Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1
1933-01-05 [069]
MAGYAR ORSZ JÖOS TUDÓSÍTÓ törvényszéki kiadás. Budapes t,1933. január 5. DR. BAKI JÓZSEF RENDÖRPELÜGYELÖT, AKI KÉT ÉVVEL EZELŐTT MEGSZOKOTT, CSAIÁS MIATT LETARTÓZTATTAK. Több mint két évvel ezelőtt eljárás indult dr. Baki József rendőr felügyelő ellen csalás cinén. A királyi ügyészség annakidején tizenkét rendbeli csalás büntette elmen emelt vádat Baki József r en dór felügyel Ö ellen, mert a volt rendőrtisztviselő különböző ürügyekkel kereskedőktől értéktárgyaImit, igy bundát, zongorát csalt ki és a tulajdonjogfentartással hitelbe vásárolt holmikét eladta. Annakidején Gzeisz Lajos dr. fotárgyalást is tűzött ki a volt rendőrfelügyelő bűnügyében, de Baki József dr. a tárgyaláson nem jelent meg és később kiderült, hogy megszökött az országból.^A törvényszék elfogató parancsot adott ki Baki József dr. ellen; A hatosáig gok mogálla pitották, hogy a rendőrfelügyelő Romániába utazott. Az elfogatóparancs alapján Baki Józsefet Nagyváradon letartóztatták s három nappal ezelőtt a román hatóságok átadták a magyar hatos ágoknak. A gyulai kis ügyészség Baki József dr.-t Budapestre kisértette. Ma délelőtt Czeisz bajos dr. egyesbiró maga elé vezettette a volt rendőr fölügyelőt és kihir- ' dettc előtte a letartóztatás! végzést. A törvénys éki biró Baki József dj? bűnügyének tárgyalását január végére már ki is tűzte. /MOT/ P. A KI.DYI TÖRVENYSZ K EVEDRYITó TELJES ÖL..'SE. A budapesti kir. törvényszék csütörtökön déli 12 órakor Lukács Jenő dr, törvényszéki elnök elnöklese mellett teljos ülést tartott, amelyen a törvényszék másod ok lök o és a törvényszék birái csaknem teljes számban meg jelentok. Az elnöki megnyitó után Lukács Jenő dr. ismertette 'Zsitveteői Zsitvay Tibor drV*igazságügyminoszter sávozása alkalmából a törvényszékhez intézett iratát, amelyben a törvényszék blroi karából • bucsut vosz. Ezután az elnök a testületben beállott különböző személyi változásokat ismertette, majd kegyeletes szavakkal emlékezett mog az elhunytakról. Az elnök indítványára a teljes ülés az elmúlt évben elhunyt birák emiekét jegyzőkönyvileg örökítette meg. Az ülés további során letárgyaltait a törvényszék ügymenetére vonatkozó különböző előterjeszt és okot, majd a tolmács kinevezési Iránt.' kérvényeket intézték el. Elhatároztak, hogy ogy ujabb spanyol tolmács! alifást szerveznok.• A teljus ülés a különböző szakokra összesen 51 szakértőt nevezett ki, három szakértő ügykörét pedig kiterjesztette ÓD ezzol kapcsolatban egyhangúlag kimondta, hogy miuton az újonnan kinevezett szakértőkkel 'minden szakra megfelelő számú szakértő áll rendelkozésro, a törvén -szók három evig nem nevez ki ujabb szakértőket. Ezután a fegyelmi biróság tagjainak novoit sorsolták ki- A rendes fegyelmi biróság rendes tagjai: Bauor Zsigmond dr. és Gomesy István dr. tanácselnökök, póttagok: Draskóczy Pal dr. és Koczán Ödön dr. törvőnyszokibirok, a közjegyzői fegyelmi biróság rendes tagjai pdig: Pothő Tibor dr. és Varrók Béla dr. póttagjai: Szűcs Béla dr. és Eöttevenyi Olivér dr. t ér vény sz okib ir ák. /MÖT/SY. -— .BIZOKYITaSKIEG SZÍT! S A K ék VI BÖRTÖNRE ÍTÉLT H.ZASS.GSZéDELGő SOPPÖR tÍGYEBEN, - Néhány hónappal ezelőtt, tárgyalta a büntet ö törvény sz él; on Mos sík Lajos dr. törvényszéki biró Blfrczí Ernő sofför bűnügyét, aki ellen a királyi ügyészség négy rendbeli csalás büntette cimén emelt vádat. Az ügyészség szerint Borczi gyors ogymá-utánban négy nönok is Ígért házasságot, 800-I000 pengőig terjedő összegeket csalt ki tőlük kisebb-nagyobb részletekben, házassági Ígéreteinek azonban nom tett eleget és a pénzt saját céljaira költötte cl. A vádlott annakidején tagadta bűnösségét, az egyik osetben azonban kijelentette/hogy valóban házasságot Ígért, az 111. tőt ma is hajlandó lenne f.,leségül venni. Tagadta azt, hogy visszaélt volna a beléje helyezett bizalommal -ós Így csalta volna ki a pénzt. Szerinte csak kölcsönkóppen kapott loo-15o pengős összeget egy-egy nőtől. A törvényszék bűnösnek mondotta ki a vádlottat négyrsndbeli csalás bűntettében és ezért kétévi börtönro itelte ol, Fclobbezés folytán az Ítélet á Iára korült az ügy, amely elrendelte a biz onyitás kiegészítését ós három monyasszonyjelölt potlulagos kihallgatását, - A tanultihallgatásokat ma f ganatositotta Messik biró, izgalmas szombositósek között vallottak a falánál hagyott menyasszony jelöltek, akik szerint Bérezi magát ügyvédj elöl oá és doktornak adta ki.Á vallomásokról fölvott jegyzőkönyvekot a törvénye.. most visszaküldi a királvi Ítélőtáblára, /MOT/ Ma, r • jf •