Magyar Országos Tudósító, 1932. november/2
1932-11-14 [067]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDOSITC 6. törvényszéki'kiad ás. Budapest, 1032. november 14. ZU BAGRYN /Folyt. 5 .kiadáshoz ./ Ez nern áll, hiszen Baghyné közvetlenül az eset után nagyon okosan, higgadtan és logikusan viselkedett, intézkedett, hogy hiv ják ki urához a mentőket, majd látszólagos nyugalommal felkereste szüleit . Más nő talán meg a revolvert sem tudta volna magához kaparointani,. hiszen hasonló, helyzetben a nők rendszerint annyira elvesztik a fejüket, hogy moccanni sem képesek. Mindezek arra engednek következtetni, hogy a vádlott nem lőhetett annyira megzavarodva, hogy ez büntetőjogilag beszarni thbt') lenne, A királyi Ítélőtáblától igazságos és méltányos Ítéletet kérek. Meg kell fontolni, ha minden asszony, aki ma *a házasságban szenved, férjével szemben ugy járna el, mint a vádlott, akkor ma nagyon sok özvegyasszony lenne ebben az országban! A királyi főügyész ezután rövid, találó jellemképet rajzolt Baghy Károlyról, majd azt indítványozta, hogy a tábla erős f elindulás banm házastárson elkövetett szándékos emberölés bűntettében állapítsa meg a vádlott bün t ... ( '-t, akit ezért enyhe büntetéssel sújtson. Enyhén azért kell itt bünteti;'-- mondotta Vargha dr. - mert a vádlott lelki világa saját cselekménye következtében teljességgel összeomlott, Baghy Károlyné ezenkívül büntetlen előéletű, aki magatartásával arra semmiesetre sem adott okot, hogy férjével szemben ilyen súlyos helyzotbe sodródjék. Sándor László dr , védő beszédében kifejezésre juttatta, hogy Baghyné még a súlyos bántalmazások után, sőt azok ellenére is mindvégig változatlanul szerette férjét. Baghy Károly előkelő tirsaságokba járt, fol sem lehetett volna róla tételezni, hogy oly brutalitásokra képes magát elragadtatni, amilyenek a rövid házasság alatt szinte napirenden voltak a fiatal házasfelek között. A brutalitásokat Baghy nem egy csúnya, megunt, öregedő feleséggel szemben követte el, hanem egy" viruló tizennyolc éves, csinos és jóleíkü urinővel szemben követett el kvaliflkálhátatlan durvaságokat - a házasság harmadik hónapjában! A féltékenység leküzdhetetlen, gyógyíthatatlan betegség, aki ebben szenved, képtelen tisztának éretni a nőt, akit szere*. í j jel-nappal gyötrődik, nem tud hinni szerelme tárgyában és a szerelem lassanként gyűlöletté változik at szivében. Paghyné mindamellett bízott magában, remélt és hitt abban, hogy szerelmével, gyöngédségével le fogja "tudni küzdeni férjének eftt a súlyos és csúf lelki betegséget. A védő ezután részletezte a lefolyt eseményt, felsorakoztatta azokat a körülményeket,amelyek - véleménye szerint - a vádlott asszonynak büntetlenséget kell, hogy biztosit sanak, majd az elsőfokú felmentő Ítélet helybenhagyását indítványozta. Baghy Károlyné az utolsó szó jogával nem kivunt élni, mire a táblai biróság Ítélethozatalra vonult vissza. /Folyt .köv./Ky.