Magyar Országos Tudósító, 1931. november, 1934. január
1931-11-02 [241]
/A református országos zsinat záréüléae. Folytatás 1./ amikor kimondották a közalap megalkotását, folytatja Görömbei lelkész, a Z3lnatl tagok percek alatt harmincezer pengőforintot adtak össze,ott,Debrecen bent - Csonka református egyháza csak a magyarságnak van, ugymcnk 3 a levágott egyházak ma ls magyaroknak érzik magukat és mi la testvéri a:\vünkre szorítjuk őket* Meg kell mondanunk, ameli fel hangját az ünnepi az/nok, mennyire fáj nekünk, hogy a "világteatvériség idejében", Csehországból még üdvözlésünkre sem jelenhettek meg magyar testvéreinkl Azzal a kéréssel fordulunk n világ ösazea népeihez, hogy alázatosan figyelve Isten igazaágaira, hassanak oda, hogy a széttört magyar református egyház legközelebbi Z3Ínatunkon már a maga megronthatatlan lelki egységét, test azerint valé egységben is ünnepelhessél. Megindultan csatlakozott a zsinat öaazeaaége a azénok azavaihoz, majd a dunamelléki egyházkerület nevében, a betegaége miatt akadályozott Ravaaz Láazlé dr. püapök helyett, K c v á t 3 • J. István dr. teol. tanár, egyházkerületi főjegyző nagyazabásu és költői az árnyalatú beszédben tette magáévá Görömbei péter határozati javaslatát, - Bízunk benne, mondotta Kováts J. István, hc^y toerikábél uj nrp kél, a békéa kiegyenlítés napja és Iatentől sugalmazott lelkek hozzá aegitik a magyar népet életének derültebb és boldogabb korszakához. A dunántúli egyházkerület nevében Antal Géz? dr. pÜ3 pök szélt, "Ünnepünk nem lehet örömünnep, a hazafi bánata gyáazfátyollal vonja be emlékezésünket, hangsúlyozta Antal püapök. Az ötven év előtt meghozott egyházalkotmány párját ritkítja az öaszes protestáns egyházak parlamentarizmusában. Közalapi intézkedéseivel,karitatív téren rámutat arra az igazságra az a zsinat, hogy mindenekfelett valé az életben toogvaíőaulé kriaztuai azeretet. Pe közben "nagy vihar volt", megtépázta az egységet • amelyet mi örökre megbonthatatlannak gondoltunk és anyagilag ia me; ~ renditette a háború a debreceni zainat müvét. Éa mindenekfelett éa mindezek után na előttünk van az aggaaztó gond t mi leaz gyengébb egyházainkkal!? Ámha,, a lelkeaedéa leaz úrrá rajtunk, amely a magvar reformátuaok moat jubilált két főiskolából, a pápaibél ás saroapatakibe 1 árad, amelyeket üldöztetések, elnyomatás asm tudtak" megaemmiaiteni, akkor átéljük a válságot. Fel a szivekkel 1 latén, aki négyszáz ójren át megtartott, nem veti el egyházát, hogy telje3ithease hivatását a jövőben ia. A tiszáninneni egyházkerület részéről - az ugyancsak gyengélkedő Hévész Kálmánffi üap ök helyett - C z 1 á k y Endre püapökhelyettea- 1 esperes, kormányfőtanacaoa a moat négyazáz éve hŐ3Í halélt halt Zwingli férfias bátorságára éa törketétlen kitartáaára emlékeztetett, amely eszménye lehet minden idők protesténaainak. Majd felemlíti 3 mult többi lelkeaitő példáit, köztük a debreceni zsinat úttörő, azociália létesítményeit. Megilletődött lélekkel áll, úgymond, az elaő debereceni zainat munkásainak és alkotáaalnak emléke felett. A tiazántuli egyházkerület azénoka K álnok 1 Bedő Sándor dr. egyházmegyei gondnok, oraz. képviselő volt éa az ötödik testvéregyháznak, az erdélyi reformátua egyházkerületnek Trianon miatt történt távolmaradását tette 3zévá,megindult hangon. Mint maga is erdélyi ember, deklarációt terjeszt elő: "Erdélyre, a magyar reformácié klaaazikua földjére a sötétség felhője borult, 3 a 3Íralom korszaka uralkodik most ottan, keservea hadifogságban szenved ma az erdélyi nép.'Eltéphetetlen ragaazkoeáasal tekintünk egymáara. /Zajos helyealé3./ Az erkolc3Í erők közösségét megsemmisíteni nem lehet, a lelkek világa nem tür tartósan erőszakot, ott ma la a Bocakalak éa Bethlenek lelke él. Caalódnak azok, akik azt hiazik, hogy a teat megöléaével a lelket la meg lehet ölhil" T é k u 3 Ernő főgondnok-elnök egyhangú helyesléstől kisérve jelentette ki, hogy a zsinat csatlakozik a a határozati javaslatokünneyi azünetet rendelt el az elnökaég ezutáe, mnjd Szentpéteri Kun Béla dr . debreceni egyetemi tanár, az egyb/zalkotmányi bizottság nevéb- n, az egyház anyagi kérdéaeiről terjeaztett'elő java3latotr> /Folyt .köv"./ ORSZÁGOS LFA'ÉLTÁR ' '« ^ ~>