Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1

1933-01-02 [069]

• MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat Tizenegyedik kiad ás« Budapest^ 1933. január 2. XV, évfolyan, l.szám. .. É G Y H Á Z I . II I R .E' K vé/f, RAVASZ PÜSPÖK BIZALMAT,-REMÉNYSÉGET HIRDET AZ UJ ESZTENDŐRE. Hétfőn délben üdvözöltél: munkatársai R avas z László dr, református püspököt, Ráday-utcai lakásán. Előbb a budapesti teológiai akadémia tanári, kara tjoztolgott, Sebestyén Jenő dr, igazgató vezetésével, majd a budapesti és környékbeli református lelkészek és hitoktatók mintegy száz£tagu társasága kereste fel. Az utóbbiak nevében Szabó Imre budapesti esperes mondotta az üdvözlőbeszédet, hangsúlyozva, hogy Ravasz László a g ..• magyar reformátusságnak a yilág zűrzavarában biztos tájékoztatást adott. Szolgálatra készen állunk úgymond, jobban szeretnénk tanítani, prédikálni, mint a mult esztendőben, jobban szeretnénk lehajolni, a szegényekhez, az eltévedt lelkekhez, " jobban szeretnénk eljutni, a fővárosi magyarsághoz és egymást is jobban szeretnénk szeretni, úgymond Szabó Imre és a püspök családját is melegen köszöntötte. Ravasz László dr. püspök ezeket mondotta válaszában: ' - A .magyar református <• g-'ház csendes megújulása, a XX, században lefolyó reformációja torén Budapestnek már évtizedekkel ezelőtt kiváltságos volt a helyzete, itt volt elásva az "arany mérföldmutató", itt volt a kezdet, a bölcső, S a háború után megindult a magyar kálvinizmusnak a faluba leásott gyökérzete, jön Ide, a városba és nagy' dilemma elé kerül; vagy elvész, vagy olyan megújhodáson, megy keresztül, hogy évt izodek múlva a magyar falvak népe is áldást fog venni abból. Csodálatos és visszavonhatatlan nagy alkalom az, hogy a lelkek egyrészo itt átmegy a kezünkön, hogy a magyar református egyház jövendője olyanná váljak, amilyenné ni szeretnénk tenni. Nem hiszem, hogy ennél nagyobb kiváltság adatott volna egy nemzedék— neki hogy nom egy.kicsiny kör számára termel és dolgozik, kanom az ő kézén keresztül az egész országot a maga radioaktivitásával toíesugárózhat ja, ' - Rendkívül fontos kegyelmi ide az, amelyben mi élünk, amikor ' egy emberöltő energiáját kell összpontosítani a kezünk között lévő feladat számára. Ebben a döntő munkában kívánom számotokra Isten lelkének .'' ajándékait. Minden építőmunka, áldásos munka ott ••kezdődik el, amikor azok, akik végzik, nemcsak látják, de bizonyságot tesznek arról, hegy nem ők végzik, hanem rajtuk keresztül egy örökkévaló hatalom. Ott van reformáció, ahol a szerszám öntudata megjelenik, ahol nem arról bőszéének az emberek, h£gy. ezt én csináltam, én terveztem, hanem arról, hogy Isten a kezdő, az 0 lelke a célkitüző, o a munkás közöttünk és bennünk és érezzük azt, hogy akik közöttünk időben és térben, előbb, vagy utóbb egymás mellett dolgoznak, azonegy titokzatos léleknek, földfeletti alanynak eszközei. - Ebből nagy biztatás következik, S ahol hiányzik''még az erőből valamií kérjük rá a feddést, a javítást. Miután azonban tudjuk, hogy Isten végzi a munkát, ennek győznie kell, egy bizonyos, hogy Ö' jó£végre viszi, " - De Így becsüljük meg egymásban a dolgozó lelket is, hogy ne •-•••ha jol jon egyik szerszám a másik előtt., s felismerje, hogy r Itala és benne Isten lelke dolgozik. Ez adja az igazi kollegialitást, azt a szeretetet, amelybon nem részvét, sz.'nalom és leereszkedés van, hanem egymásnak kölcsönös megbecsülése. És végül ez az érzés az, amely minden nehézségek között is bizonyos belső örömmel tölt el, Ha valaki aszal az igénnyel áll elő, hogy munkája ne robot, hanem éldás legyen, csak ugy érkezik cl ehhez a felismeréshez, ha iDclátja, hogy minden Isten kegyelméből, áldásából van, abból, hogy odaengedett minket az J

Ő műhelyébe, hogy ott babráljunk, botorkáljunk, verejtékezzünk, hibákat kövessüni-c el

? d e mégis bátran és vidáman elégjünk. -Nehéz időket élünk, különös próbára vagyunk téve. Egyházaink roskadoznak, igen sok a lét-nemlét határán jár, a látóhatár is borús, nagy fenyegetések úsznak a levegőben. Mindezek ellenére is nagy bizakodással nézjÁ zünk előre. Megszorítjuk egymás ko.zét, tudjuk, hogy ki áll a parancsnoki fy hídon, ki a hajó Királya, a fő-főj"évész, s mögötte mi, matrózok tesszük a \U kötelességünket, vészben, viharban, hullámcsapdosásban, hogy utoda 1 nk,- vagy I talán„nég mi meghalljuk egyszer az árbockosárból lehangzó szót: a hajó ' révbe£rU, /MOT/P.