Magyar Országos Tudósító, 1931. június/2
1931-06-15 [055]
—-A TCfcVENYSZÉK FELMENTETTE, A TÁBLA HETHONART BÖRTÖNH2 ITELTE A NÉP, SZAVA CIKKÍRÓJÁT. A Népszava multévi január 21-lki számában n Az •ptánspk igájában* 1 címmel cikk 4 e lent meg, amelyet másnap "A nagy győzelem után" feliratú uj ságközlemény követett. A két cikk az akkor megkötött hágai meg ál la * podáat tárgyalta és éleahangon kifogásolta azt, hogy az Erdélyből Magyarországba optált nagybirtokosokat "a magyar nép adófilléreiből kár-* talahitsák". Az első cikk szerint az egész hágai megá 11a?odás nem egyéb'^ mint a nagybtrtek győzelme. Klsmell a *ikk, hogy a nép "koldusáé lett b mégis fizetnie kell az optánsoknak". A közlemény azzal végződik hogy "ezt a megegyezést a magyar nép fogcsikorgatva veszi hirül. A második cikkben ugyanezeket az izgató kitételeket használja a szer** ző, aki itt azt hangoztatja, hogy a grófok, a bárók, a főhercegek és az egyházak követeléseit a magyar nép adófillér jelből elégítik kl. Párhuzamot von a hadikölcsönjegyzők éa az cptánsok sorsa között s azt az állítást kockáztatja meg, hogy "a pénzt azoknak adják, akik nem szorulnak rá", A budapesti büntetőtörvényszék előtt Kis Ferenc ozabósfegéd vállalta a cikknek szerzőségét, aki ellen kétrendbeli osztály elleni izgatás büntette miatt indult meg a bűnvádi eljáráo, A törvényszék a két cikk tartalmában büntetendő izgatást nem látott s ezért felmentette - bűncselekmény hiányában - a vádlottat. Most került az ügy a kir, ügyészség felebbezóse folytán a budapesti tábla elé, ahol a Gadó tanács tárgyalta le az érdekes bünpört. A kozvédat a táblai főtárgyaláson Kéler Béla kir. főügyész képviselte. A tábla megváltoztatta az elsőfokú Ítéletet, Kis Ferencet bűnösnek mondotta ki kétrendbeli osztályelleni izgatás bűntettében s ezért b'Ösz büntetésül héthónapi börtönre Ítélte, A táblai Ítélettel szemben a vád lott és védojo semmiségi panaszt jelentettek be, /M0T/K3T, SZERDÁN AKA3ZTJÁK AZ ARZÉNGYILKCS ASSZONYOKAT SZOLNOKON. Az arzéngyilkoaságok miatt megindult soroza tos bűnügyekben, mint ismeretes, több Ítélet jogerőre emelkedett, ezek között eddig egr volt halálos, Kardos Mlhálynét ítélte a kúria is kötél általi halálra és minthogy a legfelsőbb helyen az Ítélet végrehajt ás öiak szabad folyást engedtek, Kardos Mlhálynét néhány hónappal ezelőtt Szolnokon ki is végezték. Április 20-én a királyi kúria jogerőre emelte az alnébiróságoknak kötél általi halálb'kikétesre szóló Ítéletét Szabó, Lószlónóval és özv, Cscrdás Bálintnéval szemben is. Szabó Lászlónétegy rendbe- . . li gyilkosság bűntettért és két rendbeli gyilkosságra való felbujtásért Czv„ Csordás Bállntnét két rendbeli gyilkosságért és egy rendbeli gyilkosságra való felbujtásért Ítélték kötél általi halálra a királyi bíróságok. Minthogy a kormányzó ebben a két esetben sem élt kegye Íme zés 1 jogával és ugyancsak szabad folyást engedett az Ítélet végrehajtására, most valóban megtörtént a döntés ebbaa az irányban is, Kozerek Ferenc állami Ítéletvégrehajtó ma este indul el Szolnokra, ' megteszi a szükséges előkészületeket és szerdán reggel hat órakor a két gyilkos asszonyon végrehajtják az Ítéletet, /MOT/ M. t ------ProdomolA M<?T a f>enti hir közlésére engedélyt kapott. j ~— ZU RÁG ALMA. ZÁSI PÖR AZ OROSZ LOSZÁLLITÁSOK KÖRÜL ./Folyt .a 4-lk he*./ A következő tanú Hcdzsa Sándor ny. huszárkapitány tolt, aki szelekfe torként működött a 1 óváséri ás oknál. Előadta, hogy Plósz Lajos felkérte ót arra, hogy nézze raéeg telivér lovát és mondja meg, mennyit ér. A Nemzeti Lovardában tekintette meg a lovat, amelyet kitűnőnek talált és ő ajánlotta Plósznak,; hogy leoo pengőt kérjen érte. A védő kérdésere megjegyezte, hogy PO-ósz a beszélgetés elején azt mondta, hogy 6oo pengőért is jdaadná.- Szerinte nagyon jutányes balt a ló vételára ./Sj Plósz Laj«s dr, mondotta el ezután, #rvy -- *v' a eladat t ló fssiánivadékj amely nagyon értékes fajta és az oroszoic,aa-g^»n keresik. Az Kt ezer pengős vételárat föltétlenül megérte. A járásbíróság ezután a tárgyalást ujabb tanuk beidézé sóig elaapslta, /MOT/ Ma,