedését kérték, amelyeket a legtöbb külföldi állam már bevezettett, A hogyközségekrcl és a szőlőgazdálkodási törvénytervezet tárgyalása kapcsán megállapították, hogy a hegyközségek olyan terheket rónak a szőlőgazdaságra, amelyek annak súlyos helyzete mellett alig indokolhatók. Különösen állást foglaltak a tervezett vármegyei hegyközségi tanácsok 1 intézményének* létesítése ellen, miután ezek holdanként egy pengő megterhelései 370,000 pengő ujabb és teljesen felesleges terhet jelentenek. Az eddigi érdekképviseletek mellett s-emmi szükség nincsen az erre a célra teljesen alkalmatlan ujabb szervre. A szőlőfelujitás mérvének pontos megállapítását kérték és a legélesebben állástfoglalnak az ellentétes érdekeltségek részéről lanszirozott és a törvény indokolásában visszhangra talált ama terv ellen, amely egyes szőlőterületeket külön meg akar adóztatni. Mindezeket az intézkedéseket nem tartják alkalmasaknak arra, hogy a magyar szőlőgazdaság súlyos helyzetét enyhitsék. /MOT/Sz.M. FŐVÁROS -—KIÍRJAK A VAROSSZÉLI TELEPÍTÉSRE A PÁLYAZATOT. L i b e r Endre alpolgármester pénteken délben rendeletet irt alá, amelybon utasítja a XIII. ügyosztályt, hogy a Külső Jászebrényi-uton tervbevett úgynevezett városszéli telepítésre Írja ki a pályázatot. Egyelőre 60 kétlakásos.ikerház felépítéséről van szó, az alpolgármesteri rendelet arra Is felhivja a XIII. ügy OS Z, tályt, hogy gondoskodjék az építkezésekhez szükséges-vlz . • égsz érzéséről olyl'l képpen, -hogy az építkezés színhelyén kutakat ásasson. Ezt az építkezést a .;/ HABI által kölcsönadott egymillió pengős 1 i.telösszegből létesiti a főváros. S; az első 500.000 pengőt a MABI már befizette a Községi Takarékpénztárhoz. II- /MOT/H,