Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1

1933-01-04 [069]

Közirat. • Első : k .1 a cl á s • Budanest, 1933. janu'r 4. •' XV. 3vfolyan, 3, szán. - ' ' •- a RENDŐR .> É G- g.y ; r -,1 —BETÖRÉS• B o cl á n Jeaőnó közélelmezési tanácsos özvegyé bejelentette a főkapitányságon, hogy Csáky-utca 30. II. emelet 3. sz-T.i alatt 3 lakásába ismeret elén' tettes álkulccsal behatolt, s onnan kb, 3700 P. értékű ruhane­műt és ékszert lopott el. /MOT/H. ******** ,-PÜSTM^RGEZES AZ ELEMÉR -UTC ÁBAN • Szeré án hajnalban az Elemér-utca 24, számú házban Szendrey Mihály cipészmester lakásában a fürészpo- . ros kályhából kiáramló füsttől, illetve gáztól rosszullett Szendroy Mihály 42 éves cipésznester, valamint felesége és Gizella nevű 7 éves kisleánya. A kihívott mentők mindhármukat a Rókus-kórházba szállították. /MOT/H. FŐ., V A R 0 S A MULT ESZTENDŐBEN FELTŰNŐEN EMELKEDETT BUDAI ESTEN A; TÍFUSZBETEGEK SZAMA • Dr. C sor d á s Elemér tisztif őorvos ma készítette éel jelentését a hétíŐn összeülő közigazgatási b izet tság számára Budapest muithavi közegészségügyi állapotáról, A jelentés szer'.nt a főváros közeégszégügyi állapota általá­ba kieiégitő volt. A fertőző betegedések száma emelkedett az előző hóncpok­kal. ŐR R7.eHn g onlitva, da túlnyomó részt .könny ébbes etíTcsben, mig a súlyosabb hastífusz, vörheny és diftéria megbet eg%ések száma lény ege sebDtTo csökkent. Szövődményes influenzában a mult hónapban' mindössze egy halt el, ami lényegesen alatta maradt a' mult év decemberében rétéfordult influenza­halálozásoknak, A Szent László-fertőző kórházban dec. 1.-én 1188. beteget ke­zeltek,. 1933, jan, 1.-én' pedig 898 volt a beteglétszám, ami arra mutat, hogy a megbetegedések száma csökkent. Részletesen foglalkozik a jelentés a hstifuszmegbetegdésekkel, amelyek az utóbbi időbe-- feltűnően szaporodtak a fővárosban, A tiszti­főorvos utal arra, hogy már júliusi jelentésében hangoztatta a közigazgatá­si bizottságnak, hogy ez ellen a beteréég ellen csak akkor lehet ered­ményesen védekezni a fővárosban, ha országos akció indul meg és -az egész országban előforduló esetek száma is vissza es.Ik, mert a betegség jelenté­keny részét a vidékről hurcolják be. Az orsz ágban 1931,-ben 8194 tifusz esetet számoltak meg, ezzel szemben 1932,-ben meghaladta a 20.000-et a hastífusz megbetegedések száma az cr szjg ban, Budapesten 1931nben 417 hastífusz volt', 1932-ben pedig 832. A tisztifőorvosi hivatal mindent el­követ a betegség járvánnyá fájulás ínak megakadályozására és minden megbete-' gedésnól alapos környezettanulmányozást végez, kutatja és nyomozza a bacil­lushordozókat, a bacillusgazdákat. A tisztifőorvos beszámol az iskolaorvosi szolgálat kiterjesz­téséről az iparostanonciksolákra, Egyelőre két Iparostanonci^olát Kapcsoltak be az iskolaorvosi gondoskodásba, az egyik a Szentkirelyl-utcai s másik a Bajnok-utcai önálló iparos tanonc iki-ola. Külön fejezet szólja szociális helyzet romlása f oly tán *f eltűnőén szaporodó ingyenes betegekről,, A munkanél­küliség fo lyjián egyre többen veszítik el pénztári tagságukat £s esek mind a hatosági orvos segítségére szo .rulnak, A mult hónapban 6319 uj szegén beteg jelentkezett a főv áros kerületi orvosainál, A hatosági orvosok nem győz tfck a munkát, ezért javasolta a tisztifőorvos a-'létszám szaporítását, A Siellemi szukségmunkakkcio. során alkalmazott tiz kisegítő hatásági orvos megletette, az esküt és velük a szegény betegeket kezelő hatásági orvosok száma 37-re samelkedett, A szegény betegek jelentkezésének megnövekedése folytán Igen magasra rug az lngyengyegyszerszámla. Ezért afcfólgámes^>Br utasítást adott ki, hogy amennyire lehet a gyógyszerrel takarékoskodJcnác . I , Decemberben a fertőző megbetegedések száma 1944 volt Budapes;­i fen, szemben a november 1799-el, A fertőző betegségben decemberben 30-an haltak meg. /MOT/D

Next

/
Thumbnails
Contents