Magyar Országos Tudósító, 1931. október/3
1931-10-28 [061]
, ^ Tanácsülés 2 oldal. Budapest, 1931. október 2G. f'*£ /A költségvetés vitája a tanácsülésen. Folytatás,/ H a r r e r Ferenc védelmébe vette a takarékossági bizottság javaslatait azzal, hogy az egy esztendőre tervezett szanálási periódus megkívánja a szigorú Intézkedéseket* A tanügyi kinevezésekkel f ogl-' 2 kozva kijelentette, hogy éppen a törvényhat'sáigi tanács határozta azt el, hogy a folyó évben uj kinevezések nem lehetnek". Az iskolaépítést sem tartja feltétlenül szükségesnek, mivel a szanálás eredményét csak ugy lehet biztosítani, ha a takarékosságot, különösen az uj beruházásoknál a legszigorúbban keresztülviszik. Ragaszkodott a Pedagógiai Szemináriumi ösztöndijak megszüntetéséhez is, tohát eák az ösztöndijak tulajdonképpen nem mások, mint olyan tanerőknek az elhelyezése, akiket iskolákba beosztani nem tudtak. Végül indítványozta, hogy a főváros erdei Iskoláját szervezzék át iskolas zanat érlummá. Becs e y Antal a törvények kötelezettség nélkül fenntartott Iskolák ügyével foglalkozna arra kérte a polgármestert f tegyen lé_ péseket, hogy az állam e tanintézetek költségeihez megfelelő mérvben járuljon hozzá. Bírálta a polgáriiskolák oktatási rendszerét és azt kívánta,hogy a jelenlegi elavult polgárilskolai oktatná helyett praktikus Ismeretekre neveljék a tanul'kat. Az ipariskoláknál kiT&nta a-műhely oktatás bevezetését, amint ezt már az érdekelt nagyipar Is 'hajtotta, M ü 1 1 e r Antal arra kérte a polgármestert, hogy az Ipartestületeknek az iparostanoncoktatás kérdéseire vonatkoz'; javaslatait vegye figyelembe, fcn Lázár Ferenc helyesnek tart ja fa Pedagógiai Könyvtár', fokozatosan megszüntetik, illetőleg a lehetőség szerint beolvasztják a Fővárosi Könyvtárba. Révész Mihály helytelenítette Lázár felfogását és hangsúlyozta, hogy a Pedag'giai Könyvtárra a Pedag'giai Szeminárium mellett feltétlenül szükség van, viszont a Fővárosi Könyvtárba val beosztását semmiféle érdek sem kívánja, / Most S I p ő c z Jenő polgármester válaszolt a felszólalásokra A tanügyi kinevezések kérdésében meg kell várni a s tátusréndo*: '•>• -. re kiküldött bizottság javaslatát, A Petrovácz Gyula által beterjesztett iskolaépítésre vonatkoz' Indítványt eigogadja azzal a módosítással, hogy a lm retet állapítsák meg és ha a költségvetés egyeztetésénél megfelelő fedezet rendelkezesrejfa.il, akkor állítsák be az iskolaépítést a költségvetésbe, 0 A vita során felmerült részletkérdésekre S ze n d y Károly tanácsnok adott felvilágosítást, A tandíjfizetés alóli felmentést ál_ talámositani nem lehet, mivel ez 308,000 pengő hiányt jelentene. Az iskolaépítésnél azt javasolja, hogy erre a célra 600vG00 pengőt vegyenek majd fel, ha az egyeztetésnél a fedezet rendelkezésre áll, A tanácsnok helyeselte' és elfogadta a Tab'dy Tibor által an óvodák átszervezésére tett indítványt. Ezzel a tanács befejezte a közoktatási ügyosztály költségvetésűnek tárgyalását és azt magáévá tette, A közélelmezési ügyosztály költségvetéséhez elsőnek U s e t t y Béla szólt és utalt- a polgármesteri jelentésre, melyet a takarékossági bizottság javaslataira tett* Ebből megállapítható, hogy a polgármester a Vásárcsarnokok dologi kiad ás aj. nál javasolt törlési összegen kivül elfogadta a takarékossági bizottság javaslatait. Az Időközben beérkezett jelentések alapján ő Is hozzájárult a polgármester javaslatához, vagy beleegyezik, hogy a Vásárcsarnokoknál csak 150.,000 pengS törlés legyen. Petrovácz Gyula arra emlékeztetett, hogy ő már régebben Indítványozta az autóvásárok megrendez és ét a főváros vásár joga alapján, mert ezek a vásárok nagy anyagi hasznot jelentenének. Alkalmas lenne rendezésükre az uj lóvásártér. Kérte a törvényhatósági tanácsot arra is, hogy régebbi határozata értelmében engedjek meg a központi csarnok előtt a vágott virágok árusítását, Ilovszky János és B e c s ey Antal a ferencvárosi kikötővel foglalkoztak, Ilovszky a kikötő ügyeit a polgármesteri XV. Ügyosztály hatáskörébe kívánta utalni. Beesey pedig a kikötő csekély forgóira ár .1 beszélt. /Folvtrkövc/