Magyar Országos Tudósító, 1932. november/1

1932-11-10 [066]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ ' I Kézirat, Második kiad á s c Budapest, 1932. november 10. XIV. évfolyam, 254. szó. /pestvármegye köz Igazgatás 1 bizottságának ülése. Folytatác-/ * Az állategészségügy ;terén a megye jelentése szerint eny­hült a sertéspestis, ami a wármegyei segélyakció keretében lebonyolított, nropaganda oltásoknak a következménye, A belföldi állatforgalom emelkedett, a külföldre irányuló elad! '. azonban jelentéktelen. A gazdasági munkálatok zavartalanul folyamatban vannak és a takarmánytérmés az állatok ellátásá­ra bőven elegendő. , A vármegye északi kerületének pénzügyi helyzetiről szóló jelentés szerint a gépjármű ás a fényűzési adó kivételével minden adó­nem bevétele emelkedett az elmúlt hónapban a tavalyihoz képest. Ez azonba • nem jelent általános javulást, mert tavaly 87^ volt, az idpén pedig 93 az adóhátralék, úgyhogy egyes elöljáróságok ellen eljárást indítanak *s felelősségre vonják, f mert az ad&az előirt minimumot sem érik el. EljáiY , indul Rákospalota, .Újpest, Ragytarcsa, Alag, Alsógöd, Őcsa és még tlz ki­sebb község polgármestere és bírája ellen. A déli kerületben az együttesen kezelt közadók a tavalyinál kedvezőbb képet mutatnak* /MOT/o. FŐVÁROS • ; ---NAPIREND ELŐTTI FÉLSZ^ áj EÁSOK A BESZKARTNAL SZOLGÁLÓ DIPLOMÁS KALAUZOK ERDEKÉBEN, A tör vényhat u s ági tanácsba délutáni ülés éa T a b ó d y Tibor napirend előtti felszólalásra kért engedélyt, Tabódy Tibor a diplomás if­júság elhelyezkedése érdekében megindított mozgalommal kapcsolatban a Beszkártnál szolgálatot telbsitő egyetemi, főiskolás és érettségizett kalauzok, kocsivezetők és egyéb munkás 1 minőségben alkalmazottak érdekébon emel szót. A Beszkártnál tudvalevően 106 olyan egyetemi, felsöiparis­kolai és középiskolai képzettséggel biró fiatal ember teljesít évek óta «gyik másik már 6-8 év óta szolgálatot kalauzi, segédmunkási és lakatosi minőséggel. A helyzet az, hogy ezeknek a magasabb képesítéssel biró alkal­mazottaknak egy jelentékeny része irodai kunkéra van beosztva, tisztviselői munkakört tült be de mégis altiszti minőségben van alkalmazva. Méltányos­nak latszik, hogy ezeket a főiskolás és érettségizett kalauzaikat, altiszte­ket tisztviselővé minősítsék átg annál is inkább, ce rt a Beszkáftnál• már évek óta nem történt tisztviselőfelvétel és helyek várnak betöltésre. Az átminősítés évente 14.374 P. több kiadást jelentene mindössze a ^eczkártnak, Erre az összegre azonban bőségesen meg van a fedezet, mert a tisztívselői Létszám éventáYátlag 25 fó4el csökkent, úgyhogy s zemá yenkin t cca. 7000 P fizetés szabadult fel évenkint am öss zeyen 165.000 P.-t tett ki. Bár az élőléptet ósek szünetelése folytán ez az összeg teljes*egészében fedezetül SE olgáihat, mégis csak egy tizenötöd rész volna szükséges az átminősítés ví •­rehajtásához. Az emiitett 106 diplomás altiszten kivül még 70 hasonló ma­I g -acb képesítésű altiszt teljesít az állomásokon s zoltágatot, úgyhogy fj összesen 1T6 diplomás Beszkárt al iszt sorsáról van szó. Hasonló értelemben / jegyzett be felszólalást S c h e u e r Róbert is, aki egy másik napirend' ' előtti felszólalásban a tometitk halottaknapi forgalmában tapasztalt zavarokét teszi szóvá, /MOT/D.

Next

/
Thumbnails
Contents