Magyar Országos Tudósító, 1932. november/2

1932-11-18 [067]

Kézirat. ,——,jQ Közgyűlés 3 oldal. Budapest, 1932. ncveralter 17. jj * /A költségvetés vitája a folytatólagos közgyűlésen. Folytatás./ Magyar Miklós is a közlekedés, bajait ostorozta éd ez is kol ás gyermekek érdekében is a megjavítást kivánta, mert az apró gyermekek reggel 6-kor fél 7-kor kénytelenek felkellni csdt azért, hogy reggel 8 órakor eljussanak az iskolába, A kereskedalmi minisztertől kér­ni kell a keretmenetrend engedélyezését, mert a bajokon feltétlenül se­gíteni kell, különben egész városrészek pustulnak el. Beszélt a Srolley­busz bevezetésének kérdéséről is és annak a nézetének adott kifejezést, hogy inkább Diesel-motorral is felszerelt villamoskocsikat kell beil.ll­tani. Indítványozta, hogy a közönség érdekében állítsák vissza a régi rendszerű háromszeri szabd átszállást, u/ Lévai Sándor hosszasan kritizálta ajközlekedéaI bajo­kat t tiltakozott az ellen, hogy a Bszkrt elsorvassza az autóbusz közle­kedést és\ hangoztatta, hogy a jövő feltétlenül az autóbuszé. Indítvá­nyozta 50^1 j autóbusz sürgős beszerzését. •éí Kabakovl ts József a villamosrelációk számainak örökö3 cserélgetését helytelenítette, azután a Bszkrt burkolt drágítása­r aL beszélt, majd szóbahozta azt, hogy a jótékonysági jegyek nagy szá­zaléka Illetéktelen kezekbe jut. Indítványozta, hogy terjesszen kimu­tatást a jótékonysági jegyek kiosztásáról b közgyűléseié. Gosztonyl Ármin a Bszkrt túlméretezett adminisztr ­dójának leépítését kívánta, majd különböző utvonalak, Így a Szent Imre herceg útvonal közlekedésének mejavításáról beszélt. Fél 11 órakor az elnöklő Liber alpolgármester bejelentet­te', hogy a fejezet költségvetésénél elhangzott indítványok felett a no­vember 22.-én, kedden délutun 4 érakor kezdődő folytatólagos közgyűlésen d¥ntenek r /MOT/H. i. * , I ­---A BUDAI'VÁLA SZTÓKERÜLET NJÉfeETI EGYSÉG PÁRTJA TÁVIRATBAN ÜDVÖZÖLTE A KORMÁNYZÓT ÉS GÖMBÖS GYULA MfMESZTERELNÖKÖT, A budai válf sztókerülot Nem­zeti Egység Pártja vezérének, K o z m a Jonő országgyűlési képviselőnek navonapja alkalmából tartott ünnepi vacsoráján az alábbi táviratot küldöt­te a k o r ra á n y z ó na k és 0 Ö m t ö s Gyula miniszterelnöknek: "Horthy Miklós őfŐméltóságának, Magyarország kormányzójának, Budapest* Kozma Jenő vozérünk névünnepo alkalmából összegyűlt ezer polgár mély hódolattal köszönti főméltóságodat és Isten áldását kéri arra a nem­zetmentő munkára, melyre főméltóságod őrös keze és szilárd akarata serken­ti népünk hüsőgos ós hazafias polgárságát, A Nemzeti Egység Pártjának buda­pesti tábora," "Gömbös Gyula miniszterelnök urnák, Budapest, Miniss t.-re-lnökség Ezer polgár gyűlt egybe, hogy Kozma Jonőt, a polgári egység gondolatának élotrohivóját és kipróbált harcosát névnapja alkalnáböx ünnepeljo és az ő személyén keresztül is hitet tegyen nagyméltóságod köles politikája mel­lett, mely tántoríthatatlan hitünk szerint a nemzeti egység- megalkotásával Nagymagyarorozíg egységét ls ki fogja küzdőn 1. Fogc dj a nagymóltóságod ha­zafias üdvözl ötünket. A Nemzeti Egység Pártjának budapesti tábora." /MOT/Vr

Next

/
Thumbnails
Contents