Magyar Országos Tudósító, 1932. április/3
1932-04-27 [064]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. .y Közgyűlés 5 -oldal. Budapest, 1M£. április 255. M ]s /A^főváres rendkívüli közgyűlése. Folytatás./ az eredt! elgondo" snak megfelelően a Telepi-utcai és a régi Szent Jánfs megszűnő kórházépületeit és az évek óta üresen álló Rottehbillerut«ai veit leányárvaház épületét rendezzék te kisegítő szeretetotthonoknak. p Schuler tanácsnok válasza után - mi"el a többi interpelláló nem volt Jelen - fél 11 crak^ az elnöklő Borvendég Ferenc alpolgármester a közgyűlést berekes ztette./MOT/l-H. . ' » --— FŐVÁROS A 3Z09IÁLP0LITIKAI BIZOTTSÁG ÖLÉSI. A szeriélpolitikai bizottság Katolkay Kázmér elnökletével ülést tartott ós az aktuális szociális kérdéseket tárgyalta le. Schuler Dezső tanác snok beszámolt a fővároa inségakciáinak működéséről, mely szerint a tél folyamán naponta;, átlag V5.000 embernek főztek ebedet, sőt ez a szám igeii sokszor még enneél is nagyobb volt. Most a főváros a téli hidegek megszűntével próbaképpen tiz percenttel csökkenteni akarja az ebédek számát. Ezután beszámoltak a miniszterelnöknél tartott megbeszélésekről, majd a nyárra tervezett szükségmunkák előkészítéséről tájékoztatták a bizottságét. Az az elgondolás, hogy főleg földmunkákat, igy elsősorban csaternákat építenek, mert ezeknél a költségek csaknem RO ^-ban munkabérekre lesznek kifizetve és ezeknek a kéltségeit nagyrészt a , ház- és telektulajdonosok meg is téritik. Az idei gyermeknyaraltatási akciót tárgyalták még és etekintetben a bizottság óhaja az, h»gy legalább a tavalyi 15000-es létszámot tartsák fenn. Foglalkoztak a hozzátar^ tozé nélkül élő kerest és munkaképtelen egyének elhelyezésének és a hajf léktalai ok fedél alá való yutta tás áhak terveivel, valamint a fővárosnak azzal az akciójával, hogy akilakoltatásokat kíméletesebb módon hajtsák \ végre, /MOT/D. *•