Magyar Országos Tudósító, 1932. november/1
1932-11-03 [066]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Közirat. Ötödik kiadás. Budapest, 1932. november 3. XIV# évfolyam, 248. szám. . A CSENDŐRSÉG I SAJTÓIRODA HÍREII —HALaLOS VEREKEDÉS, Maksó András ós Illés Kálmán hasznosi földművesek a község egyik kocsmájában összeszólalkoztak, s maksó néhány társával üldözőbe vette a menekülő Illést. Illés lakása udvarába menekült, azonban üldözői ide is követték, leteperték és bántalmazták. Illés szorongatott helyzetében a nyilt folyósón tartott fejszét megragadta és támadói közül Kiss Istvánt fejbesujtotta, Aki összeesett, s miután rokonai a pásztói Margit-kórházba szállították, meghalt, A csendőrség az egri ügyészség felhívására Illést elfogta és az ügyészségnek átadta,/MOT/ ———— • —TÜZ PUSZTITT CSEPA KÖZSÉGBEN. Csépa községben a szeszgyár'ismeretlen okból kigyulladt és részben elégett. A kár kb. 15-20.000 pengő. Valóstinüleg gyújtogatás történt. A csendőrség a nyomozást megindította,/ MOT/ FŐVÁROS MEGÉRKEZETT A VAROSHÁZARA A BESZKÁRT JELENTÉSE, A közigazgatási bizotts;';l;g utóbbi ülésén beható vita során foglalkoztak a közlekedés hibáival és számos felszólalásban tárták fel a tagok a nagyközönség egyre szaporodó panaszalt, A felszólalásokra Sipőcz Jenő polgármester válaszolt és bejelentette, hogy a Beszkárt utasította az összes panaszok megvizsgálására ós arra, hogy a közlekedés hiányainak orvoslása és az összes megtett intézkedések tekintetében sürgősen Írásban tegyon jelentést a polgármesternek^ Október 27.-én a közlekedési bizottság is értekezletet tartott a Beszkárt igazgatósági épületében a közlekedési mizériákról ós ezen az értekezleten is feltárták az igazgatóság előtt az észlelhető hiányokat és az elhangzó panaszokat. A Beszkárt igazgatósága. tjközlekedési bizottság értekezletén elhangzott kívánságokat csaknem teljes egészében honorálta és a most elkészített téli menetrend keretében már orvosolta is • A beterjesztett panasaok megvizsgálására és eliminálására, valamint a közlekedés kérdésében elhangzott összes kívánalmakra vonatkozó terjedelmes jelentését a polgármester utasításához hiven a Beszkárt igazgatósága szintén elkészítette és ezt csütörtökön délben küldte át a Városházára. Dr. Sipőcz Jenő polgármester a jelentést a közlekedési osztály vezetőjéhez Bódy Lászlóhoz továbbította a szükséges teendők előkészítése végett. Értesülésünk szerint a közlekedési bizottság már a jövő hét végén összeül és ezen az ülésen nemcsak a Beszkárt ma beérkezett jelentését, hanem a téli menetrendet is egyidőben tárgyalják le és az illetékesek véleménye szerint sÜJrülni fog a villamosközlekedés elleni panaszok nagy részét a legrövidebb időfa belül eliminálni 0 A téli menetrend életbeléptetése során ugyanis az összes viszonylatokban sűrítik a járatokat és a többi panaszokat is legnagyobbrészt orvos olt ák«/M0T/D, —A PÉNTEKI KÖZGYŰLÉS INTERPELLÁCIÓI, A holnap délután összeülő közgyűlésre c -ütörtökön délig 7 interpellációt és egy indítványt jegyeztek be, Komjády áia a szent margitszigeti fedett uszoda környékéin uralkodó állapotok dóiéban intéz kérdést a polgármesterhez, másudik interpellációjában pedig a gesti oldal közlekedésének megjavítását sürgeti. Dr. Kabakovits József a községi Élelmiszerárusito Üzemnek a fővárosi inségakciék élelmiszerszük^égleteinek szállításával történt megbízását kifogásolja, Pollákné Stern Szerén az inségakció ebédadagjainak szaporítását és az étel minőségének ja/ vitását sürgeti, Perloy Lajos a háztagtarozás 1 munkák hivatalos elrendelése és ellenőrzése érdekében szólal fel, második interpellációjában a munkanélküli frontharcosok és a hősi halottak hátramaradottjainak munkaalkalomhoz juttatását sürgeti és harmadik interpellációjában az idegen honos munkások alkalmazása ellen tiltakozik, Perley Lajos ogy indítványtfeflj terjeszt elő, amelyben a téli kilakoltatások felfüggesztését kívánja, /MOT/D,