Magyar Országos Tudósító, 1931. június/1
1931-06-08 [054]
Budapest, 1931. június 8. íjj XIII. évfolyan, 126. szára.FŐVÁR OS A^KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG ÜLÉSE. R i p k a Feren~"cdr. főpolgármester tiz órakor nyitotta meg a közigazgatási bizottság üle*sét. Kegyletes szavakkal emlékzett meg a kötelessége teljesítése közben szerencsétlenül járt , Ko v ács XXI. József rendőrf elügyelőhelyettes haláláráp£ majd felhívta G ü n t h e r Tivadar dr. tanács jegyzőt a főpolgármesteri hivatal vezetőjét a polgármester havi jelentésének ismertetésére. A jelentés felett megindult vita első szónoka Csi llé ry András a munkanélküliségről beszélt4 Azt kivánta ezzel kapcsolatban, hogy a főváros az útkarbantartási munkákat mielőbb végeztesse el, majd rámutatott arra, hogy Budapesten a különböző gyárakban és egyéb üzemekben igen nagyszámban foglalkoztatnak külföldi munkásokat és egyéb alkalmazottakat, Ami az amugyis súlyos helyzetben lévő magyar munkanélkülieket a kereset 3zinte minden lehetőségétől megfosztja. Indítványozta, hogy irjon fel a főváros a kormányhoz ebben az ügyben. Ha n n Arnold osatlakozott Csilléry Indítványához, majd arról beszélt, hogy a hat Hénap előtt megválasztott kerületi választmányokat minél előbb foglalkoztassák. Ezután azt kifogásolta, hogy a nyilvános órák eldugott helyeken vannak. G a á r Vilmos felszólalását a nagykovácsi! jját rendbehozatalénak ügyével kezdte és azt kivánta, hogy a kiránduló gyermekek érdekében sürgősen olajozzák vagy locsolják ezt az utvonalat. Aa autóbusz várócsarnokokban padok felállításét tartja szükségesnek. Felszólalása további folyamán hosszasan foglalkozott az ideiglenes tanerők "bizonytalan sorsával. 1929 óta nem töltöttek be rendszeresített tanítói állásokat, ma is 210 Ideiglenes tanerő van, pedig véglegesítésük igen csekély költséget jelentene, sőt az Í3kolák karbantartási költségeinél megtakarított összegekből fedezetet is lehetne találni. Kéri a polgármestert, hogy'az ideiglenes tanerőket a tanév végén lássák el uj megbízással, majd rámutat a női tornatanári állások rendszeresítésének szükségére. F 1 a t t h y György Csilléry András indítványét elfogadta a külföldi munkások kérdésében, a szakbizottságok kérdésében osztotta Hann felfogását és helyesnek Ítélte az ideiglenes tanerők véglegesítését. W o 1 f f Károly a külföldi munkások alkalmazásának ügyében azt hangsúlyozta, hogy a kérdés megoldásánál vigyázni kell, mert az egyes államok között e téren reciprocitás van és nem lehet kiutasítani ezeket az embereket, mivel akkor a külföldi államok elvennék az ott dolgozó magyar munkások kenyerét. Arra kell szerinte a súlyt fektetni, hogy csak addig lehessenek az idegenek alkalmazásban, amig betanítják a szakmunkára a magyarokat. A kereskedelmi minisztériumnak a köz3zállitások révén befolyása van a nagy gyárakra. A kerületi választmányok ügyében az a felfogása, hogy késedelem itt nem történt, mert a törvény szerint egy éven belül kell a feladatkörüket meghatározd* szabályrendeletet elkészíteni. Amig ezt meg nem csinálják, addig foglalkoztatni nem lehet őket. Ezután visszatért, azokra a vádakra, amelyek a fővárost érték amiatt, mintha nem tette volna meg az általános kultúra terén törvényes kötelességét. Hangsúlyozza, hogy a főváros messze túlmenően teljesítette kulturális kötelességeit, természetszerűen nem mehet azonban tul a költségvetés keretein. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a különböző minisztériumok és állami intézmények a különböző fővárosi közszolgáltatások ki nem eI gyenlitett számlái fejében 933.9 55 pengővel tartoznak a fővárosnak és ebből egyedül a közoktatásügyi minisztériumot 359,000 pengő terheli. A hátralékos kórházi ^ápolási dijakkal együtt Icczel 20.millió pengővel tartozik a főváros nak az állam és ezzel költségvetési nehézségeket okoz. Dr. S i p ő c z Jenő polgármester részletesen válaszolt a felszólalásokra, a munkanélkülisiég tárgyában kijelentette, hogy a főváros az összes közületek közül legnagyob"b mérvben tett e téren kötelezettségének eleget, az elmúlt hónapban is hatmilliónál többet fordított közmunkákra és ju-^ niusban sem fog kevesebb értékű Skczmunkát kiadni. Természetszerűen a legelső követelmény a város pénzügyi egysensulyának megóvása, mert ha ez felborulna, beláthatatlan következményei Leninének nemcsak fővárosi, hanem országos vdh,j szonylatban is. Az utak javításával kapcsolatban megjegyezte, hogy részley tes útprogramra van, amelyet terv.szerüen bonyolítanak le. ./Folyt .köv./