Magyar Országos Tudósító, 1931. november, 1934. január
1934-01-05 [241]
BIZONYÍTÉKOK HIÁNYÁBAN FELMENTETTÉK A SASHALMI ÁLLAMI ELEMIISKCLA FELGYÚJT AS ÁVAL VAD CL T PLDELLUSNÉT. A mult év januárjának egyik napján, az • sti órákban a sashalmi állami elemi-iskola egyik tantermében tüz keletkezett: kigyulladt az ott elhelyezett iratszekrényt s a tüzet csupán az idejekorán megjelent tűzoltók gyors beavatkozásával sikerült lokalizálni, ugy, hogy ialymódon nagyobb kár nem esett, de az elégett iratok értéke még igy is megközelítette az 5oo pengőt, A tüzvizs gálát .kétségtelenné tette, hogy gyújtogatás történt s a tüz ilyképpen támadt. Széleskörű nyomozás indult s a gyanú mindjárt Witler Józsefné szül. Sehumeth Teréz 42 éves háztartásbeli aszszonyra háramlott, aki mint Witler József iskolaszolga felesége rendszeresen segített betegeskedő férjének az iskolaépület takarításában s általában a pedellusi teenáök végzésében., Megállapítást nyárt, hogy Hit1 erné huzamosabb ideje ádáz ellenségeskedésben állott Tatai Miklós kisegítő pedellussal, akitől főként a férje állását féltette, Az asszony szinte folytonosan árulkodott Tataira, - ahol lehetett, borsot ört az orra alá s mindent elkövetett, hogy az idi iglencsen 'alkalmazott iskolaszolgát álláséból az intézet igazgatója olbocsássá-. JJitlernc az előzetes nyomozás során be is ismerte, hogy az iskolai iratszekrényt, illetve annak tartalmát gyufával ő gyújtotta volt fel, s ezt azért tette,hegg a gyanút Tataira irányítsa, '- de ezt a beismerő vallomását később, a v. élöbiró előtt, majd a pestvidéki törvényszék előtt megtartott főtárgya •• Lason visszavonta. Minthogy Witler Józsefnéval szemben konkrét bizonyi ték nem merült fel, a törvényszék a gyújtogatás bűntettének vádja alól megfelelő bizonyítékok hiányában f elmentette s egyben clrend :lte azonri: -31 szabadlábra helyezését. A budapesti tábla Kállay-tanácsa most a törvényszék felmentő ítéletét indokainéi fogva jogerősen helybenhagyta. /MOT/KY, VAMIHOétal •:- •< gviáLLó SIKKASZTÁSI ÜGYE A TÁBLA lihfifc T . A Hoffliarr-8chrantz-Clayton-Shuttlev:orth budapesti nagyvállalat néhány évrcl ezelőtt megbízta a Schicfner-Schönbauor vámügynöki irodát azzal, hc=gy a Vámhatóságnál az export-és import-forgalom révén felmerült %rc-l:c; a vámiroda a saját hatáskörében elintézze, illetve t. kirete vámtétel, ..ct fizesse. Ebbel a célból a nagyvállalat bizonyos időközönként kisebb-hagyobb összegeket bocsájtott a vámügynöki iroda rendelkezésére, elszámolás kötelezettsége mellett. Ezeket a pénzeket rendszerint Wírtlsch Károly 4o éves magántisztviselő, a vámügynökség régi hivatalnoka vette át és k.zelte, anélkül, hogy működése ellen az évek során a legcsekélyebb kifogás merült volna fel, A mult év őszén azonbi .a a nagyvállalat váratlanul rovancsolásszerű vizsgálatot tartott a Vámügynöki irodában s ekkor kid:rült, hogy az elszámolásra folyósított pénzösszegekből; mintegy 4ooo pengőnek nyomaveszett. A-gyanú Wirtisch Károlyra hárult, akit a bünte tőtörvén: r szék - széleskörű bizonyító eljárás után - sikkasztás vétségéért háromhónapi fogházra itélt. - A tábla Csonka-tanácsa azonban most a bünp őrben a további eljárást felfügg sztotte, mindaddig, amig az üggyel kapcsolatban folyamatba tett polgári pör jogercs befejezést nem nyer. /MOT/KY.