Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1

1933-01-09 [069]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDóSITo A e z Í r a t Huszonegyedik kiadás. ­Budapestj 1935. január 9. 'XV. évfolyam, 6. szám. ­t*Á II I R ; i K \ > A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PART K JLENÉLDI SZERVEZETE NAGY 10 N TO SS AG U GYŰLÉST TARTOTT. Vasárnap délután a Keresztény Községi Párt kelenföldi szervezete nagyjelentőségű gyűlést tartott, amelyen Wolff Károly és Csilléry And­rás dr. vezetésével a párt teljes vezetősége m-g jelentő A gyűlésen, ame­lyen S a 1 y Árpád elnökölt, három nagyjelentőségű kérdést tárgyaltak, az elöljáróság kérdését, a szülészeti korház felállítását és a kelenföldi pályaudvar rendezését. K. Császár Ferorc a kelenföldi pályaudvar rendezésével foglalkozott. Szerinte a pályaudvar túlnőtt azokon a kerete­kon, amit lebonyolít, mert naponként százötven vonat megy keresztül a pá­lyaudvaron és ezekből 90 személyvonat. Ez a forgalom a Keleti-pályaudvar forgalmának 50 >'ó-a. Mogemlitoyce, hogy az elmúlt évben Kelenföldön 937.000 darab jegyet váltottak, tehát cca egymillió a felszállök száma. Ilyfcki vi­szonyok mellett a pályaudvar rendezési nem helyi érdekű, hanem az egész vá­ros problémája éo amikor a párt állást foglal ebben a kérdésben, ugy az egész város egyetemes szükségletébe illeszkedik bele. Minthogy Kelenföld­nél kisebb pályaudvarok kiépítésére ls volt pénz az r-lmult évben /Székes­fehérvár, Békéscsaba/, r mélhatő, hogy a már elkészített t< rv szerint 17' sínpár ópitése, két perron, két alagút létesítése nem ütköznek akadályba. K. Császár Ferenc a továbbiakban rámutatott a kelenföldi pályaudvar meg­nagyobbitásának és szükségességének további okaira. Ezután S z e n t g á ly Anna.Iné, világította m:?g a •étositondő szülészeti korház fo ntosságát,majd köszöntöt ,e Csilléry András d.r.-t, mint a Budai kir ap megalapítóját. Eköz­ben érkezett a terembe Wolif K ároly, aki Saly Árpád felkérésé re lelkes beszédet tartott, melyben a leghatározottabban kijelentette, hogy mind a három nagy probléma ügyéb n teljes erejével rendelkezésére áll a budaiak­nak. Sajnos - mondotta \i o 1 f f Károly - minden jo ügy érdekében sokkal több energiát kell elpazarolni az egyes emberek meggyőzésére, mint a kivi­telre. V/olff Károly beszéde során kitért a kerületi -löl járóság megvalósí­tás üra és kijelentő ;te, hogy azt minden erőjével támogatni fogja, dacára maiak, hogy nagy onjsülyos a gazdasági helyzet, mindazonáltal bizhat a kö­zönség a keresztény városháza vezetőségében. Befejezésül V/olff Károly a kö­v o :k'.nsök st mo nd o 11 a: - Munkát köve telünk éo gondoskodni akarunk az uj szülészeti kőrházr ü l és, ehol kórszáz ágyat akarunk beállítani. Itt van a Sósfürdő, amely szintén felkarolásra vár. Itt is megteszünk mindent, ami csak tőlünk telik. Hiszi és reméli,- fejezte be szavait - hogy a szocialista munkások is belátják majd: Krisztus jegyében leltet csak alkotni, Marx nevében csak rombolni lzheb! Ezután dr, C s i 1 1 é r y András, a kerület országgyűlési képviselője nagyvonalú bőszedben világította meg a Kelenföld-Lágymányos megmozdulását, o rámutatott arra, hogy ma főképpen a társadalmi problémá­kat kell olobbrevinni a törvényhozóknak és itt ÍZ elöljáróság, t szülé­sz íti korház és a pályaudvar kérdése egyformán társadalmi és gazdasági je­lentőségű. A főváros gész területe 19,000 hektár, ebből az I, kerület 5.900 hektárt tesz ki, Tehát olyan hatalmas terület oz, amelynek lakossá* a jogosan kérheti ugy a pályaudvart, mint a szülészeti korház, mint az elöljáróság részesítését. A továbbiak során Csilléry András még klj •.lan­té -te, hogy oz uj elöljáróságnak már a helye is megvolna, a Horthy Miklós­körtéren egy hatalmas beépítetlen telek, melynek gazdája ki jelente: te, hogy hajlandó felépíteni az : lök j árc-.ágot, hogyha i fóv. ros hosszabb időre bér­•-•-fci szerződést köt vele, Dr, Csilléry András indítványozta, hogy ívta n­f ö ..d-Lágymányos közönsége küldöttséget menesszen ü'unn az ügyben a pol­gármesterhez ós a kereskedelemi miniszterhez, Befgj.zésül 5a 1 y Irpád ". / -Inök felolvasta a gyűlés határozati javaslatát,/ a felvetett prob­i\ iémák megvalósítása érd "kében a polgármesterhez éo t koros ked.elemügvi mt­• ni sz terhez a gyűlés Csilléry András vezetés év ti küldő •;. toéget mer.oszt. A szülészeti klinika felállításának kérdésévi kapcsolatosan még dr. H e r g 1 o s Jenő orvos szol.; hozzá a kérdéshez szakszerűen, tűnő és meggyőző idatokkal. /kOT/ SzM m / amelynek érteimében ' Jfc?

Next

/
Thumbnails
Contents