Magyar Országos Tudósító, 1931. szeptember/2
1931-09-25 [058]
MAG'ERR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 3, törvényszéki kiadás. /á/ Budapest, 1G31, 32 eptemher 2*. —-I.GÖLÁMPÁT VÁGOTT k FEEESEOE FEJÉHEZ. Sztancsák Sándor géplakatos ellen a kir. ügyészség szándékos emberölés bűntettének kísérlete c&mén vádat emelt. Eszerint a géplakatos ez év tavaszán cs szcveszett fel ségével és eközben égö lámpát vágott hozzá, szerencsére azonban a lámpa elaludt és az asszony csupán a homlokán sebesült meg. Sztancsák még e ckor sem csillapodott le, hanemi széket kapott és azzal támadt feleségére, majd pedig borotváját vette el'é, torka^ szakadtából erditotta: elvágom a nyakadat 1 Az asszony rémült kiabálására a szomszédok berohantak, közben rendőr is érkezett, aki azután mqgr fékezte a magán-elvül tomboló embert, k büntetőtörvény szék Várady- Brenner tanéiesa ma tartott tárgyalást a géplakatos bűnügyében, aki tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy sokkal jobban szereti a feleseget, sem hogy é létére akart vo3 aa törni. A tanuk szerint a vedlő tt meglehetősen ittas állapotban volt. A törvényszék mf-idézte a mai tárgyalásra Sztancsák feleségét is, aki azonban kijelen-' te, hogy é lni ki van torvényadta jogával és meg tag ed ja a Hallomás t ételt* Mindössze azt jelentette ki, h- / nem kívánja férje megbüntetését. /Folyt.Kov,/Ma. MONSTRE SAJTÓPER k TÜDŐBETEG-SZÉRUM KÖRÜE. B Magyar Orvos cimü lap mult év június 15-iki számában Wettenstein József dr. orvost satlatannak és reklámhősnek nevezte, aki - a cikk szerint - a maga anyagi céljai érdekében igyekszik megvámolni a tömeg hiszekenységété Wettenstein dr. a cikk miatt sajtó utján elkövet ett rágalmazás vétsége cimén pert inditott Forbáth Sándor"dr., a cikk szerzője ellen, k büntetőtörvényszék Schadl^tanácsa a legutóbbi tárgyalása n helytadott a bizonyítási inditványoknak. Mándy István dr, Forbáth védője K 0 rányi Sándor báiró és Hültl Hümér egyetemi tanárok,.. Parassüi József, Crszágh Oszkár és Kenzler Gyula Igazgató-főorvosok kihallgatását kérte, Balász Bajos dr. Wettenstein jogi képviselője pedig hozzájárult a bizonyításhoz és egyúttal ellenbizonyítást ajánlott fel arra, hogy ..Wettenstein "Oomain" nevü szere, az emberek ezreit mentetto meg az é1 étnek, sok olyan beteget, akiket már gyógyíthatatlanoknak minős itottek* Halász dr. husz ilyen gyógyult beteget, közöttük orvosokat jelentett be tanuként és bizonyítást ajánlott fel arra is, hogy maga Mussolini a nemzeti egészségügy érdekében érdeklődött a Oomain oltás iránt, százezer oltáshoz való anyagot is megrendelt Wettenstein dr.-nál, de az utolsó percben Budapestről Rómába juttatott ellenséges indulatú információkkal megakadályozták a Oomain ilaszországi gyógyító bevonulását. Forbáth dr. védője az ellenbizonyítás elutasítását kérte, mert szerinte a Oomain titkos szer, erre Halász Bajos dr. bemutatta, hogy a fomaint még l£o4-ben Khuen-Hédorváry Károly gróf miniszterelnök ós akkori belügyminiszter, - noha akkor is erős ellenakció (folyt - engedélyezte, k bizonyítás felvételére ma került sor, és már a kora reggeli órákban orvosok és érdeklődők hatalmas serege lepte el a Schadl tanács tárgyalótermének előszobájéxt. A tárgyalás megnyitása előtt itt-is ott is kis ^csoportok képződtek és hangok, helyenként szenvedő lyes vita folyt arról, hogy e" az igazság a Oomain ügyben, titkos szer-e, értéktelen gyógyhatású- , vagy amint sok beteg * ... *^ *- - mondta az életét köszönheti neki, hogy a gyógyszereknél nem a tudományos indokolás, hanem a gyógyító hatás a fontos. /Folyt. KÖv./M,