Magyar Országos Tudósító, 1932. november/1

1932-11-10 [066]

IIAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ IC 6 z i r a t , r Tanácsülés 3 oldal. Budapest, 1932. november 10, /A törvényhatósági tanács ülése, Folytatás./ / ' K ü 1 1 e r Antal az ebédakció kiterjesztését sür­gette és kifogásolta, hogy a felhasznált élelmiszerek szállítását a meghirdetett pályázat mellőzésével az élelmiszerüzemre bizták. Azt ki­vonta, hogy az inségakcióval kapcsolatos bármilyen és a városszéli te­lepítéssel összefüggő munkálatokat kizárólag kisiparosoknak ad^álc. B ü c h 1 e r József szóvátette, hogy az inscgakcio-­ebédek tápereje az utóbbi időben erősen csökkent, mert olyan anyagokat hasznainak feli? amelyek kalóriáért eke kisebb. Szóvátette p. kilakoltatá­sok ügyét is és javasolta, hogy az inségenyhitésre előirányzott költ­ségvetési keretet 400.000 pengővel emelj ék fel és használják fel sz; • égiakás oknak alkalmas helyisegek kibérlésére. B.e c s e y Antal,szintén a kilakoltatások ügyével .•gla.lkozott és azt javasolta, hogy^ főváros lépjen sürgősen érintkee ' be a lakásügyi miniszteri biztossal •és hasson oda, hogy a kilakoltat'­Bokát a mostani nehéz időkben mellőzzék. Tájékozást kert az insegmun­kák állásáról, majd a suellemi szükségmunka kereteinek kibővítését kí­vánta, végül azt fejtegette, hogy a kolduskérdés intézményes rendezé­sével mielőbb foglalkoznia kell a fővárosnak, Pe^trovácz Gyula, az előző felszólalásokhoz ha­sonlóan az ebédeltetési akció kiterjesztését javasolta, A többgyerekes családok több ebédjegyet kapjanak. A jól bevált clolniszerutalványokat jobban kellene népszerűsíteni és minden városi elárusítóhelyen forga­lomba kellene ^bocsátani. Arra kérte a főpolgármestert, hogy a város­széli telepítés kornányható s ág i jóváhagyását minél előbb eszközölje ki, A ffelszólalásokra Liber alpolgármester válaszolt. Előadta, hogy olyan nagy akció, amilyen az ineégakció, a szállítok ellenőrzésével nem foglalkozhatik és ezért biztok meg, ugy mint ez már évek hosszú során át történt az élelmiszerek szállításával és azok beszerzésével a Községi .lelniszerúrusitó Üzenet, A városszéli telepí­téssel kapcsolatosan azt felelte az alpolgármester, hogy a belügyminisz­ternél eljárnak a közgyűlési határozat sürgős jóváhagyása érdekéber, egyébként pedig a telepítés előkészítő munkálatai már megtörténtek, A koldulás intézményes rendezése érdekében elhangzott felszólalásra kijelentette, hogy a varos tovább akarja fejleszteni az élelmiszerutal ­ványok utján megkezdett rendszert, igy tervbevettík a pénzre bevált­ható utalványok kiadását is, Ilovszky Jánosnak a repülőtér é. ; 'oitcse érdekeben mondott felszólalására a főpolgármester válaszolt kijelemtette, hogy az idegenforgalom szempontjából is fontosnak tart­megfelelő repülőtér létesítését. E kérdést a főváros vezetőség" í ' •'••'óan napirenden tartja és az anyagi lehetőséghez mérten igyekszik - . mielőbb megvalósitani. A tanács az előterjesztést elfogadta, Hozzá­rultak a szellemi szüksegmunkások felvétele tárgyában tett polgár­mesTieri előterjesztéshez is, A fővárosi képtár létesítése és a Károlyi­palota hasznosítása tárgyában tett javaslathoz elsőnek L á z á r Ferenc szólt és örömmel üdvözölte a kezdeményezést, ami álltai a fővárosi múze­um végleges elhelyezése is megoldásra kerülyhet. Felveti azt az ötle­tet is, hogy a Károlyi palotát reprezentációs helyiség gyanánt is fel­használják. Lázár Ferenc, Dorner Gyula, Harrer Ferenc, Usetty Béla és Ugrón Gábor szükségesnnk vélték, hogy a palota Kaplony-utcai szárnyá­nak átépítését az uj homlokzat kialakitásaval végezzék el, V/ o 1 f f Károly azt fejtegette, hogy egy világvárosnak hatalmas kertekre, par­kokra van szüksége, ezért legszívesebben a károlyi-palota lebontása mel­. lett lenne, a jelenlegi viszonyok között azonban időleges megoldásnak í elfogadja a polgármesteri javaslatot azzal azonban, hogy a nagy invesz­! / ticiókat kerülni kell. Révész Mihály elegendőnek tartja a jelen­legi kertet, 0 g r aa Gábor pedig azt javasolja, hogy a Kaplony-utcai szárny^átépítési költségeit már most számítsák ki és a jövő évi költ* i ségvetésben előirányzott 18.000 pengő e célra használják fel; A tanács Ugrón javaslatát és a polgármesteri előterjesztést elfogadta. /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents