Magyar Országos Tudósító, 1931. november, 1934. január
1934-01-05 [241]
---TANÁCSÜLÉS LESZ KEDDEN, Dr, Huszár Aladár főpolgármostor pontokon délben ugy döntött, hogy v. törvényhatósági tanács tagjait január 9,-én, kodden délután 5 órára ülésre hivj a összo, A tanácsülés t argysorozat át meg nem állitották ugyan össze, de azon minden valószinüség szerint szerepelni fog a Vásárpénztár monopóliumának ért éke sit és érc vonatkozó polgármesteri előterjesztés, /MOT/H, —PANASZT EMELTEK RASSAY KÁROLY GRÖKö'STAGGÁ VALÓ VÁLASZTÁS MIATT, A főpolgármesteri hivatalhoz csütörtök délután S z o ndrőy Lajos vegyészmérnöktől panasz érkezett a. törvényhatósági bizottság ama határozata ellen, amellyel R a s s a y Károly dr,-t aBaracs Marcell halálával mogürosodefcr örökös tagsági helyre megválasztotta, A panaszttévő azzal az indokkal támadja, meg a választást, hogy a kijelölőválasztmány által örökös tag jelöltokül mog állapit ott egyéneknek, tehát Hann Arnoldnak és * « v •. „ . , - Friodrich Istvánnak: nem volt joguk a jelölés elől visszalépni, A főpolgármesteri hivatal minthogy a panasz átvet el o-ro a. törvény szerint nem illetékes, azt hivatalos uton átjuttatta a polgármesterhez.Időközbon megállapítást nyert, hogy c panasz elkésve érkezett bő, mert a közgyűlési határozat meghozatalától a mai napig a törvényben előirt 15 napnál .ibosszabb idő telt el. Mivel ezekszerint a polgármester nem foglalkozhatik az ügy érdemével, végzési uton fogja értositoni a. panaszttévőt, o végzés ellen viszont 15 nap határidő alatt folfolyamodássál lehet élni a közigazgatási bir ós ághoz. Hogy mennyiben áll meg a. panaszttevőnek az az állitása, hogy az örököstagsági helyre jelölteknek nem volt joguk v. jelölést visszautasítani, .választ adni csak annyiban lehet, hogy a múltban is előfordult már, hogy nem három egyént jelöltek, hanem csapén egyet, A közigazgatási bíróság annakidején erre vonatkozóin semmiféle észrevételt nem tett, /MOT/H, M E Z Ö G A Z D A S ÁG A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTER MAGÁÉVÁ TETTE A GYAPJUiRTÉKESITES MEGSZERVEZÉSÉNEK TERVET, A gyapjúért éke sit és mog szervez ós éro az OMGE kezdeményezésére megindult mozgalomból kifolyólag a mai papon P u r g 1 y Emil, az OMGE alelnökének vezetése mellett az Országos Magyar Gazdasági Egyesülőt és az Országos Mezőgazdasági Kamara küldöttsége kereste fel K á I 1 a y Miklós dr, földmüvelésügyi minisztert, akinek átnyújtották a szervezésre vonatkozó elgondolás tervét, A földmüvelésügyi miniszter a törekvést és a terv lefektetett irányelveit teljesen magáévá tette és azoknak sürgős megvalósítását helyezte kilátásba* A gazdatársadalom nemcsak egységesen állástfoglalt, de leghatározottabban ki is fog tartani ezek mellett az irányelvek mellett, mert csak ily módon látja biztosítottnak a gyapjuárak olyan szinvonalat, amellyel oí a mezőgazdasági üzemág jövedelmezőbbé tehető és fejleszthető. Ha meggondoljuk azt, hogy a hazai textilgyárak szükségletének nagyobb részét ina még behozatal utján kell fedezni, ugy kézonfekszik a megoldás lehetősége, amely a magyar juhtenyésztés nagyarányú fejlesztését vonja maga után. /ívIOT/O.R, HÍREK APPONYIéBÁL A VIGADÓBAN. A Gróf Apponyl Albert Follklinika jótékonycélú ezldei hagyományos bálját február 24,-én, szombat este tartja a Vigadóban. A báldiszvédnökségét A u g u s z t a és A n n a főhercegnő, József A ée József Ferenc főhercegek vállalták, A bál iránt máris igen Yí nagy az érdeklődés. Báliroda állandó pormanonc l'ban: Szövetség-u, 14-16, c?~) ff Telefon: 3 08-57. /MOT/