Magyar Országos Tudósító, 1932. november/2

1932-11-15 [067]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. Nyolcadik kiadás. Budapest, 1932. november 15. XIV.évfolyam 258.szám. HÍREK -—A BUDAPESTI FILOLÓGIAI TARSASAG kedden délután az Akadémia klstormé­bon nagyszámú érdeklődő jelenlétében felolvasó ülést tartott,As ülésen Eckhardt Sándor elnökölt, kinek m> gnyitó szavai után K. e r ó ­n y 1 Károly "Eleusinia" cimü ért kezesét olvasta fel, amolybon az EIJUÖÍSÍ misztériumokat tárgyalta. Utána B elohorszky Ferene Bsssenyel római története" cimü előadásában Bassenyai egy eddig jófor­mán Ismeretlen munkájátcvRómának viselt dolgai^mutatta be, megállapít­va a mü francia forrásmüveit is. Rámutatott Bessenyei történetszemléle­tére, egyéni feldolgozó módjára, de különösképp a munke^zcllom^>örténe­ti Jelentőségére, Hangoztatta az ele adó, hogy ebből a munkából megismer­hetjük a kozmopolita Bessenyeit, akiben a felvilácosodés érzése 5s eszme­világa egész sajátos szépiáikét formált toi.Ez a munka Bessenyei lelki fejlődésében a csúcsponthoz érés Időszaka, amidőn a legnagyobb és leg­szebb emberi eszmények törhetetlen harooeává válik az egykor gáláns for­maiságban, majd lángoló hazafiasságban élő testőrire* Mindkét előadást az előkolö hallgatóság nagy tetszéssel fo­gadta, A felolvasó ülés után a társaság választmányi ülést tartott, /MOT/Vr. —— —A MAGYAR MÉRNÖK- ÉS ÉPÍTÉSZ EGYLET vízépítési szakosztálya kedden délután a Reáltanoda-utcai székház termében ülést tartott,amelyen B a u e r Sándor a soroksári Dunoág duzzasztásával kepcsolatos bel- ' vízrendezési munkálatokat ismertette, s azok tanulságairól értekezett. /MOT/Vr, —A FŐVÁROS NÉPMŰVELÉSI BIZOTTSÁGA november 20-án, vasárnep délután 5 órai kezdettel a Pesti Vigadóból hangversenyt tart Fleischer Antal, az Operaház karnagyának vezényletével, A hangversenyen közrafi üködnek a Szé­kesfővárosi Zenekaron kivül Miklóssy Irén operaénekeaiő és Radó Erzsébet zongoraművésznő. A műsoron szerepelnek Verdi, NicolAt. Strauss müvei. Je­gyek 80 fillértől 3 pengőig, kedvezményesen 40 fillértől 2 pengős árban a bizottság hivatalában /IV, Szép-utca 5. félemelet 2./ hétköznapokon dé lelőtt 9-tól 2-ig, pénteken délután 5-től 7 óráig válthatók, . A bizottság november 20-én, vasárnap délelőtt a Szépművésze­ti Múzeumba vezet szakvezetéses tanulmányi kirándulást r. görög és c kö­zépkori szobrok megtekintésére. Gyülekezés reggel 9 óráig a Muz-mm bejá­rata élőit. Előadó Kőszegi László, az Iparművészeti Főifkola tanára. Ugyancsak vasárnap délelőtt a székesfővárosi Elektromos Müvek kelenföldi áramfejlesztő telepét tekintik meg tanulmány céljából. Gyüle­kezés délelőtt 9 óráig a telep bejárata előtt /Budafoki-ut 52, szám/.Meg­közelíthető a 10-es számú autóbusszal. /MOT/B —A PRO HUNGÁRIA NŐK VTLÁGSZÖVETSÉGE kedden előadóestét rendezett, ame­lyen R é t h e y Ferenoné tartott megnyitó beszedet* Utána G 1 a t z Oszkár festőművész, a Képzőművészeti Főikola tanára tartott érdekes elő­adást e nemzeti érzés és a nemzeti viseletről. Utána Szentpéte­r y Béla szavalt irredenta verseket, majd K u n é r y Kálmán holland ezerkesztő számolt be a Hollandi Pro Hungária-szövetség munkájáról és is­mertette, hogy a szövetségnek már 960 holland tagja ven, eleik hat sz er­vezetben fejtenek ki a magyar ügy érdekében propa^f ndát, A megjelentek köáStt ott volt T, J. Bouvet hooandi szerkesztő is, /MOT/B. •—MEGJELENT A GEODÉZIAI KÖZLÖNY LEGÚJABB SZÁMA, A Geodéziai Közlöny, me­t lyet Oltay Károly szerkeszt, most jelent meg rendkívül érdekes tartalom­mal, A Közlöny ismerteti a Budapesti Mérnöki Kamera felterjesztését a f öldraüvel ósügyi miniszteriumhoz és szakcikkeket Írtak bele dr, Guóth Bé­la és lovag Fehrenteil-Gruppenberg László, /M0T/B

Next

/
Thumbnails
Contents