Magyar Országos Tudósító, 1932. november/1

1932-11-05 [066]

MAGYAR ORSZaGOJ TUDóóITó Kézirat. Második kiadás. Budapest^ 1932. november 5. XIV• évfolyam, 250. szám. EGYHÁZ I HÍREK HOLNAP LESZ HÁROMSZÁZ EVE GUSZTÁV ADOLF HŐSI HALÁLÁNAK. Pontosan háromszáz esztendeje lesz holnap, november 6.-án; hogy a svédek alig harmincnyolc esztendős ifjú királya, Gusztáv Adolf, a vallás­szabadság védelmében, a németországi Lützen mellett vívott csatában hősi ha­lált halt. Az évfordulón az egész világ protestantizmusa kegyelettel ál­doz a nemes és nagy fejedelem emlékének és magyarföldön is az összes templo­mokban ráirányítják a figyelmet a háromszázadév előtti esemény jelentőségé­re. Az ünnepi napon a Kálvin-téri református templomban /délelőtt tiz órakor/ Baltazár Dezső dr. tiszántúli püspök, a Deák-téri evan­gélikus templomban /délelőtt tizenegy órakor/ Kovács Sándor dr. egye­temi tanár hirdeti az Igété Budapesten ezcnkivüj külön ünnep is lesz, este hat órakor, az evangélikus egyetemes székház Ülxöi-uti épületének Iontermé­ben, Pékár Gyula dr. elnök, Kovács Sándor dr. egyetemi tanár, B r u ck­n e r Győző dr. jogakadémiai dékán, P á 1 m a y Kálmán iskolaigazgató és a Lutheránia Klári k Jenő által vezetett vegyeskara közreműködésével. /MOT/F. HÍREK —BAJTÁRSI TA LAKOZÓ. A volt C3. és kir. 48-lk gyalogezred /Nagykanizsa há­zlezrede/ bajtársi összejöveteleit november 10-től kezdve minden hónap má­sodik csütörtökjén este a Kass-féle Budai Vigadó vendéglőben /Szilágyi De­zső-tér/ tartja meg.. /MOT/B• Pro d o m o : Fonti hlr szíves átvételét kéri a t. Szerkesz­tőségektől Németh Imre a MOT felelős szerkesztője. /MOT/ A MAGYARORSZÁGI SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGE november 10.-én, csütörtökön dél­után 5 órakor az OMGE nagytermében /Köztelek-utca 8.II./ tartja évi rendes közgyűlését, melyen az elnöki megnyitó után "A szövetség munkássága és a magyar szövetkezeti mozgalom 1931.-ben" címmel K u n c z Ödön egyetemi ta­nár, ügyvezető alelnök, "A nemzeti munkaterv és a szövetkezetek" címmel B a 1 o g h Elemér dr.. felsőházi tag, a Hangya vezérigazgatója; "A gazda­adósságok rendezése" cimmel K o ó s Zoltán dr. felsőházi tag, a Magyar Földhitelintézet vezérigazgatója tartanak előadást. Az előadások után az 1931-évi zárszámadások megvizsgálása, a számvizsgálóbizotteág jelentésé, az 1932. évi költségvetés megállapítása, három számvizsgáló választása, az igazgatótanácsban megüresedett tagsági helyek betöltése és esetleges In­dítványok következnek. /MOT/B. —JóTEKONYCÍLU HANGVERSENY, A zugligeti egyházközség szegénygondozó szer­vezete javára november 21.-én, délután 6 órakor a II. Trombitás-utca 5 . számú házban, a Vikár-villában jótékonycélu hangversenyt tartanak. A műsor keretében fellépnek Laurisln Lajos az Operaház tagja, Flelscher Antal kar­nagy, L. Gere Lola operaénekesnő, Gáspár Miklós, Környey Paula, Halmy Nel­li • KÖrnyey 3éla; A megnyitóbeszédet H u s zár Elemér or­szággyűlési képvisel ő io nd ja. /M OT/B . —A NYUGALMAZOTT POSTÁSOK EGYESÜLETE G a z d y Jenő ny. postafőigazgató elnökletével november 8,-án, kedden délután 5 órakor'választmányi ülést tart a Posta Egyesületek székházában /VI, Ecnczur-utca 27,/, Az ülésen az uj nyugdíjtörvényről és egyéb folyó ügyekről tárgyalnak. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents