Magyar Országos Tudósító, 1931. október/2

1931-10-19 [060]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. Hetedik kiadás. Budapest, 1931. okt éber 19. fh XIII. évfolyam, 137. azám.-­FŐVÁR OS. A^ PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG ÜLÉSE. W o 1 f f Károly elnöklstével Wétfőn déféíCLőtt tartotta el3Ő ülését a pénzügyi bizottság. A mai ülés tárgya a kormány rendelettervezete volt a nyilvános betegápolás költségeinek fed' 7 ' sérol, A megnyitás után megválasztották a bizottság elnökhelyettesáü] r Kozma Jenőt, majd Wolff Károly bejelentette, hogy a pénzügyibizotm á got a jövőben minden nagyjelentőségű pénzügyi kérdés megvitatása céljáé c össze fogják hivatni. Eddig azért nem tartott ez a bizottság ülést, mert az uj törvény szerint az összehivatás a polgármester vagy a tör vényhat ós',; tanács joga. Az elnöki bejelentés kapcsán F é b ián Béla kifogásolta, hogy ezt a fontos bizotts'; eddig egyáltalán nem hívták össze és éppen ezért azt kívánta, hogy a Jövő­ben a bizottság régi nagy hatáskörének megfelelően, minden fontos pénzügy" kérdésben meghallgattassák. Az elnök megismételte azt az álláspontját,hogy a pénzügyi bizottságot most már minden jelentőségteljes pénzügyi kérdésben meghallgatjuk. Ezután La m o t t e Károly pénzügyi tanácsnok, előadó ÍJ mertette a napirendre tűzött kormányrendelettervezetet. A rendeletterve­zet olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyeknek megvalósítása esetén a fő­város, mint kórházfenntartó az eddiginél hátrányosabb helyzetbe jut. Eddig a kórházfenntartónak jogában volt a szegény betegek behajthatatlan kórházi ápolási költségét az államkincstárnak felszámítani, a jövőben azonban a kormány egy átalányt, illetőleg hozzájárulást kivan engedélyezni erre a célra, Az is terhes rendelkezés, hogy a kórházi ápolási költség megfizeté­sét nem lehet követelni, hanem az állami hozzájárulás terhére kell ápolás­ban részesíteni a ragályos betegség miatt hatóságilag közkórhózba utalta"-< Eddig ezeket a költségeket felerészben a betegsegtlyző pénztár, vagy a b r-­szállítható község fizette, másik felerészét pedig a kincstér. Ha ezt a rendszert- bevezetik, mintegy 260,000 pengő ujabb terhet jelent a fővárosom évente. A jövőben a tervezet szerint nem hajlandó az állam a fertőtlenítő intézet fenntartásához sem hozzájárulni, ami 323,000 pengő többletkiadás' jelent. A szegény betegek a fővárosi kórházak ápoltjainak mintegy 60 $-á> teszik ki, ezeknek ápolási költsége mintegy 8.1 millió pengő a Az átalány­összegnek tehát, amelyet a kormány a kórházfenntartó fővárosnak fog majd juttatni, fedezni kell ezt a 8.1 milliót és a fenntebb emiitett 600.OOe pengő kiadást, vagy 8.7 millió pengőnél kevesebb átalányösszeget elfogad"! nem lehet, mert különben a fővárosnak más bevételeiből kellene a hiányi pótolni, holott a lakosság betegápolási pótadó cimén már adózik egyszer kórházi célokra. A főváros éppen ezért azt kívánja, hogy a kormány ugy alkossa meg rendeletét, hogy számoljon a főváros teherbíró képességével éi biztosítsa a közkórházak fenntartási költségeit a fővárosban befizetett bi tegápolási pótadó átengedésével. Ismertette ezután a. tanácsnok az államk"e tér eddigi kórházi hátralékait. Ápolási dijakban október 14.-én 14,703.0 0 pengő volt a tartozás. Ezt * hátralékot havi 300.000 pengős részletekben törleszti az állam, Ezenkívül az ápolási dijak alacsonyabb összegű megél? i pitása folytén 1921-től kezdődően máig 20,135.000 pengő tartozása van az államnak. Ezt az utóbbi követelést a kormány nem ismerte el, azonban az :'.d közben folytatott tárgyalások alapján remélhető, hogyha ezt a vitás követe lést elejtik, akkor a kormány átengedi a fővárosnak a területén befizetett, betegápolási pótadót. Ha a betegápolási pótadót átengednék, akkor le kellé ne mondani a fővárosnak több egészségügyi kiadás állami megtérítéséről Í3, ami körülbelül 650.000 pengő évente. A fővárosban esztendőnként 10 millió pengő körül van a betegápolási pótadó összege, tehát ez az Összeg körül--^ belül megfelel annak, amiből a kormánnyal kötendő megegyezés alapján a fő­városra háruló költségeket fedezni lehet* Az ügyosztályi előterjesztés után B a r a c s Marcell beszélt. s\

Next

/
Thumbnails
Contents