Magyar Országos Tudósító, 1932. november/1

1932-11-05 [066]

LUC'YAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ k é z Irat. Nyolcadik kiadás. Budapest, 1932. november 5. XIV.évfolyam 250,3zán, \ CJT'DuRj^.'I j\JTóIHODA KÓZLE:áiáIYEI V $C —-RABLgSl Uo^LBT. Doktor István sajókas Inc 1 lakost a kön súg mellett két Ismeretlen oubos megtámadta, As egyik támadó pisztolyt fogott Doktor István ra és zsebóráját, s kabátját követelj. Doktor • ulakodni kezd ott támadói­val, közbon a revolver elsült és kezét összeroncsolta, A támadók ezután Alacska Irányába elmenekültek. A csend őr 3 ?g személyié Írásuk alapján nyo­mozza okot. /llOT/ . —— -—LEhGNT? :Oá Is?ÁLLÓ ^3 PtJTA.Hornye községben Sértő' János istállója és pajtája, eddi;; töd. Ismeretlen okból k 1 gyulladt.' Az épületek leégtek és bennégett az Istállóban két ló és egy tehén ld«A kór kétezer pcng6.Való­színű, hog-' gyújtogatás történt, A csendőrség megindította a nyomozást, /LíOT/ . —-ÖSSZERONCSOLTA A KOCSIRENDEZŐ *LÁBÁT A TOL.Tó VONAT. Bisof Ferenc kocsi­rondezo Ujdombóváron tolatás közben a lekapcsolt kocsik között volt még, mikor Kovács Ágoston olőmunkás jelzésére a vonat megindult, a a vonat Bi­sof bal lábát összeroncsolta. Életveszélyes áll pótban vitték a pécsi'se­bészeti kii tikára, ahol másnap meghált, A n'omo.ás és vizsgálat folyik./MOT/ —AZ ÁROKBA FORDULT EG : T YáEkfUTó J.,... EGY KOCSI. Lédig Hárton mczőberényl soffőr Cagléd és Cegléo'ooreol községei- közötti útvonalon teherautójával az árokba borította Vass Sándor ee.léci lakos lovaskocsiját, A kocsin ülő Nyíri Sándorné pusztav.csl 1 kos az ut: rstre suhant, eszméletét vesztette, o orvosi vlzsg-álut szerint életveszélyes belső sérülést szcnvedett.Vass áönyebben sérült meg. A teherautó ezután dr.Farkas Mihály ceglédi ügyvéd kocsiját ütötte el. Sérülés non történt, de á kocsi erősen megrongálódott A csonáŐrség Lédl ; soffőrt f ol jelenet .e a kecskeméti kir,ügyés:',séghez./MOT/ — NLT'uNTEK. Szubot les János 34 éves kunosentmlklós 1' borbólymester e hé 2-án lakásáról asz.ál távozott el, hog • üzletébe megy. Szuboticsnak azóta nyoma veszett, - Szenté Károly 52 éves alsózsidi fölt. mives szeptember 20-án sáar lov<-.s kocsiján szőlőt vitt eladni •:. környélsre. Szenté azóta nem adott életjelt magáról, - Gyömről Sándorné szül,Tóth Gy,Zsófia 17 éves foktól asszony októbor 29-én eltávozott lakásáról, A foktői hajóál­lomás személyzete :\ kun', p.rtján még aznap este megtalálta G-ömreiné ken­dőjét és ezo nyáját, b ruh . alatt egy p .plrszelot volt, • következő szö­veggel: "Ami az enyém volt, legyen az uramé • Isten vele!" Valószínű,hogy öngyilkosságot követett el, - A csendőrség ar, eltűntöket keresi. /MOT/ NAGY RÉSZVÉT MELLETT TE: ETTEK EL GEREVICH ZOLTÁNT, fi fiatalon,tragikus hlrtelons ggel elhunyt Gcrevlch Zoltán dr, külügyminiszteri tanácsost mélységed fcészvét mellett,szombaton kora dél­után te-ették'ol a farkasréti-temet6bcn f a főváros által adományozott díszsírhelyre, A temetésen megjelent a gyászbaborult családon kivül P u ­k y Endre külügyminiszter is, továbbá ott voltak ,róf khuen-Hé­d 2 r v á r y Sándor meghat alma zott miniszter 1 ; 01 9 3 V i 1 1 a n i La­jos báró követségi tanácsossal as élén a külügyminisztérium vezető tiszt­viselői teljes számban. Megjelentek az O.T.T, képviseletében M u z s a Gyula felsőházi tag,-Eöttevény1 Olivér, Póka-Pivny Béla, Hcilmarm Ottmár, Luttor János és Druckor György a Külügyi Társaság, EÖrdögh Virgil a Ma­gyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara, Zav.ibra Alajos a Korvin Mátyás Magyar­Olasz Egyesület, Zllahy ír :ső, az Idegenforgalmi Hivatal képviseletében, továbbá'"ott voltak Ugrón Gábor és Pékár Gyula v.mlnlsztorok, Kovács Dé- ' -.'os min.tanác3os, kertész ^.Róbert h.állahtltkár, Homonnay Tivadar orssgy, 7 képviselő, Kovác3 Alajos a Statisztikai "ivatal elnöke, Szukováthy Imre, Lj a Testnevelési Főiskola igazgatója, Molnár ^ezső a lt ábonagy, Zimraor Fc­(jy rono a M.T.I.föszorkcsstöje, Kandó László fcstőmövész, Palkert Alajos ny. Ti min.tan. Küldöttségil sg képviseltették íagukat a külföldi követségek, a Ma.yar Nemzeti Diák Szövetség, a Turul Szövetség, a Kathollkus Diák Szö­vetség, . .... . .. a Terület védő Szövetség, as Emcricana, a Hungá­ria Magyar Teohniküaok Egyeaületo* Mckjeloht továbbá a temetésen gy' | - /••-- .

Next

/
Thumbnails
Contents