Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1

1933-01-03 [069]

MAGYAR ORSZÁGOS TUD03IT0 8. törvényszéki kiadás. Budapost,1933. január 3. —ZU SZEKULESZ ÚGY. /Folytatás a 7-ik kiadáshoz./ A védőbeszéd további során Gaitein Sándor dr, azt fejtegette, hogy v.nnak ugyan gyanuokok Szekulesszel szemben, de ezok nom lehatnék elégségesek a vad megalapozására. Bizonyitőkok nélkül pedig tisztán'gyanuokok alapján ma­rasztaló ítélet nem hozható, - Kétségtelen folytatta « hogy a véletlenük nagy szerepet játszottak ebben az ügyben. Steinfeld az ols^ pillanatban azt mondta, hogy Fisch lohet a tettes, orrol Bauer Mária is tanúskodhatik. Eischnok pedig.már volt hasonló kofferrablási osote. Lohct, hogy éppen ő az Igazi tettes. És ki a Zala? Ellene is egész sereg súlyos gyanú hozható fol ugyanokkor Zala ős Fisch helyett Szekulosz ül a vü lottak padján. Ezután sorra vette mozaikszerűen az ügyben találkozó Volotle­nőket, majd rátért Bauer Mária szerepére, aki az egyetlen sértett és ter­helő tanu, de alelnök jóhiszeműsége 'kétséges. - Bauor Mariára vonatkozóan erkölcsi bizonyítványt állithat ók ki. A mese birodalmába tartózik az a beállítás, mintha Stcinfelddol benső viszonya lett volna, mose, melyet az ágy érdekében talált ki s ez­zel indokolta öngyilkossági kísérletét is, Bauer Mária letagadta, hogy Bor­lihben volt együtt Zalával ós Fisch-ol. Azt mondta, hogy Triosztbó utazott hogy ott Steinfelddel találkozzék és Steinfeld felesége elesett, karját törte és Steinfeld itthon maradt. Azután Zürichbe készült, azzal, hogy ut ­n/a megy Steinfeld, de Steinfoldné megint elesik, megint eltörte a karját én Steinfeld megint itthon maradt, mégis gyanús, hogy valah.nyszor Bauer Má­ria akar félrelépni, mindig Steinfeldné- esik el. Az egész beállítás a lie­zónokkal a sibolás leplezésére szolgait.' Bauer Mariának erdeke lehetett, hogy a valódi tettesoket no ismerjek fel. Bizonyltok nincsen.Szekulosz'el­én,, mindössze talán súlyosbító körülmény, hojgy sibolással foglalkozik, do ez nom bizonyíték arra, hogy ő volna a bünügyftettose. Ezután az állítólagos koffor-zsarólás lefol ására tért át és Bauor Mária szerepét, mint tisztázatlant jollemezte. A védő szerint a tettu sok holtbiztosra mentek abban a tudatban, hogy Bauer .Mária nem fog ollent­állni és nyugodtan hagyja, hogy elvigyék a koffert, A jogi rész fejtegeté­sébe keaá>ett ezután és arra a megállapításra jutott a védő, hogy még ha el is követte valaki ezt a csolokmonyt, az még nom meriti ki a s arolrá tény* álladókat. Egyébként szerinte még az is kétséges, hogy bent volt-o a bőrönd­ben a 35.000 dollár ós az is, hogy olyan értékű ruhaneműt Is elvittok a pénzzel együtt, amilyon értékben a sértett az felsorolta. -Tekintetes törvényszék! Itt vannak titkok, amoly ok még non derültök ki s amelyek ki nem derülés o elsőrendű érdeke olyanoknak ,akik nem mondtak itt valót a akik konkrét adatokat tudnának szolgáltatni arra is, hogy hol vannak az igazi tettesek. Megnyugvással várom a felmentő Ítéletet és azt is, hogy a törvényszék az enyhítő k örülményoket Is figye­lembe voszim- fojozto bo Goitoin Sándor dr, a nagy figyelőméi hallgatott védőbesz ódét. - Szokulesz,akar valamit mondani még? - fordult az elnök a vád­lotthoz . Szekulesz feláll és özeket mondja: -Lelkiismeretem tiszta, eskü­szöm a mindenható Istenre, a kislányom életére, hogy nem vagyok a tettes és semmit sem tudok őrről a bűncselekményről. Isten engem ugy segéljen! Vogul Hali z Lajos dr , kérto, hogy a törvényszék a távollevő *k fái ügyébon szüntesse meg az eljárást. Ezzel lezárult a nagy érdeklődéssé!' kísért bünper tárgyalása, a tanc.es ítélethozatalra vonult vissza, /Sy,/ Közel kétórás tanácskozás után vonult be újra a tárgyalóterem­be a bíróság, élén Horváth Géaaör. tanácselnökkel, az itélet kihirdotéso végettr Szinte halotti csendben hirdette ki az olnök az Ítéletet, amoly szerint a királyi büntet ötörv inyszók bűnösnek mondotta ki Szekulesz Jós e­fet a Btk. 35o. szakaszába ütknözö és a 356. szakasz második pontja szerint minősülő zsarolás bűntettében s ozórt kétévi és kéthónapi fegyházbüntetés­re, valamint, ötévi hivatalvos jztosro és politikai jogvesztésre itolto.^Az elszonvodettJyizsgálati fogságnál a büntetésből a biróság egy hónapot és hustnapot kitöltöttnek vott. ~3auor Máriát osotloges kárigényével a törve:;-• szók polgári por útra utasít oijtt a. Az Ítélethez az cElnök rövid indokolást fűzött, amelyet egy pa»­pi-r^apr^l olvasott fel. /Folyt.köv./ Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents