Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1
1933-01-03 [069]
ZU SZEKULESZ ÍGY. /Folytatás az 5-ik kiadáshoz./ Még néhány Iratot, detektivjelentést ismertet a főtárgyalás elnöke, közöttük egy olyant, amely részletesen foglalkozik Szekulesz valutás iholási ügyleteivel. Ebben a jelentésben^az áll,"hogy Szekulesz már Szegeden is ismert, sőt hírhedt valutacsempész volt. Horváth dr.'elnök.ezután onunciálta, hogy a bizonyítási eljárás befejezést nyert és nyomban felkérte a közvád képviselőjét véginditványának megtételére. Kotsis Miklós dr. kir. ügyészségi alelnök omelthangon kezdte meg j ű lfelépitott, najayitat-.su v^cibe zédét; amelyet a hallgatoközönség feszült csendben hallgatott végig. - A magyar közgazdasági ölet tönkretevői,yámszodői és piócái közé tartozik az az'embor, aki most itt áll, mint vádlott a tekintetes kir. törvényszék előtt, - mondotta beveztöül a közvcdló. - Mig a becsületesk dolgos magyarok százezrei munkanélkül, botevőfalat nélkül szűkölködnek, az alatt az ilyen haza fia tlan mentalitású, egyének, mint például Szekulesz Jőzsof, minden eszközt megragadnak a maguk mog nom engedett boldogulására, rontják a magyar állam külföldi hitelét, rontják'a magyar pengőt Az ilyen bűnre nom lehet eléggé súlyos büntetést kiszabni. Mindezt azért keil'előrebocsájtanom, hogy tisztán álljon a biróság előtt a-vádlott valódi jelleme. Most nem a .pengő?ontó valutacsempészósek miatt áll itten, de portréja nom lenne toljes ebbeli ténykedésének ismerete nélkül. Szekulosz József, aki a jelen bünpör középpontjában áll, vol, ; taképpen tönkrement ember volt, autó és valutaügynök, akinek semmije, semmiféle vagyona ' som volt, Ilyen esd* állapotáb n Lindenfeld novü barija segített rajta, két háromozer pengővel 3a Szekulesz ezzel a tőkével hozzákezdett valuta ügyleteihez. Eleinte Szegeden folytatta valutacsempészéseit, do ez a terep nom volt elégendő^ számára, idejött a fővárosba, ahol a hasonló ogyének számára kitűnő alkalom nyílik a Rombach utcában ős környékén. • Budapesten összetalálkozik a Rockenstcinekkel, a StoJnfeIdőkkel, a. hozzája hasonló felfogású egyénekkel ós olyan meglepő sikorrel & lytatja káros működését, hogy rövid.ogy esztendő alatt a kétezer pengőből immár kétszáz- • ezer pengő vagyona származott I..Felháborít ó, • hogy ma, amikor sok százezren szívesen dolgoznának;"akadnak ilyén emberek, akik nem néznek semmire, nem ismernek som törvényt, sem rendet, hanóm felülnek a repülőgépre, beülnek az autóba 3 járnak-kelnek *a határon át, valutával megrakott bőröndökkel. Szekulosz folyószámlát tartott fenn Zürichben s hogy milyen hatalmas ártó tevékenységet fejtett ki, misem bizonyítja jobban, mint az, hogy Svájcba' l,7oo.ooo svájci frank értékének mogfololő pénznemeket juttatott ki alig néhány hónap leforgása alatt. Kérdezem: becsületes, tisztességes 'kenyőrkeroset-e ez?l ..' Ám Szekulesz Józsefnek még ennyi sem volt elég. Gondolt egyet, összebeszélt Nagy Pál .nevű barátjával s abban a hiszemben, hogy ha megszerzik Bauer Máriától a valutás bőröndöt, a hajukszálla som görbülhet meg, hiszen a károsultak csak nem fognak ellenük feljelentést tenni, - végrehajtja ezt a zsarolási bűncselekményt. Ugy számítottak, hogy Stoinfeldék nyilván nem jelentik fel a hatóságoknak a dolgot, hiszen ebben az esetben valixtasibolás-' ért ők maguk is biróság elé kerülnének. A pokoli terv azonban nem sikerült, Szekulosz és társa rosszul számitottak! Steinfeld, aki végtére is ezen a böröndlopási ügyön csaknem egész vagyonát elvesztette, nem bánta, akár mi is következik: megtette a bűnvádi feljelentést. Steinfeld azzal sem törődött,ha őt magát is nyomban letartóztatják... ' A kir. ügyészségi alelnök ezután részletesen ismertette vádbeszédében.a szeptember 22-iki és az azt követő napok eseményeit. Elmondotta, miképpen állapodtak meg & tár saság tagjai a 3 5.ooo. dollár kicsempész és ében, hogyan küldték ki a zürichi útra Bauer Máriát, miként adták át neki a 35.ooo dollárral bélelt bőröndöt, hogyan kisérték ki a leányt az állomásra. í - Különös - folytatta vádb^szédét Kotsis Miklós dr. - hogy ugyanaznap esto- Szekulesz éknél nagy vacsora volt, felvitték valóban Szekulesz lakására vagy 56 pongő ára élelmiszert, de nemcsak ozt szállítót-ták..-.'. fel oda, hanem mást is: ós podig valutát, nagymennyiségű külföldi pénzt, A továbbiakban a vádbeszéd részletoson kitér a Szekulesz ók lakásán történt -események ismertetésére; vázolja, hogyan küldte ki Szekulesz Zürichbó az anyósát ? majd hogyan vonultak ki uxgyanaznap este Szekulesz, Lindenfeld, Singer es Nagy Pál a'koloti pályaudvarra, ahonnan Bauer Mária-nak : < kel lett ugyanakkor Zürichbe elutaznia. /Folyt.köv./KY .